Pénteken egy teltházas nap keretében lép fel újra Magyarországon, egész pontosan a Volt Fesztiválon az Iron Maiden. A legendás brit csapatnak immár 16 sorlemeze van a kismillió más kiadvány mellett, ezért úgy gondoltuk, hogy a Team Rock eredeti cikkét segítségül hívva mintegy bemelegítésként felidézzük nektek, hogy mit gondolnak a Maidenes nagy öregek a lassan szűk négy évtized alatt megjelent soralbumokról (egy bónusszal megspékelve).

IRON MAIDEN
(1980)

Steve Harris: "Minden megvan benne - erős dalok, pozitív életszemlélet és Paul (Di'Anno) személyében egy igazi karizmatikus énekes. De mindenki tudja, hogy nem vagyok elégedett az eredménnyel. Az albumon nem sütött vissza az a tűz és harag, ami a játékunkban volt. Nevettünk a produceren (Will Malone), aki asztalra rakott lábakkal ült, szivarozott és a Country Lifeot olvasta - mert mást egyáltalán nem csinált. Szóval a végén már egyszerűen csak figyelmen kívül hagytuk őt. Ettől még jó lemez, csak nem hangzott olyan vadul, mint amikor élőben játszottuk a dalokat."

KILLERS
(1981)

Dave Murray:"Az első lemezen gyorsan, majdnemhogy punk rockosan játszottunk, csak dallamosabban annál. Martin produckiója a Killersen egy kicsit csiszolt a képen anélkül, hogy a lényeg elveszett volna. A címadó dal azóta is az egyik kedvencem. Tele van tiszta és nyers energiával, nagyon sokáig játszottuk is élőben. Természetesen ez volt az utolsó lemezünk Paullal. Amikor Bruce bejött a képbe, egy hatalmas fordulóponthoz érkezett a zenekar. De szerintem Paul nagyon jól énekelt a Killers-en. Az egész lemez nagyon erőteljes és atmoszférikus. És Martin Birch volt az, aki ezt az egészet tényleg kihozta belőlünk."

THE NUMBER OF THE BEAST
(1982)

Bruce Dickinson: "Tudtam, hogy egy nagyszerű zenekarhoz csatlakoztam. Azt is tudtam, hogy még jobbá is tehetem őket. Volt egy látomásom a Number of the Beasttel kapcsolatban: hogy a hangom rárakva a Maiden zenéjére egyenlő lesz valami sokkal jobbal. Nagyon hamar elkészült - négy, vagy öt hét alatt. Mindig reggel ötig-hatig a stúdióban voltunk. Az egyetlen hibánk, hogy a Ganglandet raktuk fel a lemezre a Total Eclipse helyett. Azért választottuk a Ganglandet, mert ez volt az első dal, amit rendesen együtt vettünk fel. De az album többi része fantasztikus volt. A Hallowed be thy Name pedig a Rime of the Ancient Mariner előfutára volt. Az a dal és az egész lemez a Maident egy teljesen más szintre juttatta.

PIECE OF MIND
(1983)

Nicko McBrain: "Ez volt az első lemezem a Maidennel, szóval számomra nagyon különleges. 1979-ben láttam először őket élőben és tudtam, hogy valamit nagyon tudnak. Clive (Burr) egy nagyon jó dobos volt. Sosem hajtottam a helyére, de magamban mindig gondoltam arra, hogy ebben a bandában zenélhetek. És végül szerintem úgy is lett, ahogy lennie kellett. Számomra a Piece of Mind egy hatalmas kaland. A Karibi-szigeteken rögzítettük, ahol még soha nem voltam azelőtt. És persze ott vannak ezek a hatalmas dalok: The Trooper, Revelation, Flight of Icarus és a személyes kedvencem, a Where Eagles Dare. A dal intróját, az a dobriffet egy szinten hozzák Phil Collinsszal és Neil Pearttel. Még mindig az egyik kedvenc Maiden dalom."

POWERSLAVE
(1984)

Adrian Smith: "Az albumot a Compass Pointban vettük fel Nassauban. És azokban az időkben néhányunkat elég könnyen el lehetett csábítani. Egy este Martin Birchel hajnal háromig buliztam. Másnap, amikor durván másnaposan bementem a stúdióba, ott volt Martin, aki még mindig nem feküdt le, mellette pedig Robert Palmer, aki a stúdió mellett lakott. Fel kellett játszanom a Powerslave szólóját remegő kezekkel, de bassza meg, megcsináltam. Felrántottam a szólót és Robert Palmer csak annyit mondott: 'Ez kibaszott király'."

LIVE AFTER DEATH
(1985)

Bruce Dickinson: "Egy igazi nehézsúlyú lemez volt, egy dupla koncerttalbum, amiket mi is szerettünk, amikor gyerekek voltunk. A kedvenc koncertlemezem a Deep Purple Made in Japan-je. Emlékszem, amikor olvastam, hogy Ian Gillan azt mondta róla: 'Szerintem egy rakász szar az egész, szarul hangzok rajta.'. Én meg: 'Nem, nem, nem, tévedsz!". Az a vicc, hogy én is ugyanígy vagyok a Live After Death-el. Amikor a Maiden fanok mondják nekem, hogy ez a legjobb koncertlemezünk és csak annyit szoktam mondani, hogy 'Ó, szerintem ez nem így van'. De nemrégiben meghallgattam a Live After Death-et és egész jól szóltam rajta. És a "Scream for me, Long Beach' azóta is a Maiden folklór része."

SOMEWHERE IN TIME
(1986)

Adrian Smith: "Egy új hangzás felé indultunk el a Somewhere in Timeon a gitárszintetizátorok használatával. És két dalom erről a lemezről egész jól is sikerült, méghozzá a Stranger in a Stange Land és a Wasted Years. Amikor New Yorkban kevertük az anyagot, a hotelszobámban voltam Martin Birchel és hallgattuk a dalokat, valaki kopogtatott az ajtón. Kinyitottam és Tom Jones volt ott. Azt mondta: 'Hallottam a zenét, srácok. Nem baj, ha bejövök kicsit?' Meghallgatta a lemezt és miközben beszélgettünk, arra jöttem rá, hogy igazából ugyanazt csináljuk mindketten: lemezeket veszünk fel és koncerteket adunk. A különbség csak az, hogy a Maiden kicsit hangosabb."

SEVENTH SON OF A SEVENTH SON
(1988)

Steve Harris: "Egy új kihívás elé állítottuk magunkat a konceptalbum készítésével. Mindig is szerettem a progot - a Yes-t, a Genesis-t, az ELP-t - és ennek a lemeznek a címadója egy erős dal volt azzal a bizonyos prog ízzel. Nem mindenkinek jött be a lemez akkoriban. Bruce még mondta is nekem, hogy a Queensryche egy jobb konceptlemezt csinált nálunk az Operation: Mindcrime-al. Én meg mondtam neki: 'Az egy igazán jó lemez, de a miént egy kibaszottul nagyszerű album'. Nem sokkal később Bruce csinált egy szólólemezt. Sokat vívódott magában. Nem is tudtuk, mennyit, amíg később ki nem derült."

NO PRAYER FOR THE DYING
(1990)

Janick Gers: "Megcsináltam Bruce szólólemezét és a turnét, de egy Maiden dalt sem játszottunk élőben. Később Bruce megkért, hogy tanuljak meg négy Maiden dalt és menjek le Steve-hez. Ez volt az a pillanat, amikor közölték velem, hogy Adrian kilépett. Az első dal, amivel foglalkoztunk, a The Trooper volt és olyan feszesen és erősen hangzott, hogy csak annyit mondtak: 'Fel vagy véve'. Mondtam is magamnak: 'Két hétig fogom itt bírni. Amikor igazán meg fognak ismerni, nem fognak már szeretni'. De fantasztikus érzés volt. A turné egyfajta vissza a gyökerekhez elven zajlott, ami nagyszerű volt. Néhány embernek hiányoztak a műanyag piramisok, de ilyen az élet."

FEAR OF THE DARK
(1992)

Dave Murray: "Ez egy nagyon más lemez volt a Maiden számára. Egy csomó dal igazából klasszikus rockzene volt, egy csomó tempóváltással. Még mindig emlékszek, amikor felvettük a Fear of the Darkot. Egyből tudtuk, hogy egy igazi koncertnóta lesz. Minden megvolt benne, amikor a Maiden szól: az erő, a dallamok, a szövegek, a tempó és ahogy az változik. Ahogy a rajongók éneklik a koncerteken, egy igazi himnusszá tették számunkra."

THE X-FACTOR
(1995)

Janick Gers: "Amikor Bruce kilépett, nem akartam elhinni. Úgy éreztem, hogy mélyponton vagyunk és el kellett döntenünk, hogy mi legyen: abbahagyjuk, vagy folytassuk? Nagyon sok énekes anyagát meghallgattuk, de Blazenél azt éreztük, hogy megvan a megfelelő hozzáállás és volt egy nagyon jó rekedtes hangja is. Amikor elkezdtünk vele próbálni, nagyon jónak éreztük és már a kezdetektől nagyszerű dalokat írtunk. A Sign of the Cross egy nagyon erőteljes dal. Nagyon sötét és atmoszférikus. Szerintem Blaze a Man on the Edgenél találta meg igazán önmagát. Nagyon fontos volt, hogy megmutassuk az embereknek, hogy Bruce nélkül is meg tudjuk csinálni."

VIRTUAL XI
(1998)

Nicko McBrain: "Blaze nagyon jó munkát végzett a Virtual XI-n. Steve írt néhány nagyon jó témát a Virtual XI-re, mint például a Futureal, The Clansman, The Angel and the Gambler. Ez egy olyan lemez, amire nagyon büszkék vagyunk. De mint kiderült, ez volt az utolsó Blaze-el. Tudtuk, hogy Bruce vissza akar jönni, de azért ott volt a kérdőjel: vajon megteszi majd újra? Egyszer már otthagyott minket a szarban. Ott volt ez az akadály, amin túl kellett lépnünk, de amikor már megtettük azzal, hogy elkezdtünk beszélni egymással, olyan volt, mintha egy teljesen új banda lettünk volna."

BRAVE NEW WORLD
(2000)

Adrian Smith: "Brucenak és nekem olyan volt, mint egyfajta hazatérés. Talán a külvilág számára ez a lemez egyfajta visszatérés volt, de nem azoknak a srácoknak, akik addig is ott voltak a zenekarban, amíg mi mást csináltunk. A '90-es évek talán egy kisebb mélypont volt a Maiden számára a Nirvana meg az egész grunge dolog miatt, de a Maiden folyamatosan ott volt Blaze-el és hatalmas arénákban tolták Dél-Amerikában. Szóval ha az emberek a Brave New World-öt visszatérésnek akarják hívni, hát legyen, de szerintem a 'revitalizáció' jobb kifejezés rá."

DANCE OF DEATH
(2003)

Janick Gers: "Szerettem az album hangulatát. Minden olyan nagy volt körülötte. És a Dance of Death dal egy olyan, amire igazán büszke vagyok. Egy Ingmar Bergman filmen, a The Seventh Seal-en (A Hetedik Pecsét - szerk.) alapult. Még gyerekkoromban láttam és nagyon szerettem. Egy emberről szól, aki a reményt keresi egy elpusztult világban. És a film végén ott van a halál tánca. Az a vicces, hogy utaztam a metrón nem sokkal azután, hogy megírtuk és láttam A Hetedik Pecsét egyik hatalmas plakátját. Furcsa egybeesés."

A MATTER OF LIFE AND DEATH
(2006)

Bruce Dickinson: "Nagyon sok jó dolog van ezen az albumon. Egy csomó furcsa tempóváltás. Nagyon bátor húzás volt tőlünk, hogy a turnén az elejétől a végéig eljátszottuk a lemezt: 'El fogjuk játszani az egész kibaszott albumot azoknak, akik az itt és a most miatt élnek és azoknak, akiket érdekel az, ha egy zenekar előrefelé halad.' Muszáj folyamatosan új zenéket csinálnod, nagy szerű zenéket, mert ezek nélkül csak a világ legnagyobb karaoke zenekara lehetsz."

THE FINAL FRONTIER
(2010)

Steve Harris: "Bruce elkezdett viccelődni a lemez címével, hogy milyen jó lenne, ha ez lenne az utolsó lemezünk. Tudtuk, hogy nem az lesz, hogy legalább egyet még csinálni akarunk. Igazából a cím csak az én sci-fi mániámból ered. Nagyon szeretem az idegen élettel kapcsolatos összeesküvés elméleteket. Nem biztos, hogy elhiszem ezeket a dolgokat, de nem is zárhatom ki azokat. Nem tudom eldönteni. De a cím egy nagyszerű koncepciót adott a borítókhoz. És persze ott van az a progos érzés is az album hosszabb dalaiban."

THE BOOK OF SOULS
(2015)

Steve Harris: "Tudtuk, hogy ez a lemez még a többi albumunknál is hosszabb lesz. Nem hiszem, hogy valaha fogunk még rövid dalokat írni. Nem tudom, miért. A címadó dal egy hosszú dal. Aztán Bruce beállított az Empire of the Clouds-al. Még csak a felvételek elején voltunk, amikor rájöttünk, hogy 'Jézusom, ez hihetetlenül hosszú'. Számomra egy kicsit olyan, mint egy színdarab. Mondtam is Brucenak, hogy szerintem ez egy mestermű. Talán azt hihette, hogy csak lelkesítem, de bárcsak én írtam volna meg azt a dalt - és ennél ennél jobban én nem tudok megdicsérni másokat."