Legyünk tisztában vele: a Deftones Covers albumja egy vaskos parasztvakítás! Legalább is azoknak, akik ismerik a sacramento-i alapbanda diszkográfiáját. Na jó, pontosítok. Négy teljes szám található a lemezen, ami most debütál, a maradék héttel már találkozhattunk a 2005-ös B- sides and Raritiesen. Innentől kezdve nincs túl sok minden, amiről beszélnünk kellene, de azért tegyük meg:
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy pár menő zenekar, akik az utolsó lemezüknek már nem tudtak mást csinálni, mintsem kidobni a piacra egy feldolgozás lemezt. Ami a Guns N’ Rosesnak a Sphagetti Incident, vagy a Rage Against The Machinenek a Renegades, az lehet, hogy a Deftonesnak a Covers. Imádkozok, hogy a Deftones ne jusson erre a sorsra, legfőképp egy Szigetes koncert előtt ne.
Egyébként ha optimistán állunk hozzá a Covershöz, úgy is vehetjük, hogy végre valamiféle kanonizált formában hallgathatjuk a Deftones eddigi feldolgozásait (ami persze kamu lenne, annak tudatában, ha olyan, az interneten fellelhető számokra gondolunk, mint a Weezertől a Say It Ain’t So, vagy az El Scorcho, a Bad Brainstől a Right Brigade). Azért mégis lehet, hogy felvillanyozza az a tudat a Deftones rajongókat, hogy ezeket az átiratokat nem kell a youtuberól összevadászni.
A koncepció is egyébként az volt a Coversnél, hogy összegyűjtse az összes Deftones korszak feldolgozását. Úgy látszik mindig jutott a stúdióban annyi plusz idejük, hogy ilyesmivel is foglalkozhassanak. Átkeverés, újrafelvétel nincs is eszközölve azokon a számokon, amik már a B- sideson is hallhatóak voltak.
Relatíve újdonságként van itt egy vad, és delejes Drive Like Jehu feldolgozás a Caress, egy baromira jól sikerült Cardigans átirat a Do You Belive személyében (ami szintén szerepelt egyes Diamond Eyes kiadványok bonus trackjeként). Megjegyzem, olyan baromi sokat nem változtat a zenekar az eredeti dalokon, néhol csak Chino Moreno hangja ad nekik Deftonesos fílinget, de ennél a számnál valósan is megvillantják a saját arcélüket. A Japan Ghostja erre a legjobb ellenpélda, amiből hallhatóan lehetett volna csinálni egy ízig-vérig Deftones átiratot, de igazán zúzós gitár nincs is benne, az egész szám nyomasztó hangulatát a torzított basszus, és a sejtelmes szinti hozza, de ezzel sincs igazán probléma (amennyiben valamelyest elnyerte a tetszésedet a Lucky You). Ugyanez a helyzet a Cars Drivejával. A Sleep Walkra, a zárótételre viszont nem is érdemes szót fecsérelni. Eredeti itt, a Deftones pedig hangról-hangra lejátszotta ugyanezt.
Ami a régebbieket illeti, az olyan számok, mint a 90-es évek egyik legjobb poszt hardcore zenekarának, a Jawboxnak a Savoryje már az első hangtól levettek a lábamról, és szintén elmondható ez a hátborzongató (élő felvételes) IF Only Tonight We Could Sleepről, ami eredetileg egy Cure szám. Ez a két tétel nekem tényleg megunhatatlan, de ide vehetjük még a Duran Duran (!) Chaufferjét is. Árad belőlük az a Deftones életérzés, amit nagy valószínűséggel ezek a zenekarok is döntően befolyásoltak.
Aki annyira megszállott Deftones fan, hogy számára kihagyhatatlan egy ilyesfajta megjelenés, hát lelke rajta. Mindenesetre a már fent említett számok, amik neten így-úgy fellelhetőek, azért még nyugodtan elférhettek volna erre az - amúgy elég felesleges- albumra. Jónak jó, de azért ha nevén nevezzük a gyermeket, be kell látnunk, ez csupán egy feldolgozás best of lemez, ami még így leírva is rosszul hangzik.
