RockStation

Öt sztárzenekar zenél és segít az Ötcsillagos Fesztiválon

2012. augusztus 17. - sunthatneversets

5-os.jpg

A hazai könnyűzenei élet öt állócsillaga ad koncertet öt egymást követő napon a Zöld Pardonban augusztus 21. és 25. között: az Alvin és a Mókusok, a Vad Fruttik, a Kowalsky meg a Vega, a 30Y és a Road.  Az Ötcsillagos Fesztivál fellépői és házigazdája, a Zöld Pardon a bulizáson túl egy közös jótékonysági akcióra hívják rajongóikat. Kérésük az, hogy a koncertekre vigyenek magukkal iskolaszereket, amelyekkel rászoruló gyerekeket támogatnak.

Még a nyári fesztiválszezonban is ritka, hogy öt nap alatt öt olyan népszerű zenekart láthasson egymás után a közönség, mint amelyek az Ötcsillagos Fesztiválon követik egymást augusztus 21. és 25. között Budapesten, a Zöld Pardonban. A nemzeti ünnep másnapján, a keddi nyitóesten az idén nagykorúvá vált Alvin és a Mókusok csapnak a húrok közé a magyar punkológiai intézet ajánlásával. Az Ötcsillagos Fesztivál második napján, augusztus 22-én a Vad Fruttik tér vissza a ZP színpadára, és borítékolható, hogy a veszprémi banda koncertjén most is több ezren éneklik majd együtt a „Lehetek én is” és a „Nekem senkim sincsen” című slágereket. A Kowalsky meg a Vega augusztus 23-án ismét bebizonyítja, hogy minőségi rockzenét játszik, ami minden korosztálynak szól. A csibészbőrbe bújtatott filozófus és zenekara tízéves pályafutása legnagyobb slágereit adja elő a ZP-ben fúvósokkal és hegedűvel fűszerezve.  Az Ötcsillagos Fesztivál negyedik napján, augusztus 24-én a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, Beck Zoli és zenekara, a 30Y táncoltatja meg a közönségét, míg a zárónapon, augusztus 25-én szombaton este „Felpörögve” zúz a hazai keményrock szcéna egyik legnépszerűbb zenekara, a Road. Az Ötcsillagos Fesztivál koncertjeire a belépő naponta mindössze 400 forint.

A rendezvény nemcsak a szórakozásról, hanem a jótékonyságról is szól. Az Ötcsillagos Fesztivál résztvevői szeretnének néhány rászoruló gyereket hozzásegíteni ahhoz, hogy az új tanévben csillagos ötösöket vihessenek haza az iskolából. A Zöld Pardon és a zenészek ezért arra kérik a közönséget, hogy a koncertekre vigyenek magukkal új vagy használt, de még jó állapotban lévő tanszereket, például táskát, tolltartót, füzetet, vonalzót, körzőt, számológépet, radírt, tollat, ceruzákat. Az adományokat olyan rászoruló gyerekek kapják meg, akiket egyedül nevel az édesanyjuk, ezért az iskolakezdés túlságosan nagy terhet jelent számukra. Az adományokat a Jól-Lét Közhasznú Alapítvány juttatja el a családokhoz. A jótékonysági akció az Ötcsillagos Fesztivál után még egy hétig, szeptember 1-jéig tart a Zöld Pardonban.

Részletek:
www.zp.hu
https://www.facebook.com/zoldpardon 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr954716823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum