Mert azok a legjobb bulik, amikre nem készül az ember, tartja az urbánus mondás. És ez mennyire igaz! Hirtelen felindulásból átruccanni Bajorországba egy olyan zenekar koncertjére, ami jónak ígérkezik, és a zenei téren nálam sokkal avatottabb barátaim is ajánlanak? Naná!

Előző este azért jól belehallgattam a banda munkásságába, így nagy reményekkel érkeztem a Colos-Saal-ba. Sok klubban megfordultam már, de ez a hely minden szempontból a Top 3-ban szerepel nálam a hangzásnak, a kialakításnak és méretének köszönhetően, ahonnan csak jó emléket őrzök (na jó, pár éve a Mastodon hangosítása katasztrofális volt, viszont azt paradox módon a saját technikusuk követte el)!

Kamchatkáék nem hoztak magukkal előzenekart, így a kiírt 8-as kezdést halál pontosan be is tartották, és arra a 75 percre, ami ezután következett, azóta is keresem a szavakat! Egy szó nélkül csaptak bele, és már a legelső hangoktól kezdve tökéletes hangosításnak örülhettünk, a hangerőn pedig még egy kicsit toltak is 1-2 szám után.

A végtelenül szimpatikus és szerény zenekar mindenféle sallang és izzadtságszag nélkül tolta a ’60-’70-es éveket idéző kicsit blues-os, kicsit pszichedelikus, kicsit stoner-es, kicsit hard rock-os muzsikát. Ja, és mindez egy kerek egésszé ért össze a 3 zenész munkásságának köszönhetően. Thomas barátunk wookiee felmenőket sejtető ábrázatából sokszor csak egy óriási mosoly villant elő, miközben hihetetlen szólókat csikart ki a gitárjából.

A 3 zenész iszonyatosan együtt volt, óramű pontossággal zenéltek, hihetetlenül együtt élt a műsor, sugárzott belőlük a profizmus, a rutin, és (ami a legfontosabb) a zene szeretete. Ritka dolog, amikor kénytelen megállapítani az ember, hogy egy zenekar a roppant kiváló hanghordozóit is lemossa az élő teljesítményével (országomat egy Kamchatka DVD-ért)! Mérhetetlenül többet nyújtottak a színpadon, köszönhetően a szólóknak és a sugárzó őszinteségnek. A Perfect-ben pl. Tobias kapta meg a lehetőséget egy dobszólóra tele törésekkel, a zenekar pedig úgy szállít vissza a random kiállások után, hogy mindenki csak lesett, mint a lukinyúl.

A Broken Man alatt jött el a pillanat, amikor mindenki számára megszűnt a világ, és magában vagy éppen hangosan kimondva fejezte ki a háláját, hogy akkor este ott lehetett aközött a 40-50 ember között a színpad előtt!
Mindhárom zenész hihetetlen teljesítményt nyújtott, a legmeglepőbb mégis Thomas volt, aki felülmúlta a hanghordózóra nyomtatott hangsávokat is élőben. Röpködtek is a számból a szitokszavak, (mint a bentlakásos valóságshow-szereplők szájából az ekevasak) mert annyira őszinte tudással rendelkezik.

Kerestem a válaszokat a zenében beállt svéd hegemóniára, és a következőkre jutottam:
1000 évvel ezelőtt legyakták Európát. Mindenkinek megmutatták, hogy hányas a gatya, így kellett valami új elfoglaltság. Ezért kényszerűségből elkezdtek roppant jólétben élni, meg fenyőerdőkben sétálni, meg naphosszat Volvo-t vezeti, rénszarvast majszolgatni, hosszúcombú szőke bombázókat holmi rekettyésekbe invitálni, de aztán ezt is megunták, és nekiálltak gént módosítani, így amikor megszületik egy svéd csecsemő, akkor nem felsír, hanem nyakonvágja a szülészorvost, hogy adjon neki egy gitárt, majd teker egy olyan rock ’n roll riffet, hogy a fal adja a másikat! Mert más magyarázat nem lehet! De azért ígérem (mint Yoda mester), hogy elmélkedni fogok a kérdésen!

BESZÁMOLÓ: Csimpi