Marha sokszor kezdtem már úgy interjút, hogy "nagyon izgultam" Most is ez jön.... Ifjú tini korom egyik hatalmas kedvence volt a Deftones. Nem tudom egyszerűen leírni, hogy anno a White Pony-t meg a Deftones albumot mennyit hallgattam. Aztán idősebb fejjel a Diamond Eyes is padlóra tett totál, most meg itt a Gore, amivel még csak barátkozom. Abe többek közt mesélt a Gore-ról is, na meg sok érdekes dologról!

RS: Kicsit megcsúsztatok az albummal, mi történt pontosan?

Abe: Igen, sajna ez most így jött össze. Volt egy kitűzött célunk, hogy mikorra akarjuk befejezni, de ez nagyon nem sikerült. Tudod, egy rock zenekar vagyunk és igyekeztünk a lehető legjobbat kihozni magunkból a stúdióban. Persze közben csúsztak be koncertek is, amiket hülyék lettünk volna nem letolni. De most bátran kijelenthetem, hogy büszke vagyok arra, amit a Gore képvisel. Egy igazán jó anyag készült el, ami tökéletesen tükrözi most a Deftones-t, mint zenekart.

RS: Hogy zajlott most a dalszerzés folyamata, ki mivel járult hozzá a Gore születéséhez?

Abe:  Nos, hallani sok mindent, de igazából mindenki hozzátett valamit, amitől a Gore az Gore lett. Mi egy zenekar vagyunk, nincs olyan, hogy ez most miattam vagy a másik miatt lett ilyen vagy olyan. Rengeteget jammeltem Sergio-val aztán csatalakozott Chino is. Chino most nagyon aktív volt, de a végeredmény akkor is egy az egyben Deftones! A dalszerzés sosem egy egyszerű folyamat, annyi a lényege, hogy érezzük jól magunkat közben!

RS: Milyen jelentéssel bír számotokra a Gore, mint lemezcím?

Abe: Hmm, ez egy nagyon jó kérdés. Nagyon sok mindent magába foglal. Azokat az éveket amiket megéltem, azokat az éveket, amiket zenéléssel töltöttem, amit a zenekarban éltem meg. Ajánlotta magát ez a cím, plusz az album címére reflektálhat a dalok címe is. Ez tényleg egy nagyon összetett dolog, ami számomra - ahogy már mondtam - több jelentéssel is bír.

RS: Mit szimbolizálnak a flamingók a lemezborítón?

Abe: Ez is nagyon érdekes dolog. Ez a kép nekem marha érdekes, egy fotósorozatban találtuk. A flamingók is madarak, de mégsem olyanok, mint mondjuk a verebek, hogy kinyitod otthon az ablakot és ott vannak. Van bennük valami, amitől különlegesek lesznek. Soha nem láttam még flamingókat repülni, de ez a kép egyszerűen lenyűgözött.

RS: Jerry Cantrell vendégszerepel az albumon. Miért pont rá esett a választásotok?

Abe: Ő egy igazi régi barátunk. Nagyon régóta ismerjük, és egy igazán jó gitáros. Egyértelmű volt a számunkra, hogy szeretnénk, ha szerepelne a következő albumon, más neve fel sem merült. Kegyetlen boldog vagyok, hogy egy ilyen emberrel dolgozhattam együtt. 

RS: Örök kérdés, hogy akkor az Eros az még mindig a fiókban marad?

Abe: Ezt a kérdést mindig megkapjuk... Tudod, nem akarok senkit se bántani, de az egy befejezetlen album. Chi halálával az az album soha nem is fog elkészülni. Én nem szeretném, hogy napvilágot lásson, mert nincs kész egyszerűen. Persze megértem a rajongókat, én is a helyetekben marhára várnám, de egy olyan anyagot ami nincs kész, nem lehet kiadni.

RS: Ha már kiadatlan dolgoknál járunk, mesélj kicsit erről a dokumentum filmről, ami nemrég került elő. Milyen érzés visszanézni a 15 évvel ezelőtti felvételeket? Egyáltalán, hogy került elő a film?

Abe: Elsőre vicces volt nagyon. Jókat mosolyogtunk, hogy milyenek voltunk régen. A filmfelvételek valahol a White Poney felvételei alatt kezdtek készülni és nagyon jól esett visszanézni, hogy amikor kijött az az album akkor, hogy reagáltak az emberek, meg egyáltalán mi is, hogy játszottuk őket. Ez egy érdekes történet a számomra. Tudod, akaratod ellenére is kicsit változtatgatsz a dalokon. Itt így ütöd a dobott, ott most kicsit máshogy kísérsz a cinen. De jó látni, hogy akkor is ugyanúgy, teljes erőbedobással toltuk a koncerteket, és igyekeztünk mindig a maximumot nyújtani.

RS: Ha az emlékeknél tartunk, ugye a Bataclanban Ti is ott jártatok azon a bizonyos napon. Milyen érzés visszagondolni az egészre?

Abe: Igazából csak Stephen volt lent a klubban. Mi pár sarokkal arrébb vacsoráztunk egy étteremben. De Stephen is eljött a buli elején. Mi is játszottunk volna ott, belegondolni is borzasztó ebbe az egészbe. Ez egy szörnyű dolog, még mindig elakad a hangom is, ha erről beszélek, ahogy hallod. Viszont az marhára fontos, hogy nem szabad az ilyen szarságok miatt otthon maradni. Tényleg, menni kell továbbra is bulizni és élni kell az életedet. Nem élhetsz rettegésben, bezárva a szobádba.

RS: Van esély rá, hogy játszotok nálunk valamikor?

Abe: Határozottan igen! Én nagyon szeretnék, mert amikor anno egy fesztiválon játszottunk akkor az egy kegyetlen jó buli volt. Emlékszem, hogy valami szigeten volt (Sziget Fesztivál - a szerk.). Meg nagyon tetszett a város Budapest a fővárosotok nagyon szép! Én mindenképpen visszamennék. Most júniusban Európában lépünk fel fesztiválokon, de később vissza jövünk még egy Európa turnéra az ősz folyamán, ha minden jól megy. Én nagyon bízom benne, hogy találkozunk!

RS: Szeretnél üzenni valamit a magyar rajongóknak?

Abe: Mindenkinek nagyon boldog 420 napot!