Nagyjából nyolcadik alkalommal utazza körbe Európa számos nagyvárosát a Persistence Tour. Ami kezdetben főleg a földrész nyugati felét érintette, de idén például tizenkét állomása közt már olyan városok is szerepelnek, mint Varsó, Prága vagy Brno. Ez a turné pedig arról híres, hogy mindig nagy nevekkel érkezik, ettől válhatott Európa leglátogatottabb utazó fesztiváljává. Ehhez hűen pedig idén is komoly felhozatallal érkeztek, hiszen a két headliner, azaz az Agnostic Front és a Suicidal Tendencies mellett, ott szerepel a Municipal Waste, a Walls of Jericho, a Burn, a Down to Nothing és a Mizery neve is. Akiket így együtt mi Brno városában kaptunk el cseh földön, ahol mindjárt egy sold out buli kerekedett ki ebből az egészből.

Ezen a patinás helyen a SONO centrumban, ami tulajdonképpen egy helyi hotel rendezvényközpontjának tűnt. Ami elég érdekes abból a szempontból, hogy ezt találta meg a menedzsment egy alapvetően punk centrikus koncertsorozathoz. Ha meg nem sértem ezzel a jelzővel azokat a trendi fiatalokat, akik a baseball sapkák alól eme zenei világ felé fordultak, de a punk jelző nekik mondjuk azért túl erős Down to Nothing, vagy Walls of Jericho rajongóként. Bár ez a turnésorozat ebben azt hiszen évről-évre nagyon jó. Mármint, hogy a fiatalabb generáció kedvenceit és a nagy öregeket rendszeresen összerántja ezeknek a buliknak a kedvéért. Amit még sosem láttam rosszul elsülni az elmúlt években.

Mondjuk a Mizery, mint első banda épp az volt, akik egyszerre tudtak szólni a nyolcvanas éveket kultiválók és a kilencvenesek zenéit kedvelő rajongókhoz is. Akik azért még inkább csak úton voltak a buliba, vagy a ruhatárnál és a pultnál álltak sorba így öt óra felé, amikor a móka elkezdődött. Azt hogy a terem akusztikáját jól oldották meg és a cuccra sem sajnálták a gubát, már az első koncert is jól prezentálta.

Aztán jött a Burn, akik számomra kicsit kilógtak a fellépők sorából. Főleg szigorú underground státuszuk miatt. Na meg azért, mert azért ők kevésbé ismertek Európában a populárisabb hardcore muzsikáért rajongók számára. Ez a turné pedig elsősorban a népszerű bandákról szól. Azonban a tavalyi visszatérés, az új kislemez és az aktív turnézás legalább a promoter fókuszába bekerült. Ami nagyon örömteli, hiszen simán kijelenthetem, hogy ők hozták az este egyik legjobb fél óráját. Chaka Malik énekes, ahogy mindig, meghalt a színpadon annak a néhány aktív és a lézengő passzív nézőközönségnek, akik hatra már a teremben voltak. Funkos lüktetéssel megtűzdelt intelligens hardcore zenéjük még a nagyszínpadon sem tudott elveszni. A klasszikus kislemezek régi számai, nagyon jól működtek, de az etapot záró új nóta is bizonyított. Ahogy mondom, a frontember is. Akik a padlón csúszva, adta a százhúsz százalékot.

Őket követte rövid precíz átszerelés után a Down to Nothing. Akik a kevésbé jellegzetes, de fiatalos frissességű iparos hardcore vonallal már sokkal inkább képesek voltak megtölteni a termet. Érezhetően nagyobb figyelmet kapva a gondolkodósabb korábbi bandához képest. Az mondjuk tetszett bennük, hogy ha akkorát nem is tudtak szólni a beatdown közeli témáik, mint az utánuk következő csapaté, de olyan komolyan sem vették magukat.

Ami mondjuk Candace kisasszonyról is elmondható. Bár tényleg ott vannak azok a csuklyák és azok a bicepszek, azért ezektől függetlenül még mindig nagyon nőies jelenség ő. Ez a mosolygós hölgy pedig nagyon jól tudta a közönséget mozgatni a saját energiáival. Mikor szigorított, mindenki szigorú volt. Mikor szeretett minket, közösség voltunk. S bár bevallom nekem a korábbi lemezeik sokkal jobban tetszettek, mint ez a beatdown felé durván eltolódott utolsó, be kell valljam, az új számok is tudtak működni nálam a Walls of Jericho közvetítésében. Chaka Malik után, meglepően Candace Kucsulain volt a másik olyan frontember, akik miatt magamban az estét nem csak az össznépi hardcore május elsejéének, de a frontemberek estéjének is konstatáltam. A számok közül, amiket nyomtak a legjobban természetesen az American Dream és nem meglepően a Fight the Good Fight működtek. A hangzás pedig továbbra is kiváló volt, ami ezeknél a súlyozott témáknál elengedhetetlen az élvezhetőséghez.

Az új sulit, aztán ügyes váltással most a régi suli követte. Ahogy a Burn is, úgy első ránézésre a Municipal Waste is furcsa volt, ezen a pöpec színpadon, ami egy padlószőnyeggel lepuhított karzatos hangversenyterem végébe volt bemélyesztve. Mindez a kontraszt azonban csak egy percig érdekelt, utána ugyanis arra kúszott felfelé a hangulat, amerre Tony Foresta ujja mutatott folyamatosan. Vagyis fel. Ezt a jelet pedig a hangmérnök és a közönség is a magáénak érezte, így négy perc alatt lett ez egy tökéletes buli. A retrospektív crossover új generációjának koronázatlan királyi előcsalták a tömegből a felvarrósokat és a silteseket, akiket már valószínűleg ők is avattak be ebbe a világba. Mindenesetre szinte könnyfakasztóan csodálatos volt látni, hogy 2017-ben így tud élni a thrash egy puccos hotel konferenciatermei fölött egy szinttel. Csemege setlist, hatalmas nosztalgia hangulat, kiváló és sugárzó emberek. Humor, pumaszag, repülő sörös poharak, pogó. Ez volt röviden a Municipal Waste. Frontember ügyben pedig itt is erős volt a jelenlét.

Ugyanakkor az őket követő Agnostic Front esetében Roger Miret nem tudom mikor fárad el. Ugyanis nekem az utóbbi pár évben mindig az a kérdés ugrik fel a Front bulik alatt, hogy vajon ennek az alapvetően morcos, marcona, nehéz életű fazonnak fekszik-e igazából az amit csinálnak. Ami a legnagyobb hardcore hakni a földkerekségen. Az idén ismét bővülő showbusiness elemekkel. Amitől nekem ezen a bulin is az volt az érzésem, hogy olyan elemek szivárognak be egy hardcore buliba, amik inkább emlékeztetnek a kiégett Möntley Crüe koncertjeire, mint azokra az alapokra, amikkel ez a banda mondhatni stílust teremtett. Azokból az alapokból ugyanis ki tudott alakulni egy olyan setlist, ami bárhol-bármikor elviszi a bulit. De tényleg! Hibátlan dalok mind! Amiket megtanultak úgy eljátszani, olyan összecsiszoltan előadni, amitől tényleg bokát fogsz meg színpadot mászol. De! Tíz éve még elképzelhetetlen volt, hogy egy részegen melltartóban vonagló alig tinédzser hátulról fogja Roger derekát és Stigma seggéhez tolja a seggét. Mint valami elcseszett bálban. Ma meg ez van egy Agnostic Front koncerten. Meg jöjjenek fel a szép lányok, meg kapják el őket a fiúk, de meg ne fogja ám senki a ciciket, meg Crucified...Skinhead Army...érted. Még jó, hogy a régi számokat nem annyira nyomják. Azokkal ugyanis ez az egész még furcsább lenne.

Persze ettől még tele terem lett. Ahonnan már nagyon nem is akart mozdulni senki, hiszen jött a Suicidal Tendencies. Egy ismét rövid és precíz átszerelés után. Amivel kezdtek, azzal pedig nem lehetett hibázni. You Cant Bring Me Down. A mozgásban koncentrálódó alaphangulat pedig mindjárt meg is volt. Ezt fejelték meg aztán azonnal egy War Inside My Head és Institutionalized klasszikus kombinációval. Az erővonal pedig még a Freedumb mentén is felfelé ívelt. Mike Muir derekát azért annyira könnyen nem kapták el a próbálkozók. A faszi hallatlan és fékezhetetlen, ez tény. Lombardo úrral a dobok mögött pedig zeneileg is nagyon rendben van az egész, együtt pörgött minden a maximumon. Azonban a buli felétől, ahol a világ egyik legnagyobb dobosát is megünnepeltük a szerkezetei mögött, valahogy ez a buli is a show elemek között kezdett elveszni. Mert emberek gyertek fel. Mert emberek felmentek nagyon sokan. A zeneiség pedig még Dave Lombardo úrral a dobok mögött is csúszik szét. Nincs basszusszóló, de van basszusgitáros láthatatlanul a tömegben. Ahogy Muir is percekre eltűnik és helyette csatak részeg fazonokat látunk percekig bolyongani. Ez pedig a fene se tudja, annak aki egy péntek esti bulira vágyik tök jó. De sok helyen már nem igazán thrash show, hardcore show. Mert a közönség és a zenekar közti határ elmosódása mindig fasza, csak mintha ez elmenne a zeneiség rovására kicsit. Persze lehet, hogy én vagyok finnyás, de a második 25 perc klasszikusai, mint Possessed to Skate, Cyco Vision és I Saw Your Mommy nekem kicsit szétcsúsztak. Hetven sör után viszont úgy tűnt, ez sokakat nem nagyon zavar. (A fotókat a Report.cz oldal fotósa készítette a helyszínen.)