RockStation

Egyszer elromlik minden gép: Mad Dolls – Robot EP (2012)

2012. augusztus 10. - sunthatneversets

Mad Dols Robot.jpgMad Dolls 2005-ben alakult Kecskeméten. Az akkori tagok: Milán, Ádám, Bálint és Gigi voltak. Fekete Ádám sajnálatos halála után a felállás átalakult és trióban folytatta tovább a zenélést. Ezen idő alatt összehoztak pár demót (Demo, Sablon, Múlik) és tartottak egy éves kényszerszünetet is.

2008 végén viszont újult erővel és új gitárossal állt neki felvenni a Nulla című kislemezt. 2009 szeptemberében pedig zenekar felköltözött Budapestre egy közös albérletbe, sőt elkezdték felvenni első nagylemezüket, de ennek nem értek a végére, mert a zenekar feloszlott belső ellentétek miatt. Mindössze két hónap szünet után Kiss Milán gitáros/énekes és Tóth Bálint dobos 2011 májusában bevette maga mellé Thurzó Noel gitárost és Gyurkovics Balázs basszusgitárost így megszületett az új felállás. Még 2011 végén összehoztak egy kislemezt Álomfüggő címmel, aztán már idén egy újabb 3 számos EP a termés, mely a Robot címet viseli és jelen írásunk tárgya is.

Nos, ha körül kellene valahogy írni a Mad Dolls zenéjét akkor kábé egy grunge alapú, sztoner muzsikákkal megfűszerezett muzsikát kell elképzeli, amiben itt-ott nem kevés súlyosság is felüti a fejét. Az EP-t nyitó Az Idő Az Száll című tétel mondjuk erre egy kicsit rácáfol aminek az oka egy népzenei hegedűbetét Szabó Balázs prezentálásában, de ez inkább csak hozzátesz a dalhoz, mintsem elvesz belőle.

Mad Dolls_2012.jpg

A második dalban megkapjuk a címadó tételt, mely ha lehet azt mondani, a sláger a három dal közül. Húzós alaptéma, jó refrénnel, alapos betonozással és ha ez nem lenne elég több, mint korrekt videó is készült rá. Utolsónak a Valóság című tétel pörög, mely egy borultabb, törzsies dobokkal megspékelt témát bontogat, aztán a végén egy olyan öblös, jó értelemben vett bólogatós témába megy át, amit öröm hallgatni. 

A három számos anyag ráadásul még jól is szól, úgyhogy csak arra tudom biztatni az urakat, hogy írjanak még kétszer ennyi ilyen minőségű dalt és akkor egy baromi erős debüt-lemezzel örvendeztethetnek meg minket.

A zenekar elérhető ITT. Azt pedig, hogy miről beszéltem meghallgatható alább. 



A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr714695458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum