RockStation

Sziget Fesztivál 2011 - Az első nevek, új színpadok és tavalyi árak

2011. március 02. - sunthatneversets

Megérkeztek a Sziget első hírei! Egy szabadtéri nagyszínpadot kapnak a kemény zenék szerelmesei, az öreg kontinens országainak legismertebb zenekarai egy új szabadtéri helyszínen, az Európa Színpadon mutatkoznak be, és az első nevekből kiderül, hogy a szervezők – néhány nagyöreg metálcsapat mellett - az aktuális zenei trendek bemutatására is, minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetnek. Augusztus 10-15-ig tehát – a megszokott helyen – idén is Sziget, méghozzá a tavalyi árakon!

A Pop-Rock Nagyszínpad első nevei közt szerepel a Pulp, a zenekar, mely 2002-ben lépett fel utoljára, s már tavaly beharangozták, hogy 2011-ben néhány fesztivál erejéig összállnak, ráadásul a lehető legklasszikusabb felállásukban. A tavalyi BRIT zenei díjátadón az Év Legjobb Férfi Előadójának választott Dizzee Rascal most a Sziget közönségét is lenyűgözheti. A sort folytatja a dallamos hardcore Rise Against, a fergeteges koncertet igérő Smash Mouth, de látható és hallható lesz világ egyik legkedveltebb folk-punk brigádja, a Flogging Molly is.  A tavaly megjelent, az újrakezdést és az állandóságot egyszerre hangsúlyozó albummal turnézik az Interpol ezen a nyáron, és aligha kétséges, ők lesznek az idei Sziget egyik legjobban várt zenekara. A The National igényes, mindenkit megigéző kamarapop zenéje a világ legfontosabb fesztiváljain varázsolta el a közönséget s az sem véletlen, hogy a Q magazin gáláján ők vehették át az év albumáért járó szakmai díjat. Imádta a Sziget közönsége, így idén ismét itt köszönthetjük a Gogol Bordellót és újra itt lesz a Chemical Brothers is, akik látványos új show-val indultak koncert- és fesztiválturnéra.

Új helyszíne a Szigetnek az Európa Színpad, ahol az öreg kontinens országainak azon bandái mutatkoznak be egy szabadtéri színpadon, akik hazájukban már a legismertebbek közé tartoznak, sokszor akár stadionokat is megtöltenek, de a nemzetközi színtéren még nem arattak igazán átütő sikereket.  Így például a flamand AC/DC-nek vagy a belga Queens of the Stone Age-nek is becézett zenekar, a Triggerfinger mely legutoljára tavaly készített nagylemezt All This Dancin' Around címmel, amit most a Sziget közönségének is bemutat. Augusztusban Olaszország egyik legnépszerűbb alter-rock bandája, a Verdena is bemutatkozik a Sziget közönségének. A Söhne Mannheims egy tucat remek zenészt tömörítő, fantasztikus német szupergoup. Játékaikban minden ismert, aktuális és szórakoztató zenei motívumot kiszúrhat a figyelmes hallgató, legyen szó r'n'b-ról, reggae-ről, rockról, hiphopról vagy popról.

Formálódik már a világzenei kínálat is. Öt nap alatt körutazás a világzene körül: a Világzenei Nagyszínpad jó szokása szerint a műfaj újabb durranásait és nélkülözhetetlen nagyágyúit egyaránt idehozza, földrajzi és stiláris határok nélkül. Így például az elmúlt hónapok legnagyobb szenzációját keltő AfroCubism projectet. A kubai Eliades Ochoa és zenekara olyan mali istenekkel közösködik, mint Kasse Mady Diabaté, Toumani Diabaté, Bassekou Kouyaté és Djelimady Tounkara. Itt lesz a tangót megújító argentin-svájci-francia Gotan Project is. Egy magára valamit is adó világzenei nagyszínpad elképzelhetetlen balkáni muzsika nélkül… újra a Sziget vendége lesz a Balkán roma himnuszaival Goran Bregovic és az ő elmaradhatatlan Wedding And Funeral Bandje. Pompás hír lehet úgy a flamenco-, mint a hiphoprajongóknak, hogy „flamenkillo” fedőnevű hip-hop- flamencójával a Szigetre érkezik a barcelonai Ojos de Brujo is. Rossz hír viszont, hogy ezt a búcsúturnéja keretében teszi. Tavalyi fellépése sikerét überelni készül a berlini Rotfront. És ez még mind semmi. A nép- és világzenékben tobzódó Franciaországból két ragyogó csapat is befut. Régi és jó ismerősünk a francia sanzon érzékenységét és a punkrock „könyörtelenségét” ötvöző Les Hurlements d’Léo, a tizenkét éve működő Debout Sur Le Zinc viszont most mutatja meg nálunk először, hogy mi fán terem az ellenállhatatlan kelta-klezmer-tangó-rock-cigányzene-fúzió.

Az A38-WAN2 Színpadra idén is trendi és kultikus előadók sokaságát ígérik a szervezők. Erre a helyszínre edz a Marina and the Diamonds frontembere, aki divatdiktátornak sem utolsó, s többek között BRIT, BBC Sound és NME zenei díjra jelöltek, az MTV Europe Music Awards-on pedig a Marina and the Diamonds kapta a legjobb brit/ír zenekarnak járó elismerést. Ezen a színpadon lesz látható a Skunk Anansie brit zenekar koncertje is, amely műfajilag igencsak nehezen kategorizálható, hiszen a metal, a reggae, az elektronika és poszt-new wave izgalmas keveréke. És fellép a brit szintipop és elektro pop mozgalom egyik legígéretesebb zenekara, a Hurts is.

A Party Arena éjszakánként a dj-k és a partykultúra otthona. Előtte azonban az esti - élő koncerteket felvonultató – sávjában a Sziget egyik legizgalmasabb zenei helyszíne, ahonnan tudhatunk már több fellépő produkciót is, akikre mindenképp érdemes odafigyelni. Ilyen a Bloody Beetroots Death Crew 77 is, hiszen ők az egyik legtehetségesebb feltörekvő kooperáció jelenleg az elektronikus zenék világában. De ide jön a new rave elektronika egyik legnagyobb márkaneve, a Hadouken! is. Crystal Castles-t hallgatni olyan élmény, mint besodródni egy dimenziókapuba, biztonsági öv nélkül. Ismeretlen és fantasztikus zenei létsíkok tárulnak fel a befogadók szeme előtt a torontói együttes koncertjein, és aki látta már őket élőben, egy életre rabja lett ennek a megfoghatatlan zenei csodának. Ezt az élményt ígérik idén a Szigeten is azoknak a szerencséseknek, akik beférnek majd a Party Aréna sátorba a koncertjükre.  

A kemény zenék rajongóinak nagy örömére, az eddigi sátor helyett egy Szabadtéri Nagyszínpadot kap a rock és metal műfaj, ahol naponta két nemzetközi, és két hazai sztár szórakoztatja majd a fesztivál látogatóit. Itt nem a trendi zenék lesznek napirenden, hanem a súlyos gitárriffek és a legendák. A színpad eddig eldőlt két headlinere semmi kétséget nem hagy afelől, hogy ez a helyszín lesz az egyik legsikeresebb az idei Szigeten. A hírek szerint utoljára indul világkörüli turnéra – és hozzánk mindenképpen ellátogat - minden idők egyik legfontosabb heavy metál zenekara, a Judas Priest. Lassan haza járnak Magyarországra, mégsem fog senki nyafogni, hogy újra hazai színpadon zúz majd a Motörhead. Immáron három és fél évtizede tartó pályafutásuk minden korszakában mennydörgő, nagy sebességű és barátságosan gonosz albumokat hoztak létre, élőben pedig a mai napig verhetetlenek a nagypapa korú rockerek. Idén nyáron - négy aranylemezzel a tarsolyában,– erre a színpadra érkezik co-headlinernek, a finn power metál kultúra egyik legkiválóbb zenekara, a Sonata Arctica is.

Bár a tervezett nemzetközi sztárfellépőknek még csak a töredéke, akikkel már megszülettek a megállapodások, már a most bejelentett nevek is biztosan jelzik, hogy idén is érdemes lesz a zene fanoknak augusztusban a Szigetre zarándokolniuk.

A végére még egy jó hír: a 2011-es Szigetre, 2010-es áron juthatunk majd be, idén nem emelnek árat a szervezők, eszerint marad a napijegy 12 000 Ft, a hazamenős bérletek ára elővételben április 30-ig 38 000 Ft, az ottalvós bérlet pedig 46 000 Ft, a kedvezményes elővételes időszak végéig, április 30-ig.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr842703931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum