RockStation

Hamarosan kezdődnek a Pécsi Egyetemi Napok!

2013. április 06. - sunthatneversets

Flyer Pen.jpg

Pécs és főleg a pécsi egyetemisták nem akármilyen buliszellemmel vannak megáldva és ennek talán egyik legjobb és legélvezetesebb példája a már országos hírnévre szert tett PEN azaz a Pécsi Egyetemi Napok. A Fesztivál a kilencvenes években indult, az akkori Janus Pannonius Tudományegyetem lelkes szervezői segítségével. A sokáig csak kétévente megrendezett Fesztivált később évente is megrendezésre került.

2000-ben az ország legnagyobb egyetemének – a Pécsi Tudományegyetem természetesen – a létrejöttével a PEN növekedése sem maradhatott el, a fellépők is az ország zenei életének színe-javából kerültek ki. 2008 után pedig kiderült, a közönség nem tud és pláné nem is akar várni két évet. 2009-ben már a Pécsi Bőrgyár tudott csak elég helyet adni a masszívan tízezer fölé kúszó látogató számnak.

Április 24 és 27 között itt a következő Pécsi Egyetemi Napok! A helyszín ismét a Pécsi Bőrgyár (7600 Pécs, Siklósi út 22.), ÉS olyan fellépők sorakoznak az április végi fellépősorban, mint Ákos, Tankcsapda, Kiscsillag, Péterfy Bori... Úgyhogy készüljetek, ismét JÖN A PEN! Részletes Program és jegyárak ITT

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr135202610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum