RockStation

Párizs, gadulka, Niburta!

2013. november 04. - sunthatneversets

niburta_logokicsi.png

November elsején, a budapesti Club 202-ben mutatkozott be a Niburta gárdájának két legfrissebb tagja: a tavaly a lengyel koncert során már a zenekarban vendégeskedő Gerényi Dóra és Simon István. Mint arról már hírt adtunk, a csapat két tagja, Németh "Panni" Anna, és Király Dávid a nyár folyamán elhagyta a zenekar sorait, akik helyére Dóri (furulyák és kaval) és István érkezett. Külön érdekesség István hangszere, mert az eddig megszokott hegedű helyett immár egy sokkal egzotikusabb eszköz, a gadulka hangjait hallhatjuk majd.

A zenekar a tagcserék ellenére töretlen lendülettel dolgozik az új anyagán, a novemberi koncerten már három dal (The Seeker, Re-Set, Two Faced) is hallható volt a készülő második nagylemezről, mely előreláthatóan 2014-ben lát napvilágot.

Végül, de nem utolsó sorban: a balkanicore meghódítja Franciaországot! A Niburta zenekar felkérést kapott, hogy vegyen részt a 2014-s párizsi Cernunnos Pagan Festen. Február 23-án olyan zenekarok társaságában lépnek majd színpadra, mint a Primordial, a Celtachor, a Manegarm, a Fejd, és még sokan mások!

A hazai közönség sem marad azért balkáni őrültködés nélkül, december 13-án leugranak Pécsre, barátaik, a Virrasztók portájára, kirúgni a ház oldalát, majd másnap december 14-én a Folk Xmas partyn zárják az idei évet az Ankh, a Huntroll és a The Scarlet, és a Virrasztók társaságában, a budapesti Kék Yukban! A bulira páros VIP jegyet is nyerhettek november 9-ig tartó nyereményjátékunkban!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr865613647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum