RockStation

Budapesten is búcsúzik a Scorpions

2011. június 03. - sunthatneversets

Már Javában zajlik a Scorpions búcsúturnéja.  A magyar rajongók június 6-án Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában láthatják utoljára élőben a a bandát. Mikor tavaly márciusban megjelent „Sting in the tail” című nagylemezük, a tagok már bejelentették, ez az utolsó albumuk, amelyet egy világ körüli búcsúturné követ. Mindezt nem a nagypapa korban járó veteránok lendületvesztése indokolta, hiszen a mai napig húszéveseket meghazudtoló dinamikával rohangálják, tombolják végig koncertjeiket.

"Egyszerűen mindent elértünk, amiről csak álmodtunk, sőt, még annál is többet. A koncertjeink és a lemezeink még mindig nagy sikerek világszerte. Úgy döntöttünk, hogy a csúcson hagyjuk abba, így méltósággal és még hitelesen fejezhetjük be pályafutásunkat közel 65 évesen is" – mondja Rudolf Schenker gitáros.

Az elmúlt évtizedekben világ körüli turnéik alkalmával az összes rangos fesztiválon és koncerthelyszínen felléptek, többek között olyan jelentős zenekarokkal zenéltek együtt, mint az AC/DC, a Metallica, a Kiss vagy a Berlini Filharmonikusok.

A méltó búcsúhoz a Scorpions tagok pályafutásuk leglátványosabb előadását ígérik. A Búcsúturné budapesti állomásán, június 6-án az Papp László Budapest Arénában a rajongók még egyszer együtt énekelhetik velük a Rock You Like a Hurricane, a Still Loving You, a Wind of Change, a Send Me an Angel, a You and I, a Rhythm of Love című slágereket.

A moszkvai buliról képeket ITT nézhettek.

a GoProduction bemutatja: Get Your Sting and Blackout! - Farewell Tour 2010/2011
Scorpions koncert
2011. június 6., hétfő (kapunyitás: 18 óra)
Papp László Budapest Sportaréna
Belépő: állóhely 9.990 Ft, kiemelt állóhely 12.990 Ft
ülőhelyek: 8.990-12.990 Ft


www.ticketportal.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr752953990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum