A világ zeneértő és -rajongó fele már 2000 óta tudja, hogy egy angol kisvárosból elindult 3 srác, akik valószínűleg hamarosan a világ egyik meghatározó rockbandájává fognak válni. A világ másik fele az elmúlt 2-3 évben kezdte megtanulni igazán a Muse nevét, amikor The Resistance anyagukkal gyakorlatilag átírták a brit pop-rockról alkotott képet és létrehozták a tökéletes albumot.
A devoni Muse, amely már korábban is túlteljesítette a friss, önmagát megújító rockzenére vágyók elvárásait 2010-ben olyan kritikákkal büszkélkedhetett, mint a New Musical Expresstől származó “az évezred legfontosabb hangjainak gyűjteménye”, vagy hogy “a Muse nélkül nem értelmezhető a brit kortárs zene” (Uncut), és amit a legbefolyásosabb popkultúra magazin, a Q állít : “a Muse a világ legnagyobb rockzenekarai közé tartozik”.
A csapat 1994-ben alakult iskolai haverokból Teignmouthban, Devon megyében. A tagok különböző iskolai zenekarokban játszottak a 90-es évek elején, amíg néhány közös buli után összeálltak és kialakult a mai napig változatlan felállás. Indulásuk szempontjából meghatározó volt egy helyi zenekari verseny, amelyet botrányos viselkedésükkel, saját maguk legnagyobb meglepetésére megnyertek. Ezután kezdték komolyan venni magukat, felvették a Muse nevet, búcsút intettek egyetemi terveiknek és elköltöztek Teignmouthból.
Energikus és extravagáns élő fellépéseik által váltak ismertté, valamint egyedi zenei stílusukról, amelyben ötvözik a progresszív és az alternatív rockot a heavy metállal, a klasszikus zenével és az elektronikus hangzással. 5 stúdióalbumuk jelent meg eddig, új anyaguk szeptemberre várható. Népszerűségükre jellemző, hogy a Twilight sorozat Holdfogyatkozás cimű filmjének betétdalát is ők írták, Neutron Star Collision (Love Is Forever) címmel. Szakmai elismertségüket jelzi, hogy fellépett velük már Edge a U2-ból, Eminem, Dave Grohl a Foo Fightersből vagy Brian May a Queenből.
Díjaik többségét, mint a legjobb koncert előadók nyerték, és nem egy újságíró s zenész jelentette már ki róluk, hogy korunk egyik legnagyobb koncert előadói. Bulijaikra a világ legnagyobb részén percek alatt kapkodják el a jegyeket. 2012. november 20-án a magyar közönség a két évvel ezelőtti kirobbanó sikerű Sziget fellépés után végre újra önálló koncerttel láthatja a bandát a BudapestAréna színpadán.
A hivatalos rajongói klub tagjai számára már elérhetők a jegyek a www.muse.mu oldalon keresztül, június 14-én 10 órától pedig mindenki biztosíthatja helyét a koncerten a Ticketpro országos hálózatában vagy a www.livenation.hu oldalon keresztül megvásárolt belépőjével. A leggyorsabb állójegy vásárlók számára plusz lehetőség, hogy olyan belépőhöz jutnak, amellyel közvetlenül a színpad előtti, kiemelt állóhelyről élvezhetik majd a koncertet. A lehetőség limitált, így ezért is érdemes minél előbb beszerezni a belépőket!