RockStation

Brian May és Kerry Ellis vendége a The Bandys lesz

2016. március 06. - sunthatneversets

the_bandys.jpg

Brian May és Kerry Ellis tavaszi turnéjuk kapcsán nem tervezték, hogy bárki is fellépjen előttük vendégzenekarként, de amikor a Queen együttes legendás gitárosa meghallgatta a The Bandys One Day című dalát, rábólintott a kérésre, így a zenekar mindkét este fellép a két világsztár előtt a Budapest Kongresszusi Központban március 11-én és 12-én.

A The Bandys One Day című dalát jelenleg több amerikai és ausztrál rádióállomás játssza, amely többek között annak köszönhető, hogy megkapták a Legjobb Rock/Ballada dalnak szóló díjat az amerikai Akademia Music Award keretében, amelyet az a Ken Wilson alapított, aki olyan sztároknak egyengette a karrierjét, mint Beyonce, Alicia Keys, Whitney Houston, Mariah Carey, Michael Jackson, Seal, Sade vagy George Michael. A The Bandys tagjait április végére az ünnepélyes díjátadóra is várják, amely Los Angelesben lesz április végén.

A zenekar első száma a Believe in peace volt, amely 2011-ben a UK Songwriting Contest rock kategóriájának féldöntőse volt, melyet egy bécsi fellépés követett. 2013-ban megjelent a Can you hear me now című daluk, melynek az utómunkálatai Londonban az Abbey Road stúdiójában készültek. 2015-ben a Fortune Teller című szám studio demójából egy londoni producer, Mr.Matt “Mosquito” készített egy remixet, mely több mint öt hétig vezette a reverbnation.com (amerikai zenész site) osztrák rock listáját és eljutott a top 220-ba világviszonylatban is. A zenekar tavaly decemberben négy alkalommal is a Harlem Gospel Choir vendége volt Budapesten.

A zenekar énekese Andreas Hamorszky, a basszusgitárosa Barabás Béla, aki a Fresh Fabrik oszlopos tagja volt 1998 tól, 2008 óta producerként dolgozik, és több hazai és nemzetközi díjat kapott a reklámszakma területén. A gitáros Galántai Zsolt, a British sound hazai megtestesítője, aki a Beathoven zenekar tagja volt, és jelenleg Laár Andrással is zenél. A dobos Mihalik Viktor, aki jelenleg is a Bikini együttessel koncertezik, a billentyűs pedig Simó Tamás, akivel Szabó Leslie fellépésein találkozhatunk. A koncertről további infók ITT.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr298447718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum