A Swans letaglóz és felemel; nem enged menekvést, de felszabadít; reménytelenül sötét és felemelően szép. Az 1982-ben alakult Swans gyakran kerül elő a „milyen koncert volt rád a legnagyobb hatással?” típusú írásokban. A zenekar a rock végsőkig lecsupaszított és/vagy eltorzított, elemi erejű változatát játszotta; a szövegek leginkább a leigázás és alávetettség körül vagy a hatalom – legyen az a szex, a pénz vagy a vallás hatalma – körül forogtak. Mindez mégis felszabadító hatással volt számos, nem csak a rockon belüli zenei irányzatra. A Swans a nyolcvanas évek közepe után megindult egy sajátos, sötéten ragyogó, himnikus szépség irányába; később pedig egyszerre nyitott a posztrock, a dark ambient, a dalforma és a kísérleti elektronika felé.

Az együttes 1997-ben oszlott fel, 2010-ben azonban újraéledt. Michael Gira egy koncerten olyan élményt élt át, amely, mint fogalmazott, „egyszerre volt önmegsemmisítés és újjászületés”, ez ihlette a zenekar legújabb inkarnációjának összeszedésére; ebben a Swans és az Angels Of Light különféle felállásaiból jöttek össze társai. Gira azt is hangsúlyozta, hogy nem nosztalgikus, pláne pénzhajhászó „újjáegyesülés” ez, hanem egy új fejezet. A turné és a My Father Will Guide Me Up a Rope to the Sky című új lemez meggyőzte a kétkedőket is: a sajtó a legteljesebb elismerés hangján szól a koncertekről, az album pedig számos 2010-es összegző listán előkelő helyen szerepelt.

Az új korszakot nemcsak az jelzi, hogy alig játszanak régi számokat, hanem az is, hogy nem próbálnak úgy tenni, mintha a nyolcvanas éveket írnánk; de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy mindent elsöprő, párját ritkítóan radikális, gyémántkeménységűre csiszolt vagy éppen sajátos szépségű zenét játsszanak.

Voices IV.
Swans (USA)
James Blackshow (USA)
2011. május 21. 20.30