RockStation

Dag Nasty is eljön Bécsig tavasszal

2015. december 06. - csubeszshuriken

sean_brown_press.jpgNemrég adtunk hírt róla, hogy a másik jelentős névnek számító, és ma már szintén nem aktív zenekarként számon tartott a hardcore legenda, a Gorilla Biscuits március másodikán Bécsbe jön. Csak úgy mint a hasonló legendaként felemlegethető és aranykorát szintén a nyolcvanas évek végén megélő Dag Nasty nevű zenekar.

A Dag Nasty is a dallamosabb hardcore vonalon mozog, és soraiban olyan arcokat tudhat, akik megfordultak a Minor Threat, a Bad Religion vagy DYS valamikori felállásaiban is. Három lemezük számít alapműveltségnek, ezek pedig '86 és '89 között jelentek meg. A zenekar adott ki még lemezt a kilencevenes évek elején, majd feloszlott és csak tíz évvel később egyesült ismét egységes erőkben. Aztán újra nagyobb csöndek következtek, miután idén ismét volt egy reunion buli egy amerikai fesztiválon, amit most követ mindössze öt exkluzív európai koncert melynek egyik állomása Április 26. - án Bécs és az Arena Wien. A zenekar a műfajban kormeghatározó. A legtöbb dallamos hardcore bandára hatottak zenéjükkel. Koncertjeik pedig ezért és ritkaságuk miatt számítanak rendhagyó alkalmaknak. A hajtás után egy 2012 - es koncertjüket itt hagyjuk kedvcsinálónak, vagy egy üres félórára, ha akad...

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr488142890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum