RockStation

Napi bulvár agyfasz: Lemmy még mindig életben van?

2016. október 20. - theshattered

motorhead-lemmy-killmister.jpgEgy Blikk szintű amerikai bulvárlap szerint a tavaly év végén, 70 éves korában elhunyt Motörhead főnök, Lemmy mégiscsak életben van, ráadásul az egész sztoriba a számmisztikát, de még az illuminátust is belekeverték. A már életében is legendás frontember jó eséllyel forog a sírjában. Akit érdekel, a sztori a következő:

Az újság szerint - engedjétek meg, hogy ne szó szerint fordítsuk, mert kiégne az agyunk tőle, részletesen ITT találjátok - Lemmy annak idején eladta a lelkét az ördögnek a siker érdekében. Ekkor a frontember egy vérszerződést kötött a felsőbb hatalmakkal, melynek értelmében hatalmas siker hullott a bibircsókos ölébe, aki a paktum lejártakor, azaz a "halálakor" (ami nem is igazi halál!) egy mennyei birodalom részévé vált.

lemmy_jesus.jpeg
A lap szerint a Hollywood Vampires által tiszteletből előadott Ace Of Spades - melynek szövege egyértelműen a fent említett egyezségre utal - azt jelképezi, hogy Lemmy teljesítette az általa vállalt feltételeket, most már azt csinál, amit szeretne.

Na, persze hogy a legutolsó, Bad Magic című Motörhead lemezt, legalábbis a borító XXXX mintáját sem hagyhatták ki a buliból az okosok! Figyeljétek a 4-eseket! A lemez augusztus 28-i megjelenési ideje éppen négy hónappal esett Lemmy december 28-i halálának napja elé. Ez a nap egyébként 4 nappal esett az öreg 70. szülinapja után, aki állítólag reggel 4 órakor távozott el ebből a világból (legalábbis elvileg). Mi kis butusok már-már azt mertük feltételezni, hogy zenekar fennállásának 40. évfordulóját hivatott jelképezni. Sokat kell még tanulnunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9511823675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum