A március 2-re tervezett Toward To Unknow Dürer kertes buli amennyire csak lehet, minden szempontból rossz helyen és időben volt - mármint az én szempontomból. Délutáni szülői értekezlet nagyjából brokkoli méretűre nyomta össze az agyam, emiatt erősen gondolkodóba estem az autópálya feljárónál, hogy van-e nekem arra szükségem, hogy ma még kétszázhatvan kilométert vezessek ezért a buliért. Aztán győzött a józan ész - helyett a szív - és irány Pest, mert mégiscsak egy olyan stílus követei jöttek hozzánk, ami anno igazán megváltoztatta a metal iránti érdeklődésemet. És ugyan nem mondhatni hogy a melodeath/doom/gótikus színtér zászlóshajói tették tiszteletüket, de az Omnium Gatherum egy egészen jó lemezzel jelentkezett idén és a Draconian is sikeresen turnézik tavalyi lemezével.
A bulira ugyan időben érkeztem, tehát technikai oka nem volt, hogy lássam az Ocaenwake produkcióját, de nem tudtam eléggé átszellemülni ehhez a zenéhez és inkább úgy döntöttem, hogy elég lesz két koncertet végigálldogálni. Így a svéd Draconian kezdésére sikerült is becsekkolni, akikkel a buli előtt kezdtem el megismerkedni és már akkor jó benyomást keltettek, de élőben….A két énekessel (egy női vokál és egy hörgő férfihang) két gitárossal, basszerral és dobossal felálló banda az első pillanattól kezdve összeszedte a teremben lévő arcok teljes figyelmét. A nagyjából egy órás (lehet, hogy több) programba mindössze nyolc dalt tettek bele, ebből csak a ráadás dal, a Death, Come Near Me volt negyed óra, szóval elképesztő súllyal szedték szét az ember lelkét. Az énekes lány, Heike Langhans nagyon jól illeszkedett a zenéhez és főleg a hörgős, pusztító erejű férfi vokálhoz. De ami a legfontosabb, hogy a mértéket végig sikerült tartani, sosem csapott át az előadás túlzott mesterkélt színpadiasságba, teljesen hiteles volt az egész műsor. Amúgy (mert nem volt meg fejben a zenekar teljes életműve) mielőtt jobban utánanéztem volna a bandának szinte biztosra vettem, hogy nevüket a Paradise Lost klasszikus ‘95-ös Draconian Times albuma után kölcsönözték, de nem így van, mert már 1994 óta ezen néven nyomják. Azért gondoltam, mert a zenéjük nagyon is azokat az időket idézi, sőt a gitáros srác játékát nézve-hallgatva akárt Greg Mackintosh tanítványa is lehetne, annyira úgy szólt a kezében a hangszer. Ami még nagyon jó élmény volt, hogy a hangzást egy előzenekarnak (igaz, ők is főbandaként érkeztek) is össze lehet így rakni.
Minden tökéletesen, tényleg a lehető legjobban szólt. Heike vékony hangja pontosan annyira volt hangosítva, hogy a hörgés ne nyomja el, szépen egymás mellé rakták őket. Egy órányi tömény búbánatos bolyongás, de elképesztően szuggesztív volt az egész. Leginkább azok a részek tetszettek, amikor az gótos-doomos súlyos lépegetős zenét egy picit meglendítették a dal közepén és egy jó kis fejrázós megindulás lett belőle. Nem volt sok, de azok tökéletesen a helyükön voltak, hogy fent tudják tartani a figyelmet. Maximális tisztelet a bandának a csillagos ötös előadásért. Itt kellett volna hazamenni.
Pár nappal ezelőtt jelent meg kritikánk az Omnium Gatherum új lemezéről a Grey Heavens-ről, amit eléggé szerettünk és ezért is nagyon vártam a bulit. Mert bizony reméltem, hogy ha egy zenekar olyan albumokat tud összedobni, mint a Beyond, vagy a Grey Heavens, az valószínűleg nincs haragban a színpadi léttel sem. Sajnos ez nem volt teljesen igaz és emiatt voltam csalódott a koncert végére. A zene teljesen és a hangosítás többé-kevésbé rendben volt, bár a buli első percében az énekből semmi nem lehetett hallani, aztán megtalálták a volume gombot...Ami viszont a leginkább bántott, hogy míg a hörgős részek működtek, ott még el is tudtam hinni, hogy azt is énekli az ember, amit anno előre leírtak, de a tiszta vokál részek az a teljes nihilium. Hamis, halk, esetleges és szétesett. Van még néhány jelző, amit hozzájuk lehetne vágni, de minek!? Inkább játszották volna be ezt a sávot valahonnan, vagy hozták volt el azt a faszit, aki ezt elkövette, mert amikor már hárman próbáltak egy nyavalyás énekfutamot összekínlódni, az már ott tényleg sok volt. Egyetlen dalnál, a New World Shadows-nál sikerült ezt tisztességesen összehozni.
Ha ez okés lett volna, akkor talán tudta volna ellensúlyozni a frontember, Jukka Pelkonen színpadi teljesítményét. Régen láttam ennyire pózer énekest színpadon. Nem hiszem, hogy készült olyan fénykép a bulin, amibe ő ne tudott volna beleállni és hülye pofákat vágni. Lehetséges, hogy többeknek tetszik ez a “nagyhaver mindenki-barátja-vagyon-hejj” attitűd, de ettől én teljesen kikészültem. Ráadásul annyira tolta túl az ördögvillázást, amennyire szinte már nem is lehet. Szinte alig lehetett olyan pillanatot elkapni a bulin, amikor ne így állt volna a keze. Vagy azért mert az OG logóját mutogatta, vagy mert számolta vele a haverokat, vagy mert ….azért. Azon agyaltam, hogy valószínűleg a reggeli kávéját is így issza meg, meg hogy így négy ujjal milyen nehéz begépelni, hogy www.facebook.hu/omniumgatherumband …
Sajnos emiatt nem is nagyon bírtam végig, szóval a The Unknowing közben el is indultam haza. A tömeg soványabb is volt amúgy, mint a Draconian alatt, pedig az OG tűnt inkább húzónévnek. Egy biztos: a lemezeiket továbbra is hallgatni fogom, mert nagyon jók, de koncertjükre nem hiszem, hogy jövök többet. Zseniális zenészek adják az alapot, ami ezen ez estén mondott csődöt az OG-nál, de a fent említett intézményesített pózerkezdésre nincs magyarázat nálam.
Köszönet a buliért a Concerto Musicnak!
Draconian setlist
Omnium Gatherum setlist
A képek nem a helyszínen készültek, hanem:
