Az úttörő keresztény metal banda, a Stryper szeptember 13-án új stúdióalbumot ad ki When Were Kings címmel. Az albumon tizenegy dal lesz hallható, amiből itt a harmadik Loves Symphony címre keresztelt mű.

Új nótával jelentkezett a negyvenéves fennállását ünneplő Stryper. A dalszöveges videóval kísért End Of Days a várhatóan szeptemberben megjelenő nagylemezükön kap majd helyet, viszont erről eddig semmi egyebet nem árultak el, ahogy arról sincs hír, hogy a negyvenéves turné az öreg kontinensre is elér-e egyáltalán majd.

Van, hogy egy zenekar akarva-akaratlanul, de kicsit túlfeszíti a húrt. Hogy most azt dalokban teszi, az egy dolog, hiszen a rock és a metal mindig is valamilyen szinten a lázadásról szólt, de sokszor már a képi körítés is átlép egy bizonyos határt. Itt a harmadik adag!

Bemutatta a legújabb lemezének, az október 21-én megjelenő The Final Battle-nek az újabb előzetesét a Stryper. A keresztény rockerek ezen anyagáról a Same Old Story már a negyedik kiadott tétel, a teljes eddigi sor az alábbiakban fülelhető meg.

Egy hónapja jelent meg a Stryper legutóbbi nagylemeze, az Even The Devil Believes. Az albumhoz egy újabb videót szántak a fekete-sárga színekben nyomuló keresztény rockerek, ezt a Dividerre rakták rá, melyben a zenélős részek mellett stúdiós videók is gazdagítják az összképet!

Már a boltok polcain (és a streamelős oldalakon) várja az érdeklődő rajongókat a keresztény hard rockot játszó Stryper legújabb nagylemeze, az Even The Devil Believes. A lentebb is meghallgatható anyaghoz a napokban egy klip is készült, ez a Do Unto Others című számra lett leforgatva.

Heti dalmegosztásunkban visszatérő altrockerek, újvonalas kemény zene, kemény fickók punkban, keresztény metal és indusztriál zajongás. /Fotó: Ebru Yildiz/

Szeptember 4-én érkezik a keresztény rockzenei vonal veterán zászlóshajójának, a Strypernek új nagylemeze, az Even The Devil Believes. A csomagról a Blood From Above című dal, ami nem mellesleg magát a lemezt is röffenti majd, egy dalszöveges videót is kapott. Ezek mellé borítóval és dallistával is tudunk szolgálni.

A Stryper sem az a kimondott fiatal csapat. És mint ilyen, azért már ők is javában túl vannak a zeniten. Viszont azért születnek a dalok, korongok, a legújabb, a God Damn Evil például április 20-án érkezik, melyről a Sorry lentebb csekkolható.

A jól megérdemelt pihenő után újult erővel és komoly reményekkel vágott neki az olaszországi zenemaraton második napjának a kis magyar különítmény. A felfokozott lelkesedés részben annak is szólt, hogy mindjárt két olyan csapattal indult a program, amelyek frontján egy-egy felettébb csinos hölgy áll. A dologból aztán kínos pofára esés lett. Még szerencse, hogy jött később (egyebek mellett) egy olyan banda is, amely ugyan egyedül a nevével utal a szebbik nemre, de legalább helyrebillentette lelki egyensúlyunkat.

A svéd Adrenaline Rushról hamar kiderült, hogy korántsem az a nagy hatótávolságú energiabomba, amelytől az adrenalinszint azonnal az egekbe szökik. Teljesen ártalmatlan, háztartási félkemény rock. Szó se róla, a Tåve Wanning csajszi megjelenése jól ki van találva, ám ő sem azt a dögös vadmacska-figurát hozta, amit az ember várna: hol a csípőjét riszálgatta Shakira-módra, hol egy félszeg Doro-imitációt mutatott be. Ráadásul az énekhangja sem egy csoda, úgyhogy a Rainbow Long Live Rock N' Rollját pláne kár volt erőltetni. Következett azonban a Moon Land és mindent gyorsan megbocsátottam Tåve-éknak. Már a látvány lesokkolt. Kirívóan fazontalan muzsikusok és egy, a rockszínpadok világától végképp idegen titkárnő-kinézettel szomorító anti-frontasszony. Szegény Lenna Kuurmaa emellett a konferálásba is belesült egyszer-egyszer. Lehet, hogy odahaza Észtországban jól cseng a neve, itt viszont csúfosan leszerepelt. A samplerről bejátszott háttérvokálok sajnos csak még jobban kihangsúlyozták az egész produkció hevenyészett és szegény-szagú mivoltát. Hogy a dalok sablonosak és felejthetőek – könnyed AOR zenéről van szó egyébként –, az a fentiek után szinte természetes. Nem is tett senkire mély benyomást a társaság Lenna pár honfitársán kívül, noha maga az értelmi szerző, Alessandro Del Vecchio is felbukkant közöttük az első sorokban, az egyik észt zászlócskát  lobogtatva...

A híveknek már csak néhány hétig kell fohászkodniuk, míg végre új album jelenik meg az 1980-as évek un. white metal színterének élcsapatától, a meggyőződéses keresztényekből álló és hitét dalszövegeiben, sőt koncertjein is hangoztató, jellegzetes sárga-fekete fellépőruháiról is elhíresült kaliforniai Strypertől. Ha hihetünk az előzetes ígéreteknek, na meg a beharangozásképp közzétett részleteknek, akkor a „No More Hell To Pay” lemez végre méltó folytatása lesz a régi klasszikus anyagoknak, ami a zenei irányt illeti. Az alább olvasható, roppant bizakodó hangulatú és derűs kicsengésű beszélgetésben Michael Sweet énekes-gitáros tölt fel egy jó adag fehér energiával...

A november elején megjelenő „No More Hell To Pay” albumotokról előzetesen közzétett dal, illetve dalrészletek alapján úgy tűnik, most kerültetek a legközelebb a klasszikus Stryper hangzáshoz. Valóban erre számíthatunk tőletek ezúttal?
Michael: Úgy gondolom, igen. Amíg a lemez meg nem jelenik, nem tudhatjuk, hogy mit gondolnak majd róla az emberek, ha meghallják. Az elvárásaink mindenesetre nagyok. Meggyőződésünk, hogy ha nem is ez minden idők csúcslemeze tőlünk, de a 2003-as újjáalakulásunk óta a legjobb anyagunk! Már az is rendkívül lelkesítő, hogy az egyik legütősebb lemezünk megjelenéséről beszélünk harminc év elteltével – azóta, hogy az eredeti felállásban álltunk össze ismét. Lelkesítő, hogy továbbra is zenélhetünk és bízunk abban, hogy jól is csináljuk. Roppant izgatottak vagyunk, nagyszerű időket élünk a Stryperrel.

Egyszer megvettem kétszáz forintért egy Thin Lizzy válogatást. Már kifizettük, amikor észrevettem, hogy a best of elkövetője egy feldolgozás banda. Na de mégis megért kétszázat. Hogy a Stryper Coveringje megérne e ennyi pénzt, az már kérdéses. Pedig itt olyan rock ikonoktól vannak slágerek, mint az Iron Maiden, a Judas Priest, vagy a Kiss, persze mindez a Stryper interpretálásában. Abban a korban, amikor már szinte minden nagyobb kiadó, és önjelölt ceremónia mester olyan mennyiségű rock válogatással bombázta már tele a mindenható internetet, hogy annyi gigabytetal Dunát lehet rekeszteni. Merész húzás.