RockStation

Az Utolsó Katona - Itt a Nomad új klipje

2016. november 11. - sunthatneversets

utolso_katona_werk_03.jpg

Október 21-én jelent meg a Nomad harmadik albuma, Márványmenyasszony címmel. A lemezről az első klip a nyitónótához, Az utolsó katona című felvételhez készült el – és nem véletlenül debütált ma, november 11-én!

November 11. az 1918. november 11-én aláírt - az I. világháborút lezáró - Compiègne-i fegyverszüneti egyezmény aláírása óta a Fegyverszünet Napja, majd a második világháború után az Emlékezés napja. Az utolsó katona szövege pedig szorosan kapcsolódik ehhez a naphoz és dátumhoz.

„Elsősorban John McCrae Flandria mezeje című verse jelentette számomra az inspirációt Az utolsó katona sorainak megírásakor” – nyilatkozta korábban Jánosi ’Cicó’ Szabolcs gitáros a grungery.hu oldalnak. „McCrae alapból egy patológus professzor volt, aki az első világháborúban azt a hálátlan feladatot kapta, hogy gondoskodjon az elesett katonák eltemetéséről. A doktor észrevette, hogy a sírok között rettenetesen sok pipacs nő, ami később a háború áldozatainak jelképévé vált. Erre utal a „Pirosra festi a nyár / A végtelen mezejét / Ahol pipacsok nőnek, s szirmait / Ringatja a szél” kezdés is. Már régóta akartam írni erről a témáról, mert nagyon érdekel az, ami a felszín mögött kevésbé látszik. Mi, akik a béke idején élő emberek vagyunk, nem tapasztaltuk meg, hogy otthon kell hagyni a családot, és elmenni harcolni valakiért vagy az országért. Én végtelenül nagy tiszteletet érzek azok iránt, akik képesek voltak erre (persze, gyakran nem is volt választási lehetőségük).”
„Az utolsó katona című dalunkban mi is emléket szeretnénk állítani mindenkinek, aki háborúban vesztette életét. Számunkra ez a dal a Béke dala” – tette még hozzá a gitáros.

Az utolsó katona különleges helyszínen forgatott klipje ma mutatkozik be a közönségnek a Nomad Facebook oldalán, méghozzá 11 óra 11 perckor. A Márványmenyasszony lemezbemutató koncertjét pedig november 19-én tartja a zenekar az Akvárium Klubban.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3611950067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum