Van nekünk egy példányunk a Kvelertak új, Meir című lemezéből. Szerkesztőségen belül úgy döntöttünk, hogy eljátsszuk :-) Most figyeljetek jól! Ha szeretnétek a lemezt, akkor nincs más dolgotok mint:
1. Először is (ha még nem tetted meg) lájkold be a RockStation Facebook oldalát (ne ezt a posztot).
2. Ott a fényképek között megtaláljátok az itt is látható képet, ezt osszátok meg az üzenőfalatokon (nem lájkolni, hanem megosztani) és kommentben írjátok alá, hogy "megosztva".
Szóval világos? Egy lájk meg egy megosztás és egy komment. A játék április 4-én (Csütörtök) 18.00-ig tart. Sorsolás a random.org segítségével. Eredményhirdetés másnap, azaz pénteken 10.00-kor a RockStation Facebook oldalán.
2012. január 20-án bombaként robbant a hír miszerint Howard Jones kilép a Killswitch Engage kötelékéből egészségügyi okokra hivatkozva. A kérdés tehát adott volt. Ki tölthetné be a Jones által hagyott űrt? A rajongók részéről csak is egy név jöhetett szóba. Jesse Leach. A csapat azonban meghallgatást írt ki így bárki jelentkezhetett a megüresedett posztra. Legbelül azonban mindenki reménykedett, hogy a befutó Leach lesz, aki az Alive Or Just Breathing óta először dolgozik újra a zenekarral. A vizuális dolgokért ezúttal is Mike D felelt, aki az eddigi legjobb munkáját készítette el a KSE-nek. A borító sosem volt az erősségük, annál inkább a dalok. A 2009-ben megjelent self-titled ugyan közel sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket azonban a Disarm The Descent annál inkább.




Tegye fel a kezét, aki még sosem kötött a fejére bandanát, esetleg nem hordta baseball sapkáját amolyan Suicidal Tendencies stílusban, vagy nem graffitizte tele a Nyugati-Vác-Szob viszonylatot a bandára utaló egyéb ismertetőkkel. Ha a válasz nem, akkor van még mit bepótolni! De nem hiszem, hogy létezik olyan zeneszerető, akinek ne lett volna Suicidal korszaka. Az én generációmnak, a Total Car generációnak egyértelműen megvolt, intenzíven és odaadóan ápoltuk itt, kelet-közép Európa szívében a Venice Beach életérzést. Bár egy kontinens választott el, a problémák ugyanazok voltak. Fiatalok voltunk és lázadók! A Suicidal Tendencies zenéje pedig az egyik legtökéletesebb olaj volt a tűzre. Aztán felnőttünk, de én személy szerint bármikor szívesen kapom elő a Join The Army-t, a Lights Camera Revolution-t, vagy a How Will I Laugh Tomorrow...-t. Ennek ellenére ha valaki feltette volna a kérdést, hogy várom-e az új S.T. lemezt, a válaszom teljesen egyértelműen a "nem" lett volna.

„Nem vállalnád be ezt a szimpatikus erdélyi csapatot?” – kérdé emailben megbízott főszerkesztőnk. Természetesen bevállaltam, és miután valamennyire megismertem őket, nekem sem jutott eszembe jobb jelző a szimpatikusnál. Már ahogy a zenekari fotót szemlélem: raszta nagypapa dobol (nem az életkorra, hanem a külsőre célzok, Moha egyébként az illető), jóval szolidabb fizimiskájú a basszer (Czomby), és egy rosszfiús rocker, Kippityu énekel, illetve gitározik.



Úgy gondolom, hogy húsvét bekövetkeztével aktuálisan írok a For Today legújabb kislemezéről, igaz a kiadvány nem teljes, mert a hanganyaghoz érkezik egy DVD is a héten. A For Today azon kevés metalcore zenekarok közé tartozik, aminek - kezdetleges hangzása ellenére - az első albuma a kedvencem. Igazából lényeges változások nem történtek azóta, csak a dalok jobban meg voltak írva, komplexebbek voltak. A 2010-es Breaker, illetve a tavalyi Immortal dalai összemosódnak a breakdown-özönöktől, a hangzás viszont mostanra lett igazán jó, és a tökéletesített tiszta éneklős refrének is feldobják a zenei összképet. Összegzésképpen - mielőtt rátérnék a Preavailer-re - a For Today, mégha az előírt metalcore képviselője is, minden lemezével tud olyat mutatni, amiért visszatérő vendég a zenelejátszóban.