Hiába, nincs mit tenni. Itt az ősz, sőt már lassan a vége és jön a tél. Mit csinálsz ilyenkor? Otthon tespedni nem lehet mindig, tehát nincs más választás, mint irány valamelyik klub, irány valamelyik koncert. Mi a hétvégén úgy döntöttünk, hogy egy csapásra három lemezét bemutató zenekart nézünk meg szombat este. Az A38 Hajó színpadán három tehetséges hazai zenekar mutatta be az "új" lemezét. Milyen volt a Tér-Idő, AmIGod illetve a Nomad koncertje? A hajtás után kiderül...
Bevallom, hogy a három zenekarból kettőről fogalmam se volt, hogy mit alkotnak. A harmadikat meg itthon az egyik legjobb zenekarnak tartom, ha nem a legjobbnak. Kíváncsian vetettük bele magunkat az A38 gyomrába. Tali a pultnál, ahogy mondani szokták és irány a koncert terem, mert a Tér-Idő már javában játszik. Sajnos néha becsúszik, hogy megcsúszunk és lemaradunk egy-egy "előzenekarról", de hát van ilyen is. Amit hallottunk az azt bizonyította, hogy ügyes zenészek vannak a színpadon, de egyszerűen ez nem a mi stílusunk. Emiatt azzal a lendülettel amivel megérkeztünk indultunk is vissza a következő körért.
A Köteles Leander által vezetett AmIGod-ot kicsi kétkedéssel vártam. Az utolsó turnéját töltő zenekar valahogy sosem tudott megfogni igazán, így kíváncsi voltam, hogy miben más ez a zenekar, mint az egykori anyabanda. Az első dolog ami feltűnt nekem, hogy nincs basszusgitár Leander kezében. Gondoltam akkor a két gitáros közül az egyik fogja a mély basszus ütemeket a fülembe csalni, de meglepő mód nem így történt. Ahogy most utána néztem, nincs is igazán basszusgitáros? Kicsit furcsa volt így elsőre, de utólag vissza gondolva, egyáltalán nem volt zavaró, hogy nincs basszusgitár. Ami pedig a legmeglepőbb, hogy tetszett, amit a srácok műveltek. Na, egy kőmetálos nem azt fogja mondani, hogy ez mennyire jó, de érdemes a srácoknak adni egy esélyt. Vannak áthallások a régi zenekar és az AmIGod között, de ezek leginkább a frontember énekén hallhatóak, érezhetőek. Aki egy Szívidomárt vagy egy Csak Te hangulatú zenét vár, csalódni fog. A Love Story dalai sokkal inkább rádióbarátak, sokkal inkább egy szélesebb közegnek szólnak, amivel igazából, ha belegondolunk semmi baj nincs.Érdemes az embernek nemcsak a belezős, gyilok metalra oda figyelnie, hanem egy kicsit tágítani a látókörén. Na, arra ez kezdésnek tökéletes volt. Sikerült egy új észrevételt is tenni, amire kíváncsi vagyok, hogy a jövőben is működik-e. Márknak mindig meggyűlik a baja az elektronikával az A38-on. Mikor legutóbb a WMD-vel játszottak itt akkor is volt valami kis probléma a cuccával. Kíváncsi vagyok, hogy a jövőben ez folytatódik-e.
Kis átszerelés után jött a Nomad amiért valójában jöttünk. Nem is lehetett volna jobb dallal nyitni az estét, mint A Tenger meséivel. Nem igazán értettem, hogy ez miért is lemezbemutató koncert, ugyan is a Hotel Polimer tavalyi album, de nem vitatkozunk, hanem élvezzük, amit hallunk, látunk. Azok közül a zenekarok közül, akik az anyanyelvünkön írják a dalaikat, szerintem amióta nincs Isten Háta Mögött azóta a két legjobb a Watch My Dying illetve a Nomad. Az a baj itthon, hogy tele vagyunk rengeteg tehetséges zenésszel, akikre nem figyel oda a média, mert fontosabb a celeb szilikon mell, mint az, hogy itt egy zenekar, akik... Ahh mindegy is, vissza a koncertre.
Tele nem volt a hajó belseje, de azért összegyűltünk szépen. Én kevesebb emberre számítottam, de jó volt látni a sok-sok Nomad pólót. Természetesen a közönség ismert minden számot így egy emberként ordították, énekelték Marciékkal a refréneket. A Hotel polimer refrénjét többen is ordították mellettünk, teli torokból. Most lehetne itt még nyomatni, hogy Levi basszusa úgy dörmög, mint egy morgós medve, akit téli álmából ébresztettek fel. Cicó pedig úgy gitározik, mint egy igazi rock istenség, de minek? Ezt mindenki tudja, hogy ezektől a srácok akkor is a maximumot adják, ha beteg, ha tíz embernek játszanak, vagy ha száznak akkor is. Így kell zenélni. Mindenki vegye fel a kis kabátját és irány koncertekre menni!
Béke, Szeretet, Metal.
