A fesztivál szombati napját időjárási szempontból a fifti-fifti állapot uralta. Végig borult égbolt, esőre áll, néha kisüt a nap - lehetetlen hozzá normális fesztiválhacukát találni hozzá, így nagyjából igyekezett mindenki felkészülni mindenre. De legalább nem volt rohadt meleg, így csak szokásos fesztiválelemekkel kellett küzdeni (repülő söröspohár, húgyszagú részeg, por, még egy Wayfarer napszemüveg stb). (Fotó: Heimo Spindler)
A napot az Attila nyitotta az ifjú mozgásművészek legnagyobb örömére. Metalcore zúzás, folyamatos circle pit, nagyjából ezt kaptuk, majd utánuk egy érdekes brit duó (dob/ének + gitár) a Slaves következett. Inkább nevezném zenei kísérletnek, de a közönség erre is tudott ugrálni, ahogyan a Zebraheadre is, akik a másik színpadnál nagyobb közönséget vonzottak, ráadásul egyikük szülinapos volt, így aztán annál is nagyobb bulit csaptak, mint amilyet várni lehetett.
A Periphery első pár percéről ugyan lecsúsztam, de azért örülök, hogy idén is sikerült őket elcsípni. Basszer nélkül érkeztek a fesztiválra, gondolom szépen beapplikálták külön az ő sávját. Amúgy jól szóltak, nyolc vagy tíz dalt játszhattak, de sarokpontok így is megvoltak. The Bad Thing, Alpha, Icarus, Make Total Destroy és végén Graveless mentén őrült meg az amúgy nem túl nagy tömeg. Szerintem klubban jobbak. Mishaék szokás szerint jókedvűen, nem túl szigorúan, de mégis pontosan hozták még a bonyolultabb témákat is.
Dedikálásra várva a kék színpad mellett hallgattuk nagyjából végig a német Caliban koncertjét. Nyilván a szinte hazai pálya miatt (nyelvi akadályok nem voltak) nagyon imádták a bandát, sokan is voltak. A metalcore-ban nyomuló germánok vegyesen toltak dallamosabb és agyszaggató részeket. Nem rajongóként és így szélről persze a dallamosabb rész jött be, de nem fordítottunk nagy figyelmet a koncertre. Mert éppen Volbeat dedikálás volt...
Mire végeztünk a relikviák begyűjtésével inkább a Steve 'n' Seagulls koncertre repültünk rá. Oldalunkon már jó párszor találkozhattatok kedvenc bluegrass formációnkkal. A finn egylet valójában egy kutyaközönséges cover banda lenne, ha nem próbálnák ezt mezőgazdasági rockba ültetve előadni. Így viszont meg zseniálisak. Kantáros farmergatyák, rókabunda a fejen, bőgő és bendzsó - nincsenek szavak. A repertoárban Dio, Iron Maiden, Megadeth, Steppenwolf, AC/DC. Egyszerre polkázott a zenére a negyvenes pár, a Municipal Waste pólós csajszi és a motorosbanda tagja egymástól néhány centire. Ha egyszer lesz világbéke, akkor a himnuszát a Steve 'n' Seagulls fogja játszani. Jók voltak, nagy sikerük volt.
Fentiek miatt az August Burn Redből semmit se láttuk, szóval egyből készülhettünk a bostoni Dropkick Murphys koncertjére, ami előtt nagyjából fél óra pihi jutott. Kezdett beesteledni és nagyon is esőre áll már, de kibírta a koncert végéig. Az idén 20 éves DK akkora bulit kanyarított a hatalmas publikum előtt, hogy az elképesztő. Ha nem is tartom magam vérmes DK rajongónak, de azért pár slágerüket imádom, nem kellett csalódnom. Ezeket mindet szépen el is nyomták természetesen konstans libabőrözés érzése mellett. A The Boys Are Backel indítottak és persze ezzel meg is adták az alaphangulatot. Az új lemezről is dobtak egy akusztikus nótát, egész jó szólt, ahogy együtt üvöltötte az új refrént, hogy "We were young". Persze a Rose Tattoo környékén jött meg a legnagyobb buliérzés - nagyon jók voltak, tutira a pesti bulin is el fogják varázsolni a magyar tömeget.
Alice Coopertől az elejétől a végéig hatalmas színházat kaptunk. Mondhatnám, hogy hangos rockzene, ami annak a fényében, hogy három gitár volt a színpadon igaz is. Így a régi klasszikusok is megdörrentek és azokból nem is volt hiány: No More Mr. Nice Guy, Poison, Feed My Frankenstein, Billion Dollar Babies. Alice bátyó hol a zenekart hol a közönséget vezényelte a nála elmaradhatatlan kellékekkel. Sétapálca, tőr életre kelt Frankenstein, Alicelefejezése. Vonzza a tekinteteket pedig a szőke szőke gitárosamazon Nita Strauss szinte második frontemberként tesz róla, hogy ez ne mindig így legyen. Alice Cooper egyáltalán nem tűnt öregesnek, a hangja sem kopott meg, egyedi és utánozhatatlan, sőt az Ace Of Spades-szel még Lemmy előtt is tisztelegtek.
A Volbeat nem felejtette el, hogy kiknek köszönheti az elmúlt évek megasikereit. Délután egy órán át dedikáltak és este a koncerten sem tudtak hibázni. A szakadó eső ellenére a közönség nagy része nem tágított és bőrig ázva bulizta végig a koncertet. A kitartás jutalmául mindenki megkapta a legnagyobb Volbeat-slágereket, de az új albumról is akadtak dalok. Az új basszusgitáros Kaspar Boye Larsen pedig tökéletesen illik a zenekarba. 10/10-es koncert volt, mint eddig mindig.
Ma többek között NOFX, Killswitch Engage, Deftones, Twisted Sister és főattrakcióként Red Hot Chili Peppers koncerttel búcsúzik a 12. Nova Rock.
FOTÓK: HEIMO SPINDLER. További képek ITT.
