RockStation

Megjelent a pozvakowski legújabb nagylemeze

2012. október 01. - sunthatneversets

pozvapromo1.jpg

A pozvakowski zenekar a napokban jelentette meg negyedik nagylemezét sevenpeopleleft. címmel. A lemezen hét szám hallható, amely közel egy órás, ezzel pedig minden eddigi pozvakowski-kiadványnál hosszabb. Ezen a lemezen ismét a zajos, disszonáns, komplexebb dalstruktúrában gondolkodó pozvakowski kerül előtérbe, amit talán csak a track8 című szerzemény szakít meg két és fél perc erejéig. Érdekesség, hogy ugyan ezt a dalt is a zenekar szerezte, de nem az együttes tagjai játsszák, hanem Grencsó István triója, gitár-nagybőgő-dob felállásban.

pozvakowski_sevenpeopleleft_cover_small.jpgAz anyagot egy katonai objektum közel hetven méteres folyosóján rögzítette a csapat. A felvételt és a keverést Puha Szabolcs (Qualitons, EZ Basic, Carbonfools, Color Star) végezte, azonban egy szerencsétlen baleset miatt a masterelés már a Győr melletti Harmónia Stúdió zenekápolnájában készült Kapui Szabolcs (Grencsó Kollektíva, Szabados György, Mezei Szilárd) vezényletével.

A lemez megvásárolható a budapesti Wave, Musicland lemezboltokban, illetve a Vittula és Szféra klubokban, vagy közvetlenül rendelhető a zenekartól. Az album - csak úgy mint a zenekar többi kiadványa - meghallgatható a www.pozvakowski.com weboldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr184812099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum