RockStation

Tudósok rájöttek Freddie Mercury hangjának titkára

2016. április 20. - theshattered

gallery_music-queen-rock-band-1989.jpgOsztrák, cseh és svéd kutatók együttes erővel próbálták megfejteni Freddie Mercury énekhangjának titkát. A kutatások folyamán kimutatták, hogy az egykori Queen frontember a mongol torokénekesek által kifejlesztett torzítási és morgási technikákat is felhasznált az énekhangjában, ezért lett olyan páratlan és kilométerekről is felismerhető orgánuma a lassan már negyed évszázada eltávozott énekesnek.

Habár azt nem tudták alátámasztani, hogy Mercurynak valóban négyoktávos hangterjedelme lett volna, de más érdekességbe botlottak az egykoron a "természet erejével és a hurrikán sebességével" párhuzamba vont énekhanggal kapcsolatban.

Archív filmfelvételek és egy, a Mercury énekhangját utánzó énekesek gégefelvételének vizsgálata közben lettek figyelmesek a szubharmóniának nevezett fizikai jelenségre. Ez egy olyan szándékos hangtorzítási módszer, mely a hangszalagokat és a torkot együtt felhasználva egyfajta morgó hangot kelt, amit hagyományosan a mongóliai Tuva környékén élő torokénekesek alkalmaznak.

A kutatások azt is kimutatták, hogy Mercury annak ellenére, hogy tenorként volt ismert, inkább bariton hangnemben énekelt, továbbá a hangszálai is gyorsabban mozogtak, mint más embereké. Ez 7,04Hz-es rezgést jelent, míg az átlag vibrato 5,4 és 6,9Hz közé esik.

Dr. Christian Herbst, a Bécsi Egyetem kutatója egy írásában kifejtette: "A szubharmónia nevű jelenség segítségével a hangképző rendszere a határait verdeste, ennek ellenére mégis nagyon fortélyosan alkalmazta azt. Ezt a jellegzetességet összekapcsolva a gyors és szokatlan vibratoval segíthetett Freddie Mercury excentrikus és ragyogó színpadi jelenségének létrejöttében."

A Queen rajongók egyébként a nyár folyamán több alkalommal is találkozhatnak a zenekarral (hozzánk legközelebb Svájcban, Romániában és Olaszországban), a frontemberi szerepet, ahogy az utóbbi időben már megszokhattuk, Adam Lambert tölti be.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1008647196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sandrativadar · http://queenfan.gportal.hu 2016.04.21. 18:24:22

Ez rettentő izgalmas volt! Hol találtátok? Szóval mi a forrás? Nagyon érdekelne!

csilli nénje 2016.04.21. 18:36:14

Ritka,egyedi hanggal,maximálisan a legjobb,még ma is!

tantum verde 3 2016.04.21. 20:03:53

Tanulj meg angolul, te ostoba segg, és akkor majd nem fordítasz akkora faszságokat, mint amilyeneket most sikerült az összelopkodott firkálmányodban.

A hangszálak rezgási frekvnciája férfiak esetében pl. 150 Hz körül van, a 7,04 Hz (a magyarban tizedesVESSZŐ van, baromka) még bőven a nem hallható tartományba esik.

Egyébként meg ilyen volt az orgánuma, nem kéne túlmisztifikálni.

4 oktáv pedig még Zámbó Jimmynek is csak úgy volt meg, hogy középtájon volt kb. 1,5 oktáv szünet, amikor csak meleg levegőt énekelt, nem hangokat.

marczy 2016.04.21. 20:49:44

tantum verde, ha kontár módon is, de a cikkíró azt próbálja érzékeltetni, hogy Freddie milyen gyors vibratókat tudott énekelni - vagyis azt, hogy az átlagnál mozgékonyabb volt a gégéje. Ennek pedig lehet jelentősége az énekeseknél. A gyorsaság ugyanis komolyzenében sem hátrány, ha nagy tempónál is biztosan tudsz intonálni, és nem kenődik el a hang, amit énekelsz.

Hagrid 2016.04.21. 20:57:30

Tuvai torokének...szeretem a Queent, de erről a Niburta ugrott be inkább. :D

tantum verde 3 2016.04.21. 21:16:14

@marczy:
Na ne etess, a vibratónak mi köze mindehhez?

Egyébként pont bariton beszédhangja volt, és néha tenort énekelt, tehát is is ökörség.

Vizilabda 2016.04.21. 22:08:11

A melegeknek buzitenor hangjuk van néha.

Treff Bubi 2016.04.21. 23:26:57

Ez nekem is furcsa, jó lenne az izolált éneksávokat tanulmányozni.
Mondjuk szívesen meghallgattam volna a Korai Öröm valamelyik buliját Paizs Miki helyett Freddie-vel :D

HgGina 2016.04.22. 00:09:22

@tantum verde 3: az a max. 8 Hz infra tartomány. Belehalna.
A 4 oktáv meg nem olyan nagy extra, mint hiszik. Jimmynek a hiányzó 1,5 fölött is csak falzettben volt meg. Falzettal együtt egy alig átlag fölötti embernek is meglehet.
Ismerek olyan magyar (már nyugdíjas tenor) operaénekest, akinek simán megvan 3 fölött. És olyat is magyart, akinek egy folyamatos, kimaradás nélküli átmenetes falzettal megvolt a 4 oktávja. Sajnos egy agyi érkatasztrófa következtében ebből elvesztett egyet.

monddazigazatmar 2016.04.22. 00:41:19

@marczy: "vagyis azt, hogy az átlagnál mozgékonyabb volt a gégéje. "
Igen. Erről rengeteg csávó tudna mesélni, akiket lepippantott.

tantum verde 3 2016.04.22. 01:51:43

@HgGina:
Olyanok szerintem kevesen vannak, akiknek kimaradás nélkül megvan a 4 teljes oktáv. Majdhogynem senki.
3-nál több sok rockénekesnek is megvan, meg olyanoknak is megvolt fiatalabb korukban, mint az (akkor még) rockszínházas Csengery Attila, akit ma is az egyik legjobb magyar énekhangnak tartok (jelenleg Madách, Operaház fantomja és hasonlók, érdemes meghallgatni, mennyivel jobb, mint Sasvári (aki sosem volt igazán jó) és társaik).

De mondjuk Ian Gillan - Child in Time is érdekes, ami a magasakat illeti, és az nem falzett.

theshattered 2016.04.22. 09:22:43

@tantum verde 3: Figyelj, aranyapám! nem őriztünk együtt libát, moderáld a hangnemedet! Hibák és elírások bármikor előfordulhatnak (hidd el, fognak is!), de ezt lehet szalonképesen is közölni! Tisztelettel!

tantum verde 3 2016.04.22. 12:32:09

@theshattered:
Az a gond, aranyapám, hogy ezek nem elírások, hanem a totális hozzá nem értésed egyértelmű jelei.

kvadrillio 2016.04.22. 14:16:28

JAHH... FASZ...KAPPAMHANGJA VÓTTT NEKIJEHHH ! TOM JONES HANGSZÍNÉT SZERETEM ! DE MOSTANÁBAN FIATALOK KÖZÖTT NINCS ILYEN...SAJNOS....

Ma lehet vége a drogmentes világnak

ÚGY, HOGY LEGITIMMÁ TESZIK ??? ÉS MÉG TÖBB EMBER DÖGLIK BELE ???!
Micskei LajosMicskei Lajos2016.04.20. 12:1898
Április 20-án tárgyal az ENSZ a nemzetközi drogstratégiáról. Hivatalosan eddig a drogmentes világért küzdöttek a tagállamok, de a szemlélet most gyökeresen megváltozhat. Sokan a legális drogkereskedelem világméretűvé válásának első lépését látják a jelenlegi szemléletváltásban.

...Az Egyesült Államokban az 1975-ös középiskolai végzős évfolyam megközelítőleg 55 százaléka fogyasztott valamilyen drogot, az 1981-es végzős évfolyam tagjainál már 66 százalék volt ez az arány. Ez mára 49 százalékra csökkent, de a legveszélyesebb drogfogyasztói szokásokban sincs javulás.

A politikusok tehát rájöttek, hogy hatalmas összegeket költenek valamire, ami nem hozza a várt eredményeket.

Sőt, rengeteg ember életét teszi tönkre, és árt a társadalomnak is. A drogfogyasztók börtönbüntetése egy életen át tartó stigmát jelent. A drogterjesztésre specializálódott maffiaszervezetek meggazdagodtak, miközben rengeteg embert megöltek.

...
Drogtúladagolásban halhatott meg Prince
Origo, MTI2016.04.22. 09:12125

Az 57 éves Prince holttestét otthonában találták meg csütörtök reggel. A legendás előadóművész karrierje során százmillió lemezt adott el, és hét Grammy-díjat nyert. Magyarországon 2011-ben lépett fel először és utoljára. Prince-ről nemcsak zenésztársai, de Barack Obama is megemlékezett. A legfrissebb információk szerint drogtúladagolásban halhatott meg.

NU, FENTIEK ALAPJÁN..., MIT IS AKAR AMERIKA ???!!!.

Nevoeiro66 2016.04.22. 14:43:47

@tantum verde 3: Lehet, de attól te még egy bosztohó vagy, ebben igaza van a bloggernek. A stílus maga az ember.

tantum verde 5 2016.04.22. 15:08:07

@Nevoeiro66:
Igen, aki érdemben nem tud semmit mondani, az ilyenek faszságokat szokott, mint te.

Nevoeiro66 2016.04.23. 09:22:54

Aha, de attól te még nem leszel jobb fej. :)

Griska 2016.04.23. 11:24:20

Nem kéne szétoffolni a témát, kvadrillio...

tantum verde 3 2016.04.23. 12:48:39

@Nevoeiro66:
Lehet, hogy még nem tűnt fel, de nem igazán a jófejségre hajtok.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum