RockStation

Júniusban az A38-on játszik az Antemasque

2015. április 30. - sunthatneversets

antemasque2015.jpg

At The Drive-In. The Mars Volta. Antemasque. Nagyjából így lehet leírni az El Pasó-i zenészpáros, Cedric Bixler Zavala és Omar Rodríguez-López eddigi pályáját. Igen, a modern rock egyik leghíresebb duója ismét összeállt, hogy a két kultikus zenekar után egy harmadikat alapítson. Az Antemasque tavaly jelentette meg első lemezét, és először játszik Magyarországon június 23-án.

Az énekes Cedric Bixler-Zavala és a gitáros Omar Rodríguez-López több mint húsz éve kulcsfigurái az amerikai rockzenének. Első, még a kilencvenes évek elején alapított együttesük, az At The Drive-In az időszak legfontosabb poszt-hardcore brigádja volt, aztán a következő évtizedet az elszálltabb, progrockosabb Mars Volta uralta. Ez utóbbi feloszlása után (és részben előtte) mindketten fejest ugrottak saját projektjeik kaotikus és követhetetlen sokaságába, amikor egyszer csak, nagyjából egy évvel ezelőtt kiderült, hogy újra együtt zenélnek.

Ráadásul nem is akárkivel: a semmiből előtűnt Antemasque első nagylemezén nem más basszusgitározik, mint a Red Hot Chili Peppers Flea-je (aki egyébként egy kis ideig játszott a Mars Voltában is, csakúgy, mint az Antemasque dobosa, David Elitch). Flea persze csak a stúdiómunkában vett részt, a koncerteken a kiterjedt Rodríguez-López família egyik tagja, Marfred a basszer. (Ő egyébként egy csomó testvérével, bár Omar nélkül már járt az A38 Hajón, Zechs Marquise nevű zenekarával.)

Ahogy várnánk, az Antemasque pontosan olyan, mintha az At The Drive-In és a Mars Volta szerelemgyereke lenne: laza, felszabadult, punkos-hardcore-os zúzda, mindenfajta erőlködés nélkül, amibe magától értetődő természetességgel simulnak bele a progrockos-jazzes-funkos elemek. Kicsit visszatérés a gyökerekhez, kicsit továbblépés, de annyi tény, hogy az Antemasque első nagylemeze a tavalyi év egyik legfelszabadultabb albuma volt. És most a nyári európai fesztiválturnéra induló Antemasque a Southside-ról jövet, Roskildébe menet két fesztiválfellépés közé beszorított még egy exkluzív klubfellépést - az A38 Hajóra. További infók ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr317415812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum