Itt az új év, már remélem mindenki visszarázkódott a hétköznapok döcögős életébe. Nekem ez sajna nem megy olyan egyszerűen, ezért is csúsztam meg ezzel a kritikával nem is olyan kicsit. Újabb hazai zenekar, újabb remek album, újabb reménysugár ez a Sunwharf bemutatkozó Budapessimism névre hallgató EP-je.

Nos elöljáróban elmondtam a lényeget, nagyon nem lehet ezt sem húzni, nyújtani. Persze Te, kedves olvasó azt várod, hogy most atom mód kivesézzük a zenét, de mostanság, amik kijönnek azok nem pont ezek az atomjaira lebontós zenék. Ahogy én látom 2014-ben a magyar zenére a zsigeriség volt a jellemző. A többség veséből csapatta a metált, inkább hagyatkoztak a zenészek az érzéseikre sem, mint arra, hogy most éppen mi a trendi, vagy mi lenne az, amit a nagyközönség tök könnyen bekajál. Ebben az évben az volt a lényeg, hogy leszarni mindenkit, és azt csinálni, amihez a zenésznek tényleg kedve van. Én meg abban bízom százszázalékosan, hogy ez idén sem lesz másképpen. Idén is az lenne a legjobb, ha megmaradna ez a feeling a zenekarok részéről, hogy szarnak mindenkire, tényleg csak magukkal foglalkoznak.

Szóval itt vagyunk most 2015-ben és már több, mint egy hónapja hallgatjuk ezt a négy számot, amik egy kicsit segítenek abban, hogy a már említett szürke hétköznapok jobban elviselhetőek legyenek.A Budapessimism-re jellemző a húzós gitárok, a jól alá pakolt basszus, dob és a meglepően dallamos ének. Bandcampen azt írják magukról, hogy Ők csak pár haver, akik szeretik a rock zenét. És ez így is van jól. Nem akarnak másnak tűnni, mint akik és ez érződik a zenében is. Őszintén morog a gitár a srácok kezében, és az ének is vissza adja azt a hangulatot, mintha az utolsó reménysugár mentene meg a szakadék szélénél. Ezt főleg a Drought című számnál érzem. Szerintem, ez az egyik legerősebb dal a négy közül, mert ott van benne valami megfoghatatlan, ahogy már mondtam, az ami visszaránt akkor, amikor már azt hiszed semmi esély nincs. 
Igába biztos, hogy nem fogjuk hajtani a fejünket, ha ezeket a dalokat hallgatjuk, ellenben a Yoke lüktetésével azt érzem, hogy fel tudnám hajtani Bács-Kiskun megye összes szántóföldjét. 

Mit mondhatnék még? Ha ezekből nem jött le, hogy ez is egy marha jó hazai banda, akkor nem tudom, hogy mit kéne még tennem. Marhára kíváncsi vagyok, hogy idén mit tudnak kihozni a srácok magukból. Marhára várok egy budapesti koncertet is. Amúgy meg fiatalok, öregek, mindenki, aki olvassa amiket itt firkálunk. Tessék KONCERTEKRE járni, hogy legyen sok ilyen EP-album még!

Béke, Szeretet, Metal!