Egyszer megvettem kétszáz forintért egy Thin Lizzy válogatást. Már kifizettük, amikor észrevettem, hogy a best of elkövetője egy feldolgozás banda. Na de mégis megért kétszázat. Hogy a Stryper Coveringje megérne e ennyi pénzt, az már kérdéses. Pedig itt olyan rock ikonoktól vannak slágerek, mint az Iron Maiden, a Judas Priest, vagy a Kiss, persze mindez a Stryper interpretálásában. Abban a korban, amikor már szinte minden nagyobb kiadó, és önjelölt ceremónia mester olyan mennyiségű rock válogatással bombázta már tele a mindenható internetet, hogy annyi gigabytetal Dunát lehet rekeszteni. Merész húzás.
Adott egy olyan keresztény hard rock, glam banda, a Stryper, amelyik megalakul a nyolcvanas években, lemezeket adnak ki, viszonylagos ismertséget szereznek maguknak (pölö Bon Jovi előtt is elő zenekaroskodtak), majd feloszlanak (1992), újra összeállnak (2003), és végül idén úgy döntenek, idén kidobnak egy feldolgozás albumot. Ez dióhéjban a Stryper életútja napjainkig. Nem lenne ezzel baj, de azzal már inkább, hogy egy 70-es, 80-as hard rock, heavy metál sláger parádénak minimális létjogosultsága van 2011-ben.
A Covering repertoárjában egyébként olyan kultikus zenekarok szerepelnek, mint a már említett Kiss (Shout It Out Loud), a Judas Priest (Breaking The Law), a Led Zeppelin (Immigrant Song), az Iron Maiden (Trooper), a Black Sabbath (Heaven And Hell) és így tovább. A végén meg egy saját nóta a God képében, ami ugyan nem lóg ki a sormintából, de attól sem kell félteni, hogy napokig ne tudjuk kiverni a fejünkből a dallamát. Korrekt, Iron Maiden ihlette heavy metal, abból a fajtából, ami hoz egy alap nívót, de azonfelül semmi extra, semmi egyéniség nincs benne.
Nem is igazán érdemes itt arról beszélni, hogy milyen teljesítményt nyújt a Stryper, hiszen nincs szó másról, minthogy évtizedekkel ezelőtti számokat próbálnának leporolni (értsd: hangról-hangra lejátszani). Arra ugyan nem lehet panasz, hogy a zenei kompetenciájukba nem férnének bele ezek a számok, mert tényleg hibátlanul játszották fel a Coveringet, de ez azért egy közel harminc éve meg-megakadva működő zenekarnál azon kéne csodálkozni, ha nem így lenne.
Egy közepes rock válogatásnak beférne a Stryper új lemeze, de még ezt is sikerül alulmúlni azzal, hogy az egyéni hangzásuk olyan erőtlen az eredeti felvételekhez képest, mintha fingással próbálnának erdőtüzet oltani. Igazából, szinte minden városban belefuthatunk olyan cover zenekarokba, akik hasonló minőségben játsszák nekünk a rock nagyjainak örökzöldjeit. Akiknek meg lövése sincs, hogy mik voltak a harminc, negyven éve menő nóták, azok inkább best of-ok letöltéséhez folyamodnak. A Covering egy teljesen fölösleges lemez, és hihetetlen, hogy valaki pénzt áldozott arra, hogy a nagyközönség elé kerüljön, még meglepőbb lenne, ha valaki fizetne is ezért a Stryper lemezért.
