RockStation

Megjelent a Bekes Projekt első videója

2014. november 04. - sunthatneversets

bekes projekt (Fotó-Farkas Christián).jpg

Nemrég jelent meg a Bekes Projekt első lemeze Korlátok Nélkül címmel. A lemez Új Kezdet című dalához Farkas Christián készített videót a fiúk számára.

"Már a lemez munkálatainak vége felé elkezdtünk agyalni különböző klipötleteken, és nagyon sok jó elképzelést sikerült összegyűjtenünk, valamint több ember neve is felmerült, akikkel el tudtuk volna képzelni a közös munkát. A felvetett ötletek kidolgozásába sajnos már nem sikerült annyi időt és energiát belefektetni, hogy ezekből bármi konkrétum meg is valósuljon, viszont mindenképpen szerettünk volna még idén egy videóval kijönni, így igazából adta magát a dolog, hogy első körben csináljunk egy imidzs klipet, ami amúgy is szerepelt a terveink között.

Nem is kellett túl sokat agyalni a továbbiakon, hiszen gyorsan megegyeztünk abban, hogy a lemezt nyitó dalhoz forogjon a klip, teljessé téve a koncepciót, miszerint ez így egy tökéletes bemutatkozás lesz azok számára is, akik esetleg korábban még nem hallottak volna a zenekar létezéséről. Farkas Christián régi jó barátja Csabinak, és korábban már több projekten is dolgoztak együtt az elmúlt években és igazából ő maga ajánlotta fel, hogy szívesen csinálna nekünk egy videót, majd egy rövid megbeszélést követően már meg is egyeztünk lényegében minden egyes kis apró részletben.

A srácokkal nekiálltunk a különböző ötletek összeírásának és elég rövid időn belül egy roppant grandiózus klip forgatókönyvével álltunk elő, exkluzív helyszínekkel, különböző gegekkel, extrém snittekkel színesítve az összképet. Eredetileg 3 külső helyszínen is forgattunk volna, de a szeptemberi monszun időjárás teljesen átrendezte az elképzeléseinket, így a már az eredeti tervben is szereplő belső helyszín szerepét megnöveltük, illetve SOS-ben kerestünk és szerencsére elég hamar találtunk is egy másik beltéri helyszínt.

A forgatások Békéscsabán zajlottak, a leutazást követően már az első este neki is estünk a klip első felében látható jelenetek rögzítésének, ami egyrészt eléggé fárasztó, másrészt pedig igazán remek móka volt. Aztán néhány óra alvást követően mentünk a kettes helyszínre, a város szélén egy lerobbant házban folytattuk a felvételeket. Azt tényleg tudni érdemes, hogy a ház olyan szinten kétes állapotban volt, hogy azért volt bennünk némi félsz, hogy nehogy ránk omoljon majd egyszer csak az egész, haha. Végül minden rendben lezajlott és este a forgatás és a rengeteg pakolás fáradalmait kipihenve még Tamás születésnapját is megünnepeltük egy jó kis kertiparti keretein belül.

Néhány héttel később, miután előállt Christián a klip első vázlatával, csupán néhány további közös diskurzus kellett már csak a véglegesítéshez, elég gyorsan és gördülékenyen összeállt a végső képanyag, amivel mind nagyon elégedettek vagyunk. Jövőre szeretnénk még legalább egy komolyabb klippel is előállni, ami terveink szerint egy rendes történettel ellátott videóanyag lesz majd.

Közben persze már készülnek az új dalok is, de ahogy eddig sem, úgy most sem akarunk semmit sem elkapkodni. Idén még november 8-án Békésen fogunk fellépni egy művházas fesztivál keretein belül, illetve december 13-án a szarvasi Zebra Clubban is el lehet majd még csípni a zenekart élőben.

A lemezünket továbbra is ingyenesen le lehet tölteni a bandcamp oldalunkról, aki pedig fizikai példányra szeretne szert tenni, vegye fel a kapcsolatot velünk - bekesprojektband@gmail.com -, vagy látogasson el valamelyik koncertünkre!"

Itt pedig a videó:

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr496861839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum