A punkrock egyik legkomolyabb, műfajteremtő együttese, a svéd Refused frontembere, Dennis Lyxzén másik zenekara, az INVSN tavaly jelentette meg első lemezét – bár más nevek alatt már másfél évtizede létezik az együttes. Nagyszabású power pop, klasszikus rock keveredik némi folkos hatással: az INVSN a Sziget-fellépés után egy hónappal visszatér, hogy forró hangulatú klubkoncerten mutassa be, mint is tud Lynxzén, amikor nem dühös punkrockot tol.
Eleinte Lyxzén sem akart túl sokat a projekttől, csak 2005 környékén kezdett nemzetközi karrierben gondolkodni – ekkor azonnal névváltoztatásra kényszerült, mert névhasználati vitába keveredett az amerikai Lost Patrollal. Lyxzén Invasionen név alatt svéd nyelvű számokat kezdett írni, és az (International) Noise Conspiracy-ból ismert Sara Almgrennel, illetve jó pár neves svéd zenésszel komplett zenekarrá bővítette a projektet.
Aztán tavaly újabb váltás következett: az Invasionent INVSN-re rövidítette, és ismét angol dalokkal próbálkozott. A sikerben bizonyosan szerepe volt a Refused feltámadásának is. De nem csak annak: a nagyszerű kompozíciók, a szintikkel és nagyszabású vokálokkal, dallamos refrénekkel dúsított rockos-folkos power pop dalok sokoldalú, változatos személyiségként mutatják be Lyxzént. Az INVSN szeptemberi klubturnéja szeptember 16-án éri el Budapestet, ahol az A38 Hajó remek hangrendszere ideális közeg az INVSN gazdagon strukturált zenéjének. További infók ITT.