Május 1-én Budapesten adott koncertet az indusztriál hangzás elmúlt évtizedeit jelentősen meghatározó két zenekar, a német illetőségű Die Krupps és a szigetországi Nitzer Ebb. Közös fellépésük apropóján lehetőségem nyílt beszélgetni a bandák vezéreivel. Késő délutáni randevúmon Vaughan „Bon” Harris-el és Jason Payne-el, a magyarországi EBM táborban rendkivül népszerű Nitzer Ebb együttes alapítójával és dobosával volt szerencsém beszélgetni, pályafutásukról. A bandában szintén a kezdetektől jelenlévő énekes Douglas McCarthy nem lehetett jelen az interjún, mert hangszálait volt kénytelen pihentetni a sikeres fellépés érdekében (mint ahogy beszámolómban is jeleztem, a dalok szünetében folyamatosan gyógyszerrel permetezte a torkát). Beszélgetésünket 3 pohár sör társaságában nyitottuk meg, miután a fiúk végig nézték az Arsenal – Manchester United foci meccset.
RS: Üdvözöllek Titeket Budapesten! Mondhatni visszatérő vendégek vagytok fővárosunkban, az elmúlt években többször, a rajongók nagy örömére különböző helyszíneken sikeres koncerteket adtatok nálunk.
BH: Igen, Budapest egyike a kedvenc európai városunknak. Tavaly játszhattunk itt a Depeche Mode elő zenekaraként egy hatalmas arénában, majd másnap egy önálló esttel kedveskedtünk a magyarországi rajongóknak.
RS: Nem is tudom, hol kezdjük hiszen pályafutásotok több évtizedet felölel. Haladjunk kronológiai sorrendben a kezdetektől napjainkig, vagy…
BH: Inkább kezdjük a jelennel és utána kezdjük visszatekerni az időt, hátha megfiatalodunk (hatalmas nevetés)….
RS: A jelennel szorosan összefügg a 2006-os év amely az újkori kezdet a zenekar életében. Újra egyesülésetek okai?
BH: Első számú szempontként, a rajongók és a közönség kívánságát jelölném meg. Szerettek volna újra a színpadon látni minket. Eltelt majd 10 év közös munka nélkül, időm nagy részét stúdió munkálatokkal töltöttem és miután kaptam Doug-tól egy e-mailt a jövőnket illetően úgy gondoltam elérkezett a megfelelő idő a váltáshoz. Fiatalabbak sem leszünk már, úgy gondoltuk ha még valami maradandót szeretnénk alkotni ideje lenne hozzákezdeni.
RS: Első körben rengeteg koncertet adtatok, a turnézás volt az újkori kezdet mozgatórugója?
BH: Az alap ötlet az volt, hogy pár fellépés elejéig összeállunk. Nem terveztünk hosszútávra, azonban minden tökéletesen működött. Élveztük a koncerteket és pozitív volt a közönség visszajelzése is, sőt a rajongók követelték a folytatást és mi eleget tettünk a vágyaiknak. A szándék megvolt bennünk a folytatáshoz, de nem tekintettünk túlságosan előre.
RS: Mikor jött az ötlet, hogy újfent stúdióba vonuljatok?
BH: Az együtt töltött hónapok és közös sikerek természetesen magukban hordozták ezt a lehetőséget és éltünk is vele. Óvatosan kezdtünk a munkába, továbbra is fent állt a lehetőség, hogy ha nem működik a dolog, nem érezzük jól magunkat az ajtó nyitva, mindannyian kiszállhatunk, ha úgy érezzük. Végső soron az egész folyamat működött. 
RS: A munka meghozta a gyümölcsét. Úgy gondolom az EBM stílus egyik legerősebb nagylemezét, de feltétlenül a legerősebb visszatérő albumát produkáltátok. A lemezből a szünet előtti aktív évek stílusjegyei is visszaköszönnek, de rengeteg újítást is felfedezni. Milyen hatások alakították az Industrial Complexet?
BH: 10 év természetesen nem telhetett el nyomtalanul, így főleg abból az időszakból merítettük az újdonságokat. Mindannyian más projekteken dolgoztunk. Én személy szerint rengeteg produkciós munkálatban vettem részt, olyan előadókkal dolgoztam, mint Marilyn Manson vagy Billy Corgan. Elvégeztem pluszban egy iskolát is, ahol zeneszerzést, komponálást tanultam. Ezen említett hatások, mind nagy befolyással bírtak az új nagylemez hangzásvilágára. Doug szintén a saját útját (Fixmer/McCarthy a szerk.) járta a külön töltött évek alatt és Jason is más produkciókban dolgozott.
RS: Jason, Te mikor léptél újfent kapcsolatba a srácokkal?
JP: Az első együtt töltött időszakunk 3 évvel a Big Hit előtt kezdődött, az album előkészületeiben már aktívan részt vettem. Az újra egyesülést követő turnén még nem én doboltam, 2007-ben csatlakoztam újfent a fiúkhoz. 
RS: Mindig is érdekelt az össze fonodás a Mute (lemezkiadó, Daniel Miller) zenészei között. Nektek is igen aktív a kapcsolatotok pl. a Depeche Mode-al. A tavalyi volt a 3. közös turnétok, 1987 és 1990 után. Doug több Recoil (Alan Wilder) számhoz adta a hangját, Martin vokálozik a Once You Say című dalotokban.
BH: Véleményem szerint az egész alapja Daniel, a lemezkiadó alapítója, tulajdonosa. Egy cég leginkább a vezetőjéhez hasonlít. A Mute-hoz tartozó csapatok nagy része az elektronikus zenei világban érdekelt, Daniel mindig úgy képzelte el a céget, mint egy nagy művész családot. Úgy gondolom ez volt a titkunk és ebben rejlett az erőnk is! Zenei világaink lehettek eltérőek ugyan, de a függetlenségünk mindig megmaradhatott. Daniel gondolkodása és szellemisége mindannyiunkra átragadt. Több kiforrott egyéniség is köthető a kiadóhoz, ezt a közösséget véleményem szerint az elektronikus zene egyik legmeghatározóbb lemeztársaságának köszönhetjük.
RS: Ezzel a családias összetartozással a lemezkiadó mely bandájához kötődtök a leginkább?
BH: A Depeche Mode a kezdetektől nagy hangsúlyt fordított a feltörekvő tehetségek támogatására és egyben lehetőséget biztosított nekik a koncert turnék alkalmával. Mi is így kerültünk képbe először 1987-ben, annak ellenére, hogy hangzásvilágunk bizony jóval alternatívabb volt az Ő zenéjükhöz képest. Annak idején a kisebb zenekaroknak rengeteg ráfordítással járt egy turné megszervezése, mind anyagilag, mind szervezésileg. Hatalmas lehetőség volt velük turnézni. Mindenben a segítségünkre voltak, a szervezéstől kezdve a lebonyolításig. Tényleg lenyűgözőek voltak ahogy hozzánk álltak, igazságos úriemberek. Sok banda köszönettel tartozik nekik a támogatásukért.
RS: Hogyan nyilvánul meg ez a mindennapokban? Napi kapcsolatban vagytok, összejártok?
JP: Ez igen nehezen kivitelezhető, eltekintve természetesen a közös projektektől, mint például 2010-ben Dave-kel. Akkor nap, mint nap együtt lógtunk. A szabadidőnket próbáljuk saját célra felhasználni, ki a családjával, rokonaival, ki a baráti körével. Azonban, ha lakóhelyeinkhez közel lép fel a másik, vagy elfoglaltsága a másik környékére hívja, biztosan belefér legalább egy közös ital.
RS: A Mute átalakult az elmúlt 10 évben, mióta az EMI több ponton is erős hatást gyakorol rá az érdekeltségeiből fakadóan. Daniel az utóbbi időben próbál visszatérni a gyökerekhez, gondolok itt az új projektjére. Az Industrial Complex miért nem Mute kiadvány?
BH: Új albumunkat egy független német kiadónál jelenítettük meg a Major Recordsnál. Természetesen Daniellel is folyamatosan beszélgettünk, hogy folytassuk a közös sikereket. Az album munkálatai alatt folyamatos kontaktusban voltunk vele, személyesen is egyeztettünk a lehetőségekről. Megosztottam Daniellel a gondolataimat az új Mute felállásról, ami az EMI-al túl nagynak és összetettnek tűnt számunkra. Az Ő tanácsai összhangban voltak a véleményünkkel, nem tartotta jó ötletnek, hogy hozzá írjunk alá. Egyetértésben döntöttünk arról, hogy máshol próbálkozunk a jövőben, ez már nem az lemezkiadó volt amit korábban megismertünk. Bár ahogy Te is említetted, kezd ismét önállósodni a cég, tehát nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben újra együtt jelenítünk meg lemezeket.
RS: Flood a múltban több munkátok alkalmával is producerként működött közre, ill. több Mute lemezkiadós társatoknál is szerepet játszott az albumok készítésekor. Az új lemezen is segédkezett?
BH: A tanácsaira mindig is számítottunk. A munkálatok során többször küldtünk neki mixeket, majd meghallgattuk az ötleteit, javaslatait. Nagyon tetszettek neki az anyagok amiket megosztottunk vele, és tulajdonképpen Ő akarta keverni, átdolgozni a dalokat. Flood nagyon elfoglalt ember, több nagysággal is dolgozott együtt, mint a Depeche Mode, az Erasure vagy Nick Cave. Semmiképpen nem lett volna ingyen a szolgálatainkra ezért ez a rész nem valósulhatott meg. A végén így inkább, mint tanácsadó volt jelen.
RS: A külön töltött évek során mindannyian dolgoztatok projekteken. Te a Mavent csináltad, Doug a Fixmer/McCarthy-t. Ha jól tudom Doug a Nizer Ebb nagylemez munkálatai alatt fejezte be önálló karierrjének 2. albumát.
BH: Az énekesek hatalmas előnye ez! Meg adatik nekik a lehetőség, hogy két szálon is dolgozhatnak egyszerre. Az utómunkálatok nem kívánnak teljes jelenlétet tőlük. Doug ezt kihasználva tudta befejezni a megkezdet munkát Fixmerrel, de természetesen ideje nagy részét az Industrial Complexnek szentelte. A prioritást nálam is a közös albumunk élvezte…
RS: Neked ezek szerint nem ment a párhuzamos munka?
BH: Nem. A Maven, melyben komplett zenei felépítményeket készítettem teljes embert kíván. Zenét szereztem, szöveget írtam tehetséges feltörekvő zenészeknek. Ez egy igen komplex munka, mely rengeteg munkával jár és végig jelen kell lenned a kezdetektől a végéig, sőt még az alapokat is neked kell lerakni. Ezen túl a produceri munkáim, a már említett előadókkal is komoly odafigyelést igényeltek, így a Nitzer Ebb kizárólag önállóan működik. Párhuzamos fonalak addig elvarrva!
RS: A 80-as évek végén már dolgoztatok a Die Krupps-al, hogyan ötlött fel a közös turné lehetősége?
JP: Jürgen (Die Krupps) Texasban él. Amikor ott turnéztunk eljött megnézni minket. Beszélgettünk a backstage-ben, hogy megpróbálhatnánk újra együtt, akár egy közös turné keretében. Szó, szót követett, még pár amerikai koncertünket megnézték és minimális egyeztetések után úgy döntöttünk, hogy belevágunk.
RS: A Die Krupps folytatja turnéját az USA-ban, Ti is terveztek még további időpontokat?
BH: Egy amerikai turné elég sok szervezéssel jár, ezért most nem kacsintgatunk az új világ felé. Rengeteg helyen játszhattunk volna, több felkérésünk is van, úgy érzem kíváncsiak ránk az emberek. Nagyon jól érezzük magunkat, a közönségtől rengeteg energiát nyerünk, eddig minden állomásunk sikeresnek mondható. Természetesen nyitottak vagyunk a folytatásra, sőt érezzük is azt.
RS: Adja magát a kérdés az elmúlt évetekből fakadóan. Mi a különbség a Die Krupps-al és Depeche Mode-al történő koncertezések között?
JP: Uuuuh (nevetés)….hát más méreteket ölt az biztos.
BH: Teljesen más, nem is igazán tudnám összehasonlítani, minden egy felsőbb szinten zajlik. Hatalmas stadionok, arénák….de a fiúk nem változtak. A turnébuszunk közös, ugyanabban a szállodában lakunk és együtt osztjuk meg a színfalak mögötti részt is. Remek a kapcsolatunk velük, ami egyben elengedhetetlen feltétele is a közös koncertezésnek, hiszen hosszú heteken keresztül együtt élünk.
RS: Én még ahhoz a korosztályhoz tartozom akik már tinédzser korukban is támogatták az előadókat lemez vásárlásukkal. Ez a jó szokásom a mai napig kitartott. Manapság szinte minden elérhető az interneten, teljesen átalakult a zeneipar…Mi maradt nektek?
BH: A lemezkiadásból egyre kevesebb bevételre tehet szert egy zenekar. Fontos szerepet tölt be mindenki életében a koncertezés és a merchandise. Az album értékesítést és a rádiós megjelenéseket egyre inkább felváltja a TV és a mozi. Az USA-ban ez már egy igen elterjedt lehetőség, hogy a zenekarok élő show műsorokban mutatják be kislemezeiket, sőt akár teljes koncertet adnak. A TV egyre inkább kezdi betölteni a rádió szerepét, ami számunkra kissé idegen, mivel egy más generációhoz tartozunk…Az új felálláshoz természetesen alkalmazkodunk, a jövő folyamatosan kopogtat az ajtónkon idomulni kell hozzá. Manapság szinte bárki készíthet zenét, ami jó dolog. A kezdeteknél nem volt ilyen egyszerű dolgunk, rengeteget dolgoztunk már azért is hogy egy megfelelő hang megszülessen.
RS: Rengeteg ebbhead (Nitzer Ebb rajongók, a szerk.) volt és van is. Kultikus zenekar vagytok, nem vitás…Mikorra tennéd karrieretek csúcspontját?
BH: Ez egy nagyon nehéz kérdés, igazán majd az idő dönti el. Sok rajongónk volt a 90-es években, de meglepődéssel tapasztaltuk, hogy máig kitartottak mellettünk sőt szerintem tovább is duzzadt a létszámuk. Végig gondolva pályánkat talán a Violator turné (Depeche Mode, 1990) idején voltunk eddig a legmagasabb csúcson. A Depeche Mode addigra már betört az Államokba, de nekik is ezzel a turnéval csúcsosodott ki karrierjük, főleg az USA-ban. Emlékezhetsz a turnét kísérő őrületről New Yorktól Los Angelesig. Hatalmas lehetőség volt számunkra, hogy előzenekarként gigantikus stadionokban léphessünk fel és megalapozzuk amerikai népszerűségünket, betörhessünk erre a piacra.
RS: Láthatunk még Titeket együtt fellépni?
BH: Ez nagyban a Depeche Mode-on múlik. Nekünk egy megkeresést bármikor kötelező elfogadni, csak pozitív emlékeink vannak róluk. Úgy gondolom nagyon jó formában vannak, és csak idő és motiváció kérdése, hogy újra koncertezni induljanak...
Interjú: elvis1899, Fotók: Réti Zsolt
