RockStation

Színpadra áll januárban a The Idoru az A38 Hajón

2016. október 07. - csubeszshuriken

14495490_10154117213664353_4291404290978405222_n.jpgA kétezres évek elején induló csapat, akik az Ignite és a Misfits vendégeként is megfordultak erre-arra a világban, miközben itthon is nagy sikerre és a közönség hosszan tartó szeretetére tettek szert, most ismét együtt játszanak majd az A38 színpadán.

A 2003 környékén alakuló The Idoru zenekar tagjai közül már volt akit lehetett ismerni más bandák említése kapcsán, az öt tagú felállás pedig, ha jó emlékszünk egy dobos váltást leszámítva, mikor Fellegi Ádám helyére érkezett Kocsis Máté, végig szilárd maradt. Amiből négy nagylemez és néhány kislemez készült a tíz éves aktív időszak alatt, amit a 2011 - es évben megjelenő Time című lemez zárt. Ami előtt kicsivel még Fonográf díjat is kapott a banda, mely a hardcore vonalról indult, de az új vonalas metál és a dallamos punk rock elemeit is magában ötvözte. Most pedig egy hosszabb inaktív időszak után ismét együtt lép színpadra a hajón január 14-én. Aki pedig nem emlékezne, vagy nem ismerné a bandát, annak legyen itt egy kis ízelítő.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8011777189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum