Az 1971-ben (!) Virginiában indult Pentagram, minden doom zenekarok egyik alapja. Igen a Black Sabbath-tal együtt. Pentagram-mék mondjuk a 70-es években nem igazán eresztették el magukat. Csupa pár számos single-k fűződnek a zenekar nevéhez, első teljes lemezük 1985-ben jelent meg. A csapatban az egyetlen konstans ember Bobby Liebling énekes, aki a hátán visz ezt a veterán csapatot.
A Pentagram később sem állt be azon zenekarok hosszú sorába, aki két évente menetrendszerűen ontják magukból a korongokat. 25 év alatt a Last Rites a hetedik stúdióalbumuk, utoljára hét (!) évvel ezelőtt jelentkeztek Show'em How című albumukkal, erre az albumra pedig már a Metal Blade Records karolta fel őket.
És milyen jól tette. 40 éves márka ide vagy oda, a Pentagram is olyan, mint a jó whiskey idővel csak még jobb lesz. Olyan dalok sorakoznak itt, hogy csak kapkodom a fejem, de azt azért, hozzá kell tenni, hogy a Pentagram nem full doom-ban utazik, jutott ide jó adag füstös ősrock is, ami élvezhetőbbé teszi a dolgot. Bobby Liebling igazán jó énekes, csapata pedig csuklóból, hozza azokat a hangokat, riffeket, amely minden ilyen zene velejárója. Vannak persze olyan megoldások amik már ismerősek, hallottuk már őket innen onnan (pl. Walk In Blue Light), de olyan természetességgel hozzák ezeket a témákat, hogy nincs mit megkérdőjelezni.
Ráadásul a Pentagram-nak a lendületesebb dalok is jól állnak. Ilyen a zaklatottabb Horseman, vagy a lemezt nyitó zseniális Treat Me Right (akár a Monster Magnet is írhatta volna). A középtempósan ballagó, füstös dalok közül az Into The Ground viszi a prímet, melyben a végén elsütnek egy baromi jó szólót is, de legalább ekkorát üt a 8 címet viselő tétel, melyben a szellősebb zenei megoldásokat, hat láb mély doom-os szaggatások szakítják meg. Az ősdoom-ot a Death In 1st Person képviseli, de a lemezt záró Nothing Left öblös hangjai is megsimogatják a hallójáratokat.
Mese nincs, stílusában a Pentagram újból kiemelkedőt alkotott. Igencsak fel kell kötni az évben utánuk következőknek azt a bizonyos gatyát, ha el akarják érni a Last Rites nyújtotta színvonalat.