Súlyos adósságunkat szeretnénk pótolni, mert ugyan a seggünkön ülve pattogtunk, amikor kiderült, hogy az industrial metal alapvetés új lemezzel érkezik idén mindössze tizenhárom év kihagyás után, aztán úgy mentünk el a kritika mellett, mint a pesti gyors. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem hallgattuk fossá a június elején megjelent kislemezt – dehogynem. De azért nem kellene, hogy az EP kritikája belelógjon a szeptember érkező új nagylemez, A World Lit Only By Fire albumról szóló írásba...
A négy dalt tartalmazó kislemez maga Az Ipari Zene. Vissza kilencvenes évek elejére! Mintha abból a korból előszedett riffekre írt dalokat adták volna ki. Mély, falakat bontó erővel küldött darabolás, ami a hangszóróból jön. Justin Broadrick megmutatta azt, amire Al Jourgensen sajnos nem volt képes. Úgy megcsinálni egy klasszikus indusztrial lemez, hogy az ne fulladjon bele az érdektelenség posványába. Persze ez csak egy négy dalból álló bevezetés, és még nem hallottunk egy bitet sem az új nagylemezről, de e négy alapján azt azért meg lehet állapítani, hogy nagy bajok nincsen fejben (a Ministry frontemberéről ez sajnos nem mondható el).
A Ringer és Dogbite dalok igazi dinoszauruszok. Régesrég kihalt irányzat jelent meg 2014-ben és ezt nagyon jó hallgatni. Kemények és súlyosak. Az ember csak vigyorogva bólogat a zúzdát hallgatva – de jók is voltak ezek régen. A Playing With Fire bevetője nekem egy kicsit Fear Factory-ra hajaz, de azért akkor rombolás persze nincsen, megkapjuk a végére a menetelős középtempózást. Ahogy a Decline & Fall-ban is, bár a közepére egészen felgyorsul a dal, de nagyon jól működik!
Igen, kissé elfogultak vagyunk az stílus atyjaival szemben, de ez marha jó. Nagyon várjuk a szeptemberi nagylemezt, hogy végre egy egész albumnyi ipari metallal romboljuk le az agysejtjeinket.
