Soha nem tetszett az a vicc, hogy a medve nem játék, a többi részét meg úgy is ismeritek. Ellenben most megértettem az egészet. Nem azért mert találkoztam a városban egy medvével, hanem mert kezem közé került a Budapest stoner világ egyik "új" üdvöskéjének a Knapp Oszi által vezetett Grizzly-nek várva várt új albuma a Rapturous Decay. Idén három hazai albumot vártam, ebből kettő már a meg is van, az új Tankcsapda meg jövő héten lesz itt. Eddig az Apey And The Pea letépte a fejem, most meg itt vannak ezek a srácok. Milyen az új lemez? Hajtás után kiderül!
"Lemez" szót idézőjelben kell használnom, mert igazából a fizikai formátuma az albumnak az nem compact discen elérhető. Egy ötven darabra limitált fa, gravírozott pendriveon lehet beszerezni az új dörmögést. Bevallom őszintén, KEGYETLENÜL bejött ez a megoldás. Relatíve nem húzós a cucc (háromezer Forint), de marha ötletes, és isten királyul néz ki. De, ha ez még nem lenne elég nem csak a kezedbe nyomnak egy pendriveot. Nem.... a set listtel ellátva az egészet belepakolták még egy kis fémdobozkába. Szerintem, aki erre azt mondja, hogy nem éri meg, nem néz ki jól, az szimplán hülye. Bocsi, ez egyéni vélemény, haladjunk is tovább beszéljünk az albumról.
Tudni kell, hogy a srácok tak nélkül egyszerre tolták fel az egész lemezt, ezáltal is hozva azt a nem atom pontos, de nagyon is húzós hangulatot. A Rapturous Decay-re összesen hat dal került fel. Mit mondjak? Koszosan szól, ahogy egy stoner cuccnak szólnia kell, de mellette atom mód meg is dörren a cucc. Az előző albumot is imádtam, imádom a mai napig, de ez valami fenomenálisan jól sikerült. Oszi, olyanokat énekel, hogy ülök a metrón és azon kapom magam, hogy bólogatok, mint egy idióta. Komolyan mondom, imádom Oszkár hangját ebben a közegben. Lehet én vagyok a válogatós, de az Insane-ben nekem annyira nem jött be, a Wrong Side Of The Wall-nál vannak már faszányosabb témák bőven, de itt ebben a mocskos, mélyre hangolt cuccban tud igazán megdörreni. Ariánék játékáról meg nem is óhajtok többet mondani, minthogy kib@szott jó, és kész. Nehéz lenne egy dalt kiemelni az albumról, mert tényleg mindegyik marha magasra rakta a lécet, mindegyik marha jó! De még is, ha egyet ki kell emelni, akkor a The Silver Key az, ami nekem nagyon visszaadja az igazi hangulatot. Öblös ordítás, középtempós dal, ami leviszi a fejedet a zúzós gitárokkal.
Vegyétek meg, hallgassátok a srácok cuccait. Támogatni kell az ilyen zenekarokat, akik tényleg a szívüket, lelküket belepakolják a zenélésbe, abba amit csinálnak. Segíteni kell a feltörekvő zenekarokat, mert egyszerűen máshogy nincs esélyük, és igenis! Adni kell az új bandáknak, a fiataloknak esélyt, nem pedig csak a harminc-negyvenéves zenekarokkal kell foglalkozni.
A hitetleneknek pedig itt a teljes album:
Béke, Szeretet, Metal
