RockStation

Bátky Zoltán lett a Wall Of Sleep énekese

2017. január 31. - sunthatneversets

wos-mk3-cover-01.jpg

Tavaly ősszel énekes nélkül maradt a Wall Of Sleep, de szerencsére az átmeneti időszak nem tartott sokáig, máris bejelentették az általuk csak 'mk.III' néven emlegetett felállás létrejöttét. Az új énekes Bátky Zoltán, vagy ahogy a legtöbben ismerik, BZ. Őt manapság az After Cryingban lehet látni-hallani, de a Stonehenge, Wendigo, At Night I Fly révén szintén progresszív vonalon működött korábban, valamint hard rockot énekelt a H.A.R.D. formációban.

BZ egyből fejest ugrott a készülő új dalokba, valamint az első közös próbák is kiválóan sikerültek zeneileg és minden egyéb tekintetben, ezért úgy döntöttek, nem húzzák az időt a bejelentéssel.

"Aztán ahogy pár napja kikerült az első pár fotó és mellé pár szó, elkezdtek jönni a kérések, hogy azonnal mutassunk legalább egy kis betekintőt arról, mi folyik épp Sopronban. Szóval gyorsan felrántottunk másfél percnyi előzetest, csak úgy fésületlenül, ahogy kell: a Seven Point Five című készülő dal próbatermi betekintő videója már meg is tekinthető."

Hamarosan jönnek a további tervek, melyek között egy májusi koncert már biztosan szerepel a budapesti Showbarlangban. Aki nem szeretne lemaradni az infókról, látogassa szorgalmasan a Wall Of Sleep Facebook-oldalát. 

Wall Of Sleep Facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8412170462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum