RockStation

Legutóbbi lemezével tér vissza a Uriah Heep

2015. május 11. - rockstation

Uriah Heep 2014.jpg

A '70-es évek egyik leginkább meghatározó angol hard rock zenekara, a Uriah Heep tavaly adta ki 24. stúdióalbumát, Outsider címen. A 2011-es Into the Wild-ot követő kiadványt élőben még nem mutatták be Magyarországon, most azonban pótolják ezt: június 10-én láthatjuk őket  a Barba Negra Music Clubban.

„Nagyon büszkék vagyunk a történelmünkre – mondta el nemrég az zenekart alapító gitáros, Mick Box – de azt is fontosnak tartjuk, hogy új dalokat is alkossunk. Az Outsider című új lemez is egy igazi rock albumnak tekinthető, a Heep hamisítatlan, eredeti stílusában, s ez a lemez is ugyanolyan szenvedéllyel készült, mint az elődjei.”

A Uriah Heep legutóbbi lemezén egyaránt megtalálhatók a kemény rocknóták, mint a nyitó Speed of Sound, és olyan befelé forduló, csendes balladák is, mint amilyen a Say Goodbye című tétel. Az Outsider nem csak a Uriah Heep dalszerző erejét mutatta meg, hanem azt a különleges hangzásvilágot is, amely mesterien egyensúlyoz a legendás albumok hangzása és az azoktól jól elkülöníthető, kortárs zenei megoldások között.

A lemez Mike Paxman producer (Asia, Status Quo) közreműködésével készült, és ez volt az első kiadvány Dave Rimmer basszusgitáros bevonásával, aki a régi tagnak tekinthető Trevor Bolder idő előtti halálát követően csatlakozott. Mick elmondása szerint „Trevor személyében egy világszínvonalú basszusgitárost, énekest és dalszerzőt veszítettünk el, legfőképpen pedig a barátunkat. Trevor betegsége alatt sem akarta, hogy a zenekar leálljon, ezért ezekben az időkben Dave Rimmer segített ki minket, így értelemszerű volt, hogy a kialakult helyzetben őt kérjük fel a csatlakozásra.

A lemezhez ezúttal is világ körüli turné kapcsolódott: a Heep Európába, a Skandináv-félszigetre, Oroszországba és Dél-Amerikába is rendszeresen eljut.  A turné tavalyi állomásairól készült videós összefoglalót itt láthatjuk:

A Uriah Heepet 1969-ben, Londonban alapította Mick Box és a későbbi énekes, David Byron („Spice”), nevüket Charles Dickens David Copperfield című regényének egy szereplőjétől kölcsönözték. Karrierjük az 1970-es Very 'eavy… Very 'umble albummal indult el. A jelenlegi énekes Bernie Shaw és Phil Lanzon billentyűs a '80-as évek közepén csatlakozott, míg Russell Gilbrook dobos 2007 óta tag.

A zenekar repertoárján az elmúlt öt évtized slágerei szerepelnek, köztük olyan dalok, mint a Gypsy, az Easy Livin', a July Morning, a Look At Yourself, a Stealin' vagy a Lady in Black, mely összesen háromszor hódította meg a németországi slágerlista élét, és az egyik alkalommal nem kevesebb, mint 6 hónapot töltött el ott. A zenekar összesen 40 millió lemezt adott el, és az elmúlt öt évtizedben 56 különböző országban léptek fel – számos fesztiválszereplés és arénaturné mellett az egyik első nyugati zenekarként játszottak Oroszországban, 1987-ben. A zenekar nemrég egy koncertalbumot is kiadott, melyet Londonban rögzítettek 2014-ben.

TOVÁBBI INFÓK ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr707448446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum