RockStation

Szombaton Budapesten koncertezik a Gogol Bordello

2014. június 11. - sunthatneversets

Gogol Bordello.jpg

A Gogol Bordello jelenleg 8 tagot – 7 urat és egy hölgyet - számláló csapata tavaly megjelentetett Pura Vida Conspiracy névre hallgató lemezének kapcsán érkezik újra Budapestre. Az eklektikusságáról és nemzetköziségéről ismert zenekar ezúttal is beleadott apait-anyait - na meg a világ legkülönfélébb tájaira is eljutó turné alatt szerzett tapasztalatait -, így született meg az új anyag, amelyről a frontember, Eugene Hütz a következőképp nyilatkozott: „Ez a sokszínűség abból adódik, hogy a zenekarban is nagyon vegyes elemek keverednek. Például a basszusgitáros, Thomas Gobena etióp gyökerei, Sergey Ryabtsev, az orosz hegedűsünk és Yuri Lemeshev, a nép orosz harmonikás mind üde színfoltjai ennek. Mindenki csinálja a saját dolgát, hogy jól menjen a szekér.”


A korábban a legendás Rick Rubinnal is együtt dolgozó zenekar ezúttal Andrew Scheps-et kérte fel a produceri feladatokra, aki korábban dolgozott már a Duke Spirittel, illetve hangtechnikusként a Red Hot Chilli Pepperstől kezdve a Metallicán át egészen Adele-ig.

Flyer Gogol.jpg


„Andrew egy szent.”- mondta el a közös munkáról Hütz. „Az első pillanattól úgy éreztem, hogy családtag. Tisztában van a zenei fejlődéssel, és bátorított minket, hogy adjuk ki magunkból a szenvedélyt és azt a mérhetetlen energiát, ami az elmúlt években a folyamatos turnézás alatt gyülemlett fel bennünk.”

A Rolling Stone magazin által „ világ leglázadóbb koncertzenekará”-nak kikiáltott Gogol Bordello nem először jár Magyarországon. Legutóbb a 2011-es Sziget Fesztivál Nagyszínpadán lehettünk szem-és fültanúi annak az eszeveszett bulinak, amit az őrült cigány-punk zenekar művel élőben. Biztosak lehetünk abban, hogy ha a Budapest Parknak lenne plafonja, az bizonyára ránk szakadna június 14-én.További információk ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr635806078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum