Egészen megszoktuk már, hogy a dolgos hétköznapok közepén is összekapjuk magunkat meló után és irány az egyik kis budapesti klub. Nem volt ez másképpen csütörtök este sem, amikor is a frissen újra nyitott Robotba látogattunk el, hogy megnézzük mit is tud a Haw és a Grizzly.

Nem sokkal fél tíz előtt kezdett a Haw és ahogy körbe néztem szép számmal gyűltek az érdeklődök is. Miért szeretem MRC-ék produkcióját? Kis hazánkban szerintem Apeyék mellett messze ők a legjobbak, mind zeneileg mind pedig a színpadi megjelenésben. Érződőik róluk, hogy ez a négy srác nem játssza meg magát, nem viselnek semmilyen álarcot, csak csapatják azt a féle rock zenét, amitől a padlóról kell összekaparnom az államat. Igaz néha a technika szeret kibabrálni a srácokkal. Nem volt ez máshogy most sem.A színpadon biztos minden királyul szólt, de a színpad előtt egyszerűen elviselhetetlenül hangos és kásásan szólt. Ritka az, hogy elgondolkodom azon, hogy kimenjek-e a terem ajtajába, de most többször is megfordult a fejemben. Nem tudom, hogy ezzel a robot akart bizonyítani, hogy milyen hangos rock kocsma, vagy csak a hangmérnök dugta be túlságosan a fülét a legszuperebb füldugóval, de elviselhetetlenül hangos volt. Ettől független Dávidék mégis magukkal tudtak ragadni az olyan dalokkal, mint a My Name, Watch Me Fall Watch Me Rise vagy The Free Ride Of The Workhorse, na meg ott van a One More Man Gone… A klasszikus Haw dalok mellett megismerkedhettünk két új dallal is. Az egyik egy eléggé lassú, depresszívabb, doomosabb dal volt, itt nem értettem a munkacímet pontosan, de a közelgő nagy lemezen remélhetőleg szerepelni fog ez is. A dal alatt eltűnt a teremből az az energia a közönség soraiból, ami addig mozgatott minket, és mindenki belesüllyedt a saját kis iszapos mocsarába. Ellenben a másik dal a „Kulka” munkacímet viselő szerzemény annál lendületesebb dalocska. Itt mindenki ismét egy emberként tombolt, ordított, rázta a fejét. Nem egy hatalmas klub a robot, de azért a koncert termet/termecskét sikerült a srácoknak szépen megtölteni és remélem, hogy ez a jövőben is így fog nekik menni. Hazánk egyik, ha nem a legjobb rock zenekaráról beszélünk, akik sokkal több figyelmet érdemelnek!

Rövid technikai szünet és következett a Grizzly. Vegyes érzelmekkel gondolok vissza a bulira. Láttam már párszor Osziékat, de valahogy ez most nem fogott meg. Lehet a kicsi színpad az oka, lehet a szar hangosítás, de valahogy elmaradt nekem most az a katarzis az a bizonyos  „basszzzzzzus” érzés, ami jó párszor előjött már, mikor láttam a zenekart. Ariánék még mindig ügyesek, még mindig eszméletlen jól gitároznak és a dobbal még mindig nem vagyok kibékülve. Majdhogynem az összes Grizzly koncertnél a dobbal bajom van. Nem eléggé tökös, elmarad valami, amitől nem érzem azt, hogy nekem ezt feltétel nélkül  imádnom kellene. Szeretem a stoner medvék zenéjét, de most nem ez a buli volt az, amivel megfogtak, hogy újra megnézzem őket. Béke, Szeretet, Metal 

FOTÓ: ERDŐS JÚLIA