Több nagy sikerű zenekari fellépés után ezúttal egy akusztikus, önálló műsorral érkezik Budapestre a Mr. Big énekese, Eric Martin. A március 9-én tartandó fellépésre a Pecsa Music Caféban kerül majd sor, ahol Eric szólómunkásságának legjobb dalai mellett minden bizonnyal néhány Mr. Big slágert is hallhatnak majd az érdeklődők.
Mr. Rock Vocalist, azaz a Rockénekes Úr – Eric Martin legújabb szólóalbuma már a címével is egyértelművé teszi, mire számíthatnak a lemezei és koncertjei iránt érdeklődők: egy jó kiállású igazi rocksztár dalaira, akinek énekhangja egyszerre teszi karakteressé, érzelemgazdaggá és szerethetővé előadását. Ráadásul egy kiemelkedően sikeres, évtizedes karriert maga mögött tudó énekesről van szó, hiszen Eric immár több mint három évtizede áll a mikrofon mögött.
A Mr Big. frontembereként ismertté vált énekes az elmúlt években is számos különböző projekten dolgozott: Last Man Standing címen írt dalt a Pride FC című televíziós küzdősport-show-ba, melyet több millióan hallgattak meg, majd közreműködött a legendás gitáros, Ronnie Montrose 10x10 című lemezének készítésében. Csatlakozott a Scrap Metal nevű formációhoz, mely a ’80-as és ’90-es évek legnagyobb heavy metal és rock slágereit adja elő, később pedig lemezszerződést írt alá a japán Sony Music-kal, és Mr. Vocalist címen több feldolgozás albumot is kiadott, melyek mind az ottani slágerlisták élén végezték.
2009-ben ismét a Mr. Big révén került reflektorfénybe, hiszen a 20. évforduló alkalmából újra összeállt a csapat: egy válogatás album és egy teltházas turné mellett egy koncert DVD-ét is megjelentettek, majd a folytatás mellett döntöttek: What if.. című új lemezük 2011-ben került a lemezboltok polcaira.
Eric karrierje 1978-ban indult: első, ma már kevésbé ismert zenekara a 415 nevet viselte, később pedig Eric Martin Band néven adott ki lemezeket, és több száz fellépése során többek között a ZZ Top társaságában is játszott. ’85-ös feloszlásuk után Eric önállóan folytatta a zenélést, és az ekkor kiadott albumok még szélesebb körben tették ismertté.
Pár évvel később jött a nagy áttörés: Billy Sheehan, Pat Torpey és Paul Gilbert társaságában megalapította a Mr. Big zenekart, mely igazi supergroupként már a kezdetektől fogva hatalmas népszerűségnek örvendett. Hat stúdiólemezt, számos maxit és hat koncertlemezt adtak ki, melyekből több mint hétmillió példányt adtak el, és olyan slágereket jegyeznek, mint a To Be With You vagy a Green-Tinted Sixties Mind.
A zenekar rövid szüneteltetésének évei alatt Eric újabb szólóalbumot készített: a Somwhere in the Middle 1998-ban jelent meg. A Mr. Big 2002-es feloszlását követően szintén szólókarrierje került előtérbe, és ekkor készült el negyedik lemeze: a remek kritikai visszajelzéseket kapó I’m Goin’ Sane címéhez és ígéretéhez méltóan afféle visszatérés volt egykori zenei gyökereihez. Egy sikeres japán és amerikai turné után Eric nekilátott soron következő, Pure című lemezének felvételeihez, mely korábbi slágereinek akusztikus változatát tartalmazta.
2004-es Destroy All Monsters lemezét az Államok és Japán mellett már Európában és Dél-Amerikában is turnéztatta, majd egy Tak Matsumoto nevű gitárosnak köszönhetően ismét a felkelő nap országára koncentrált: az egyik legnagyobb japán gitárosnak tartott zenész ugyanis meghívta saját all-star zenekarába, mellyel végül egy platinalemezzé vált albumot adtak ki, és egy 20 állomásos telt házas turnét is lebonyolítottak az országban.
A legfrissebb hírek szerint pedig Eric hamarosan Tobias Sammet népszerű metal-opera projektje, az Avantasia vendégénekeseként tér vissza, és áprilistól egészen augusztusig turnéznak majd. Addig is azonban vár rá több mint egy tucat akusztikus koncert, köztük a magyarországi: Budapesten március 9-én játszik, a Pecsa Music Caféban, a vendégzenekar pedig a The Morning lesz. További részletek ITT.