Fel, vörösök, kommenthuszárok.
Ezen a szép napon, napsütéses-úttörődalos május 1.-énken még a muskátli es vörösebb, még a nagyik orcái is tulipirosabbak - de ne higgyük! a majálisok, bezárt koncerttermek és csalamádés pszeudohambik tömegvonzásában, NE HIGGYÜK! hogy a meló, és pláne annak "lelkes ünneplése", nem ihlette meg a világ (főleg nyugati) felének szorgos kis zenészeit! Igaz, ott elég mást jelent a munka, és nincs is (ennyi) komcsizás meg szocreál múlt, de egészen üdítő az ő dalaikat hallani a témában. (Nemesúr megint fordít/átír/adaptál nektek, így már magyarul is.) Szóval szerintünk ma ezeket pörgessétek, ne a mókuskereket.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Rush - Working Man (Dolgozó Ember)
1974-et írunk, a hippiknek már megjött az eszük, de még nem ment ki belőlük a tűz, a Cream és a Led Zeppelin feldübörög, a Queen a karrierje csúcsán - és hirtelen a nagy büdös semmiből megjelenik a kanadai csapat úttörőnek mondható albuma, ami a hard rock felől tart a groove és a házi pszichedélia felé, már most kijelölve egy saját, karakteres irányt. Egyenletes tempók, jammelések, végig profin fenntartott mozgalmasság, Rutsy első és utolsó végigdobolt lemeze, és a vele járó 1. arénaturnék. És több ezer dolgozó ember a rajongók közt, akik sokan öltönyben, ingben, fejpántnak felrántott nyakkendőben egyenesen a koncertre mentek kitombolni a keserves műszak stresszét. A velős refrénre rávert mániákus outro tökéletesen feloldja az aznapi hajtást. Remélhetőleg Nektek is.
"Felkelek hétkor, yeah
Mert meló van 9-kor
Nincs időm az életre
A munka mindig közbeszól
Úgy hiszem,
Jobban is élhetném az életem
Talán ezért, hogy
Dolgozó Ember a nevem.
Dolgozó Embernek hívnak a többiek
Úgy gondolkodom, és lassan azzá is eszek
Hazamegyek 5 körül
Bontok egy jót, jer hideg sör
És szöget üt a fejembe
Hogy valaha is megtörik-e ez a kör"
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
The Clash - Carrer Opportunities (Álláslehetőségek)
A The Clash NEM Joe Strummerről szólt, de a zseniális műfajötvöző balos punkikon alapvető alakja volt az egész punkmozgalomnak világszerte. A zenei keveréken és a befogadó bandás policyn túl az ILYEN szövegekkel tudta a legközelebb hozni egymáshoz az egymással megszokásból háborúban álló szubkulturáltak-adta közönségét (modokat, rastákat, punkokat, skineket, scooterboyokat), mert hát nincs annál testvéribb, mikor rádöbbenünk, hogy ugyanott, vagy ugyanazt szopjuk.
"Ajánlották a boltot, és az irodát,
Jobb, ha elfogadom, amijük van, mondták,
Akar-e teát főzni a BBC-nek?
És akar-e, de tényleg, rendőrmunkát?
Az álláslehetőségeink sose jönnek be
Minden szar ajánlat leszögez a helyedre
Az álláslehetőségeink sose jönnek be
Rühellem a sereget és a légierőt,
A klíma miatt nem bírom az esőerdőt,
Rühellem a közszolgák szabályzatát,
És nem nyitok a kedvedért ki levélbombát!
Buszsofőr... mentősök... jegyszedő kalauzok!
Muszáj lesz behozni a sorkötelességet,
Az orvosi beutalóm is el kell vegyétek,
Ha rám kényszerítik, hogy játékokat gyártsak,
Nincs helyem, nincs helye a választásnak.
A Karrierek!...
A Karrierek!...
A Karrierek!...
...Sosem kopogtatnak másnak."
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Rammstein - Sonne (Nap)
Kicsit megtörvén a viszonylag egyenletes most következő punk-hullámot, a német "tanzmetal"-industrial ősrockerek egyik beteg számát is be kell ide tennünk. Till Lindemann költészete egyébként is túlmutat a dalokon, erről tanúskodik 2 német verseskönyve is (Messer (Penge) 2002, In Stillen Nachten (Csendes Éjeken) 2013), és a beteg víziók, amiket a klipjeikbe passzíroznak. A Sonne szövegében az elérhetetlen szépség (a főnököknél is szadisztikusabb Hófehérke / a munka vége) épp csak a látómezőben marad, akár a Nap egy tárna mélyéről, és a munkások közös vágyakozása csak még nehezebbé teszi a vele való együttélést. Másik oldalt pedig ott a műszakok idegőrlő montonitása: üllőre csapódó kalapácsok alapütemére menetelés, egy-két-há, hó-rukk. A Nap fénye pedig értelmezhető az elfojtott harag metaforájaként. Munkásököl, vasököl, odacsap... oszt' jónapot.
A fiúk a bányába mentek dolgozni... és páran sose jöttek vissza. Tiszta Uránváros.
"Mind a fényt várják, rettegnek...
Megrettensz, vagy nem rettensz meg?
A Nap beletűzött a szemekbe...
Ma éjjel nem megy le magától --
És a világ 10-ig számol:
EGY! - És a napunk virrad
KÉT! - És a napunk virrad
HÁ'! - Mind közül a legfényesebb csillag
NÉGY! - És a napunk virrad
A Nap átsejlik a tenyereken
Éget és vakíthat is könnyeden
A sugara az öklöket átdöfi
Ha kitör, az arcokat is elönti
Ma éjjel sem megy le magától --
Felsír a világ, 10-ig számol:
EGY! - (...)
A Nap átsejlik a tenyereken
Éget és vakíthat könnyeden
A sugara az öklöket átdöfi
Ha kitör, az arcokat is elönti
Kínban fészkel a mellekre
Az egyensúlyt elvesztette
Ma éjjel sem megy le magától --
Üvölt a világ, és elszámol!
EGY! - És a napunk virrad
KÉT! - És a napunk virrad
HÁ'! - Az egekből le sosem hullhat
NÉGY! - És a napunk virrad
ÖT! - És a napunk virrad
HAT! - És a napunk virrad
HÉT! - Mind közül a legfényesebb csillag
NYOLC! - És a napunk virrad
KILENC...
TÍZ.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Dead Kennedys - Take this job and shove it! (Dugd fel a munkádat!)
A kaliforniai punkreformereknek minden politikai felhangokkal tűzdelt listán helye van, még akkor is, ha a vörösködés nem állt messze tőlük egyáltalán - a kizsákmányolt melósok nevében való dalokádás meg még annyira sem. Azért lássuk be, van valami irónia abban, ha két juppiból lett new age-es szocmunkás középosztálybeli kölykéből lesz a bal-alsók bikája, pedig ez történt Jello Biafrával. Még ha az eredeti egy Johnny Paycheck (Számlajani! Broáf.) alt-country nóta is, kinek az ilyen szövegek köszönhetőek, ez a frenetikus átdolgozás eloszlatja a kedélyeket: ennél intenzívebb 90 másodpercet, ennél szebben artikulált "BASZD MEG MAGAD, FŐNÖK!"-öt máig nem hallottam.
DUGD FEL A MUNKÁDAT!
DUGD FEL A MUNKÁDAT! Én nem folytatom,
Elhagyott az asszony, vitte minden indokom,
Jobb, ha nem állsz az utamba, kimegyek az ajtón,
DUGD FEL A MUNKÁDAT! Én nem folytatom.
DUGD FEL A MUNKÁDAT!
Vagy bő 15 éve húzom az igát e gyárban,
Néztem, míg a nőm megfullad könnyei sodrában,
És sok jó fazon meghalt, utánuk számlahegy az emlék
Visszaadnám a melósinget, ha megszólalni mernék...
DUGD FEL A MUNKÁDAT!
A főnök úr kiskutyája a segg művezető,
Bakasérót vágatott, Atyám! És azt hiszi, menő
Jön a nap, hogy ledobom a göncöt, és a szemét megfizet,
Megnézném az arcát! - Csak növesszek gerincet...
DUGD FEL A MUNKÁDAT!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
FIDLAR - 5 to 9 (5-től 9-ig)
2012-ben lépett színre LA-ban a legendás T.S.O.L. billentyűs fiainak zenekara, a Fidlar (mozaikszó: Fuck It Dawg, Life's A Risk - kb. "Baszd meg ecsém, az élet rizikós"). Semmittevő, leszarom, olcsó kis lo-fi punkok. Nem akarnak megváltani senkit, még lázadni is lusták. Deszkáznak, végighülyéskedik a napot a haverokkal, vedelik a Rákóczi ottani megfelelőjét, tömik a bongot, és teljes lelki békében a hálószobájukban csinálnak lemezt. DE. MILYEN. LEMEZT. Aztán elmennek turnézni a Hives-al meg a The Orwellsel. Irigylésre méltó, akár a KXLU-rádiónak rögzített live sessiönük. Ja meg ekkora feelgood zenének nem leltem még párját. A 5 to 9 az egyik legerőszakosabb daluk: amíg TE, kedves olvasó/hallgató 9-től 5-ig tolod a műszakot, addig ők 5-től 9-ig élnek. Túlzások és könnyű kábszerek örvényében. A kis gecik, hogy én miért nem.
" (... És ne felejtsetek borravalót adni a pincérnőknek!)
(hahaha)
(Na csapassuk.)
(Jól van, a dal címe 5-től 9-ig, mert semmink sincs 9-től 5-ig.)
1-2-3-4!
HÁROMKOR! (háromkor)
Kettős látás,
Hajnaltájt spanokkal beállás,
NÉGYKOR! (négykor)
Poénnak érzem:
Nincs verdám és nincsen pénzem,
ÁÁÁÁÁ, ÁÁÁ, ÁÁ,
ÁÁÁÁÁ, ÁÁÁ, Á!
ÖTKOR! (ötkor)
Csövezés reggel,
Vakságig iszunk negyvenesekkel,
HATKOR! (hatkor)
Mind beborultunk,
Kérdezd Evant, van-e még cuccunk?
ÁÁÁÁÁ, ÁÁÁ, ÁÁ,
ÁÁÁÁÁ, ÁÁÁ, Á!
NYOLCKOR! (nyolckor)
Szar kedv, jól van
Olcsó pcp-től jobban
KILENCKOR! (kilenckor)
Spicc a volánnál,
Curver City határánál,
ÁÁÁÁÁ, ÁÁÁ, ÁÁ,
ÁÁÁÁÁ, ÁÁÁ, Á!
TÍZKOR! (tízkor)
Nagy dugóban,
Hátsó üléseken bongoztam,
DÉLBEN! (délben)
Útban a vidékre
Lekapcsoltak LA-be érve
ÁÁÁÁÁ, ÁÁÁ, ÁÁ,
ÁÁÁÁÁ, ÁÁÁ, Á!
(Két béka a kamionos úton, asszondja az egyik:
- Vigyázz, jön ePFTT.
- Mi jöPFTT.)"
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
NOFX - Go to work wasted (Menj munkába seggrészegen)
Ez a dal remélhetőleg a holnapi napotok himnusza lesz. De csak ha jól művelitek a mai vásározást. Fat Mikeék ugyanis tudják, hogyan kell igazán hangulatosan munkába menni. Megéri végigszenvedni az intrót... megéri, mint a pénteki túlóra!
"Túlvedelten, kialvatlan,
Igénytelen, borotválatlan...
Pirítóssal és tojással
Bloody Maryt, fejfájással...
Menj munkába seggrészegen
Starter felest a melóhelyen...
Nehézgépeket akarok kezelni,
Online pornográfiára kiverni,
Beszívva kell menj, ha már szívatnak
Hajts meg egy jointot, ha meghajtanak!
Könyékig gépzsír, erre rábaszol,
Ha nem akarsz bunkó lenni, ne válaszolj!
És BASZD, BASZD, BASZD, BAAAASZD MEEEEG!"
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Tankcsapda - Tudok egy munkát
CSAK AZÉRT SEM FOGOK 8 ÓRA MUNKÁT LINKELNI. Inkább egy kis retrospektív korrajzot. Mert a "Tudok egy munkát..." kezdetű, ezerszer hallott, fájdalmasan ismerős végű monológokra még az én ismerőseim szeme is felcsillan. És a felük már nem szállna ki azután sem, hogy "ha nincs más hátra, nyiss tüzet!". "Az Egyetemvárosban" élek, ami rogyásig tele értelmes és tehetséges fiatalokkal: mérnökök, orvosok, jogászok, médiaszakértők, akik elég okosak hozzá, hogy csak a régi Tank'ot szeressék, hogy megértsék, hogy mikor ezt írta a Lukács, annyira mégsem volt más világ... hogy 11-kor lefeküdjenek, nyelvet tanuljanak, és hosszú távra tervezzenek.
4-ből 3-nak nincs munkája, 2-nek nem is lesz a következő 3 évben.
Szóval boldog munka ünnepét.