RockStation

14 év után megszűnik a GOREZONE

2013. május 24. - sunthatneversets

GOREZONE logo.jpgAz alábbi nagyon szomorú hírt kaptuk Nagy "Főnök" Zoltántól:

Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy a szerkesztők saját elhatározása és döntése alapján, tizennégy évi működés után – sokak örömére és sokak bánatára – megszűnik a GOREZONE rádió show, amely minden hétfő este 20:00 és 22:00 óra között volt hallható a Tilos Rádió műsorán. Az utolsó adásnap 2013. május 27. lesz.

Úgy érezzük, a GOREZONE-nal elvégeztük a feladatunkat, azaz rendszeresen, a legjobb tudásunk és felkészültségünk szerint tájékoztattuk az Underground és Extrém Metal zenék rajongóit a hazai és nemzetközi színtér aktualitásairól (lemezmegjelenések, koncertek, élő interjúk stb.).

Úgy érezzük továbbá, sikerült bebizonyítanunk, hogy létezik magyar Underground és Extrém Metal zenei színtér, ahol a zenekarok előtt adott a lehetőség, és bár kemény, fáradságos munkával, de igenis el tudnak érni eredményeket, sikereket. Az adás befejezésével párhuzamosan az ingyenes GOREZONE Party-knak sem lesz folytatása. Nem akarjuk ugyanazokat a köröket futni, amelyeket egyes megfáradt zenekarok, illetve koncert-és programszervezők futnak itthon (lásd pl.: különböző kommersz produkciók, tribute zenekarok rendszeres felléptetése). El szeretnénk kerülni szakmailag az erőlködést is. TISZTELET A KIVÉTELNEK!!!

Az adás helyét június 3-tól egy másik Metal műsor, az Undertakerz veszi majd át. Köszönjük mindenkinek, aki az évek során hallgatott, támogatott bennünket és aki tiszteletét tette a Free GOREZONE Party-kon! KEEP ON DRINKING, FUCKING, HEADBANGING!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr735315565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum