Máig vita tárgyát képzi a helyszín és az idő, de egy biztos: valamikor a ’80-as években a heavy metal nyomdokain létrejött egy új zenei irányzat, ami minden addiginál sötétebb és agresszívebb vonalat képviselt. Megszületett a death metal. Annyit talán tényként kezelhetünk, hogy az elnevezés maga az amerikai death legendához, a Possessed-hez fűződik, akik ’84-es első demojukat nevezték el így.
Számos legendás zenekar tevékenykedett abban a korszakban, sokan közülük ma már nem működnek, de sokuk méltán számít mérföldkőnek műfajon belül, de attól függetlenül is. Ezt az oldschool death metal vonalat képviseli a svéd Vampire is, akik igen frissnek számítanak a szcénában, hisz’ alig három éve, hogy megalakultak, az itt tárgyalt első nagylemez kivételével pedig mindössze egyetlen demojuk jelent meg a 2012-es évben.
Jó tudni, hogy vannak még zenekarok, akik őrzik a régi titánok által gerjesztett tűzet. A lemez a nyitó Orexis-szel indul, ami telis tele van energiával, minden pillanata arról árulkodik, hogy a szerzők – akiknek kiléte kissé homályos, de kis ügyességgel kideríthető róluk pár dolog – az említett ’80-as évek szellemét teljes egészében igyekeztek átörökíteni ebbe az anyagba, ez pedig igen jól sikerült. Pörögnek tovább az események, mégpedig a Howl From The Coffin-nal. A nóta előzetesen már felkerült a YouTube-ra, jómagam is akkor lettem figyelmes a bandára. Nem nehéz kideríteni, hogy miért, elég ezt az egy dalt meghallgatni és mindenki tudni fogja, miről van szó. Ahogy a dal címe is mutatja: üvöltés, de valami elképesztő elemi módon. Ráférne bármelyik klasszikus Possessed vagy Celtic Frost lemezre.
A soron következő szerelmes darab… hoppá, ez nem az a lemez! Ilyen témákat felesleges keresni, a szövegek a horror, a vér és a brutalitás világába kalauzolnak el minket, a zenével karöltve pedig tökéletes párt alkotnak. Az Ungodly Warlock nyers és brutális, a The Bestial Abyss pedig címéhez híven ránt le a sötétségbe, ahonnan nincs menekvés. A legkomolyabb hangvételű nóta mindenképpen a The Fen, ami a Howl-lal együtt szintén meghallgatható az említett videós portálon. Itt már az akusztikus gitárok is előkerülnek pár rövidebb taktus erejéig.
Külön-külön, vagy akár egyben, ennek a lemeznek minden pillanata sötét és komor, egyetlen hibája pedig az, hogy túl hamar véget ér, még a tíz méregerős nóta ellenére is. Miénk hát a jog, hogy ismét meghallgassuk. Aki szereti az oldschool death metal-t, valamint nem riad vissza attól, hogy új és feltörekvő zenekarokat hallgasson, annak ez a lemez nem hiányozhat a palettájáról! Csak remélni tudom, hogy a fiúk terveznek még további lemezeket is, valamint egy hazai koncertnek is nagyon örülnék. Lépj hát be a sötét kriptába te is, de vigyázz! Kijutni már nem fogsz élve.
