Akik kedvelik a sötét, nyomasztó zenéket, azok nyilván már vágják a centit, ugyanis február elején tiszteletét teszi nálunk Lengyelország egyik legegyedibb bandája, a Mgla. A banda több hasonszőrű zenekar társaságában celebrálja le ezt a sokak által várt fekete misét. Nem véletlenül...
A tavaly decemberi, szerkesztőségi évértékelőnkben is szerepelt Mgla legutóbbi, Exercises In Futility című lemeze, amely szerény véleményem szerint a banda eddigi legjobb anyaga, pedig az ezt megelőző albumok sem voltak gyengék a lengyel ördögöktől. Aki esetleg nem ismerné őket, úgy nagyjából erre lehet tőlük számítani....
A fent említett fő banda mellett, természetesen a hideg februári éjszaka még további remek bandákat tartogat számunkra. A hazai vonalat képviselve, a Lepra, a Dunkelheit és a Svoid zenekarok töltik meg fekete fémmel az odalátogató publikum minden egyes tagjának a lelkét. Szerintem nem túlzás, ha azt mondom, hogy számomra ez a téli-tavaszi idény egyik leginkább várt koncertje, természetesen a bécsi Abbath buli mellett. Tehát, akit érdekel és megteheti, az február 6-án jelenjen meg a Dürer Kertben, azt bizton állíthatom, hogy nem fogja megbánni a dolgot. A koncert eseményoldalát itt találjátok. Ott találkozunk. Hell!!
Közben a buli teltházas lett, amiért innen is gratula a szervezőknek: