Telnek, múlnak az évek és azon kapjuk magunkat, hogy azok a klipek egykoron az MTV-n bámultunk lassan nagykorúvá válnak, még akkor is, ha mi egyáltalán nem öregedtünk az elmúlt húsz évben. Na, jó azért de… Ellenben húsz év távlatából izgalmas dolog megvizsgálni egy-egy lemezt. Most éppen Rammstein Rosenrot című albuma következik.
Ritka esetek egyike, hogy egy albumról nem sok infót találok, sőt mondhatni semmit. Noha 2005-ben már képben voltam a rock-metal világgal valahogy sosem voltam egy nagy Rammstein rajongó. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a zene jóra öregedett az évek alatt, még akkor is, ha - szerintem - nincs egy száz százalékos albuma sem a zenekarnak. Na, de mit tudtam meg a banda ötödik stúdióalbumáról?
A negyedik stúdióalbum után az együttes fel szerette volna használni a megmaradt anyagot, így ahhoz hozzáírva készült el a Rosenrot. Szóba került a Reise Weiter cím is, mivel pár feldolgozást is a lemezre szerettek volna tenni a Reise, Reise-ról, de végül a zenekar elvetette az ötletet, miután nem volt megelégedve a hangzással. A projekt neve ezután sokáig Reise, Reise Vol 2 volt, az együttes végül 2005 augusztusában jelentette be az új címet. A számokat Spanyolországban és Berlinben vették fel. Az album borítója szinte teljesen megegyezik a Reise, Reise Japánban megjelent változatával. A kép a USS Atka nevű jégtörőről 1960. március 13-án készített felvétel alapján készült. A gitáros, Paul Landers szerint a képnek semmi jelentése nincs, egyszerűen megtetszett nekik, és az új albumhoz is fel akarták használni
Az industrial világban most jobban elmerültem, ugyanis jó sokáig Fear Factory-t hallgattam, nem is keveset mostanában. Így adta magát, hogy amerre tovább akarok menni az albumok elemzésében az a germán földrész felé fog terelni lassan, de biztosan. Még most az elején le szeretném szögezni, hogy tisztelem a Rammstein zenészeit, mert ennyire kevés riffel, ilyen dalokat írni nem egyszerű, de mégis nagyszerű. Ez a zenekar tipikusan az az eset, akik bebizonyítják, hogy a kevesebb néha több, erre tökéletes példa többek között a Man Gegen Man, amit egy kezdő gitáros is könnyen megtanul pár óra alatt. De előre szaladtam, hiszen itt van a nyitó Benzin. Már a nyitó prüntyögés is izgalmassá teszi a dalt, hiszen valami motoszkáló kételyt kelt az emberben, amire felépülnek a zúzós riffek és Flake elmebeteg sample-jei, amiket a mai napig próbálhat bárki lemásolni, úgysem fog pontosan így sikerülni neki. A refrén egyszerű, könnyen megjegyezhető mindenki számára, így nem is volt kérdés, hogy hatalmas siker lesz. Fúvós hangminták használatával emelik még egy kicsit a dal összképét. Lindemann sorait pedig mindenki issza, kivéve, akinek borsódzik a háta a német nyelvtől, mondjuk én pont szeretem. Így, hogy kimondottan figyelek most a részletekre, külön izgalmas ez a dal, hogy mennyi minden van bele pakolva.
A Mann Gegen Mann basszusgitárja olyan gyönyörűen brümmög, hogy abba mindenki szerelmes lesz egyből, természetesen egy rövid pergetés után jönnek az első keményebb riffek. A varázslatos hangminták ebben a dalban is megtalálhatóak, talán ez az a Rammstein album, ahol a legnagyobb szerep jut Flake-nek. Vagy nem is azt mondanám, hogy szerep, hanem fontos feladat, hiszen ezek nélkül a kis kiegészítő hangok nélkül nem lenne ugyanaz a zene. A refrén itt sem lett túl bonyolítva, ellenben az is könnyen megjegyzi, aki eddig egy szót sem beszélt németül, koncerten könnyen ordítható. A dal fele utáni, a szóló utáni rész az én nagy kedvencem, ahol Lindemann úr totálisan megőrül. A kis langyos, leülős rész után visszahozzák ugyanezt a részt, és ezzel fejezik is be a dalt. Remek megoldás és talán tényleg ebben a legjobb a zenekar, hogy miből, hogy mennyire van szükség. Ezt a lemez címadó dala is alátámasztja.
Emlékszem, hogy egyből meg akartam tanulni ezt a témát basszusgitáron még akkor is, ha nem volt basszusgitárom. Megbabonáz a lábdobos egyszerű rész, kevés, de mégis tökéletesen passzol a refrén elé, ahol amúgy ugyanúgy nincsenek túl csavarva a riffek, mint mondjuk egy Tool dal esetében. A klip amivel pedig meglett támogatva a nóta remek munka, amit a mai napig szívesen megnézek, szinte bármikor. A Spring nekem túlságosan megülteti az albumot, ha rövidebb lenne akkor sokkal jobban magával tudna ragadni, pedig a riffek nagyon tetszenek a dalban, nagyon jól ki van találva, csak tényleg az a fránya hossz.
És itt jön a képbe, hogy hiába írtam azt, hogy a zenekar a dalhosszúsággal tök jól operál, számomra tökéletes lemezt nem tudtak még készíteni, noha Zeit közel áll hozzá, de valahol mindig elkalandoznak. Ugyanez elmondható a Wo Bist Du-ra ami egy tök jó kikacsintás akar lenni, de sokkal inkább el tudnám képzelni, mint bónusz dal, nem pedig az album közepén elhelyezett teljes értékű nóta.De úgy néz ki, hogy itt a szentháromság szabálya lépett életbe, hiszen a Sharleen Spiteri-vel készült közös dal, a Stirb nicht vor mir / Don't die before I do is ezt a vonalat viszi tovább. A Zerstören a keleties hangulatával visszahozza az életet az albumba, illetve újra megjelennek a vadabb riffek is, azonban itt már kicsit kiszakad az ember a lemezből. Amennyire tetszik a lemez első fele, annyira elkezdi fojtogatni az unalom a hallgatót a Hilf Mir alatt. A spanyol nyelvű Te Quiero Puta! riffjeiben ismét van valamennyi élet, de közel sem hozza vissza azt a hangulatot, mint amit az elején megteremtett a zenekar. A Feuer und Wasser esetében ugyanezt érzem az Ein Lied meg remek kis csendes befejezés.
Azt gondolom, hogy a Rammstein iszonyat erős slágereket tud írni. Minden albumán van valamilyen olyan dal, ami miatt meghallgatja az ember, ami miatt felrakja. De egy teljes lemezen keresztül engem sosem sikerült lekötni. Hiába az egyik kedvencem a Rosenrot szépen lassan unalomba fullad. Ettől függetlenül egy kihagyhatatlan lemez, egy korszakalkotó zenekar, akiket mindig meg kell nézni, ha teheti az ember.
