RockStation

Szakáll, trapézgatya, rock - Ősszel Budapesten zenél a Kadavar

2014. július 11. - sunthatneversets

Kadavar 2014.jpg

Vegytiszta rock, gyógyító őrült energia, vagyis stoner és doom a legeslegjobb fajtából. A Kadavar szakállnövesztő, trapézgatya-tágító rockzenéje a mocskosan underground fajta csúcsa. Az európai stoner-pszichedelik rock szcéna egyik legütősebb képviselője, a Kadavar trió 2011-ben alakult Berlinben. 2012-ben mutatkoztak be Kadavar című albumukkal, amely nemcsak osztatlan sikert aratott, hanem azonnal az élvonalba is repítette a zenekart, mely helyüket azután a 2013-ban megjelent Abra Kadavar című második albumukkal még előkelőbb magasságokba vitte.

Az elképesztően energiaközpontú, tiszta, nyers erőt sugárzó formáció nagy elődjeinek, a korai Black Sabbath, a Hawkwind és Uriah Heep legjobb hagyományait tekinthetjük, azonban hangzásukban, világukban, megszólalásukban nemcsak a nosztalgia, a retró, az időutazás, a kőkemény garázs hangulat hallható, hanem annak abszolút mai korszellemmel felvértezett, átitatott, újraértelmezett korszerűsége, frissessége, időszerűsége is. A Kadavar hatalmas sikere többek között annak is köszönhető, hogy annyira ízesen tolják világukat, zenéjüket, mintha abból a korból pottyantak volna ide olyan időutazókként, akik mindent tudnak a máról is.

Hogy a Kadavar a bakelitboltokban, s nem az iTunes-on vagy a Spotify-on aratott „hangos” sikert, az azért nem véletlen: a régi hanghordozóhoz, az analóg technikákhoz vagy a stúdiólemezek élőben való rögzítéséhez visszatérő trend németországi vezetője is pszichedelikusra torzított, blues-alapú és doomos beütésű, kenderillatú rockzenében utazik. A németek a többieknél mindenesetre esetükben is még mélyebbre ástak a földalatti hangzás kialakításában a többieknél; a stonert idéző érdes megszólalás mellett az átlagosnál elszállósabb jammelések, és a sokkal inkább gitár-, mintsem énekközpontú megközelítés is hozzátartozik a Kadavar-védjegyhez. Lindemannék a Black Sabbath és a Pentagram pulzuslassító riff-szörnyetegeit bevallottan a Lemmy-érás Hawkwind tovalebegő space rockjával vegyítik, de bizonyára kellő mennyiségű Creamet is hallgattak.

Egyszóval a Kadavar pont az, amire ma nagyon sokan vágynak: energiabombaként robbanó pofás dalok, gyomorba markoló élvezetesen súlyos groove-ok és füstös, szárnyaló, magukkal sodró dallamok.

KADAVAR (DE) + vendég
2014.11.05., A38 Hajó
Jegyár: 2900 forint (elővételben november 4-ig), 6.800 forint (Kombinált jegyár: Airbourne (AUS) + vendég - 2014. november 13.)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr956498887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum