RockStation

Ahogy Ben Koller ígérte - Idén elkészül a kilencedik Converge lemez

2017. április 12. - csubeszshuriken

0005309197_10.jpgBen Koller a Converge dobosa épp csak hazaért All Pigs Must Die nevű másik bandájának turnéjáról és máris ráerősített a januárban meglebegtetett hírre, hogy idén elkészülhet a massachusettsi négyes kilencedik nagylemeze. Természetesen a producer mágus Kurt Ballou és Jacob Bannon társszerzői együttműködésében, ami a zenét és a szövegeket illeti.

Követve az All We Love We Leave Behind című utolsó lemezt, ami néhány hete volt kereken öt éves. A munkálatokat, amik nyilván az énekes/gitáros Kurt GodCity nevű stúdiójában zajlanak majd, azonban megszakítja egy nagyobb nyári turné a Neurosis és az Amenra társaságában, így az új anyag csak valamikor az év vége felé jelenhet meg. Ez pedig Ben Koller egyéb kommentárja szerint, súlyosan megterhelt vonatként érkezik majd. Ehhez igazított kedvcsinálónk pedig inkább visszatekintő. A Converge legnépszerűbb albuma eddig talán a Jane Doe volt ugyanis, amit tavaly az elejétől a végig eljátszottak a Roadburn fesztiválon, majd nagyjából két hónappal ezelőtt kiadták a bulit lemezen is. Ezt csekkolhatjátok a bandcamp oldalnak köszönhetően ti is tokkal, vonóval.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3112418327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum