RockStation

A ZP-ben mutatja be új lemezét az Auróra

2013. szeptember 06. - sunthatneversets

aurora_zenekar.jpg

Országos turnéjának fővárosi állomásaként a Zöld Pardonban mutatja be a Még nem ez a tréfa vége című új lemezük anyagát az idén 30 éves Auróra. A punk legenda az új album dalai mellett a három évtizednyi életművük legnagyobb slágereivel és egy akusztikus blokkal is készül a Zöld Pardonba szeptember 7-én, szombaton.

Az 1983-ban alakult, ma már kultikusnak számító Aurórát valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, aki kicsit is járatos a hazai punk zene történetében. A banda idén töltötte be 30. életévét, ám ennek ellenére a trió aktívabb, mint valaha. Karrierjük legjavát felölelő dupla válogatáslemezük megjelenése után nemrég új albummal jelentkeztek, „Még nem ez a tréfa vége” címmel, amit egy nagyszabású koncert keretében mutatnak be a budapesti közönségnek szeptember 7-én, szombaton este, 20 órai kezdettel a Zöld Pardonban.

Nagyon nagy örömmel tölt el minket, hogy ennyire jók a visszajelzések az új anyaggal kapcsolatban, úgyhogy a nyári 30 éves jubileumi koncertsorozatot folytatva, egy lemezbemutató turné keretében járjuk majd az országot. Ennek a körútnak budapesti állomása a Zöld Pardon lesz, ahol egy igazi nagyszabású bulival várjuk majd a fővárosi közönséget. A programunk szerves részét az új lemez anyaga képezi majd, de természetesen az elmaradhatatlan Auróra himnuszok is felcsendülnek majd, hiszen a 30 év esszenciáját igyekszünk beépíteni a műsorba. Valamint készülünk még egy érdekességgel is, ugyanis terveink közt szerepel egy akusztikus lemez elkészítése, melynek során több olyan Auróra dalt is átültetünk unplugged formába, amik az utóbbi időben nem voltak hallhatóak a koncertjeinken. A buli végén ebből is adunk majd egy kis ízelítőt, úgyhogy egy igazán hosszú, színes programra számíthat mindenki, aki ellátogat a ZP-be szeptember 7-én, szombaton este 20 órától. - mondta el Vigi, a csapat énekes/gitárosa.

A punk és a rockzene szerelmesei az Auróra koncertet követő héten sem fognak unatkozni, hiszen szeptember 10-én, kedden a Zorall, szeptember 13-án, pénteken pedig a HétköznaPI CSAlódások csap majd a húrok közé, este 20 órai kezdettel, a Zöld Pardonban. Az Auróra koncertre a belépő 600 Ft-ba kerül. További információk ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr485497536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum