Egy ilyen név mögé – Kistópart utca – az ember leginkább egy alternatív zenében, esetleg tradicionális bluesban utazó zenekart vizionál, legkevésbé egy thrash/groove metal bandát, márpedig a hódmezővásárhelyi fiúk annak aposztrofálják magukat. De nem is rossz ez így: „képzeld, van egy zúzós metal zenekar, akiket Kistópart utcának hívnak, ha-ha!”

További adag humorérzékről tesz tanúbizonyságot, mikor facebook oldalukról az derül ki, hogy muzsikájukat egy Trabant motorjának hangja, a Szomszédok teleregény, illetve a Scooby Doo rajzfilm lengyel (!) nyelvű részei inspirálták.

A végeredményt EZEN az oldalon lehet meghallgatni – tettük ezt mi is, vizsgáljuk meg tehát mi hullik ebből a hangfelhőből?

A három gitárhangból álló félpercnyi intro kissé ijesztően hat a gyanútlan hallgatóra – valószínűleg csak azért készült, hogy a cucc lemez-jelleget kapjon. A bevezetőt követő, Etalon címet hordozó, tulajdonképpeni kezdőszám kedves ifjúkori emlékeit ébresztheti a magamfajta őskövületnek: leginkább a ’90-es évek Moby Dickje tódul be a tudatba hasonlatképpen.  A beígért „modern metal” még sehol, de sebaj: jó kis középtempós old shool thrash ez!

Sajna a refrén csordavokálja csupán a háttérben csordogál, és a demo folyamán végig búg a gitár, csattog a dob, recseg a basszus. Jó volna tehát e zenét majd alaposan kistúdiózott formában is meghallgatni, és - mindenek előtt – koncerten, hiszen az élő zúzásnak nincs párja!

A Főnix már nem etalon, hanem egy epikusabb tétel. A fiúk közhelyszerű szövegtémákkal dolgoznak ugyan, de azokból egész sok mindent kihoznak, s megosztanak velünk egy-egy új gondolatot. (Idézhetnék, de nem szeretnék biztonságos környezetéből kitépni egyetlen sort sem.)

A Tetszhalott első hallásra nekem személy szerint valódi halottnak tűnt, de másodszorra már feltűnt az énekdallam és a gitár érdekes együttszaladása. A hathúrosok a négy dal során egyébként végig jól teljesítenek – Gémes Norbert és Sárosi Gábor kezében – érdekes témákat hoznak.

Az utolsó tétel, a címadó mi (de)generációnk „állati” felütéssel indul, ami a (már említett) Szomszédok című „halhatatlan” tévésorozatból kölcsönzött introt illeti. Ha ezt túléltük, akkor találkozunk igazándiból azzal a „kornos” nu-metallal, amire az előzetes infók alapján számíthattunk. Ütősek a felelgetős-feleselős verzék. Az önirónia szelleme járja át a szöveget.

Az írás végén megállapíthatom: adós maradtam néhány dologgal – leginkább a zenekar további három tagjának nevével – de őket úgyis le lehet csekkolni a fészen, azon kívül van egy olyan érzésem: hallani fogunk még a srácokról – jövünk mi még az ő utcájukba!