Az internet világában már-már azt hinné az ember, hogy elveszni készül a nyomtatott "szaksajtó". De szerencsére az underground világában van pár lelkes arc, akik a felszínen tartják ezeket. Ilyen arc például Zoli, aki a Blast nevű death metal & grindcore fanzine szerkesztője.
Így rögtön a legelején, ha röviden bemutatkoznál, azt nagyon megköszönném. :) Mikor és hogyan ismerkedtél meg a keményebb zenékkel? Gondolom nem ezzel az extrémebb muzsikával kezdted a „rocker” életvitelt.
Zoli: Köszönöm a felkérést, és üdvözlöm az olvasókat. Zolinak hívnak, idestova kb. 20 éve hallgatok metal zenét, és 2014 óta szerkesztem a Blast fanzine-t. Valóban nem a legextrémebb műfajokkal kezdtem, de ezzel szerintem mindenki így van. Első „kapcsolatfelvételem” a nagybátyám révén történt, aki régebben nagyon komálta az Overkill, Annihilator és Iron Maiden lemezeket. Nála hallottam először metal zenét, de akkoriban (’94 környékén) még nem kapott el a „láz”. A Maiden borítók mondjuk tetszettek, főként az Eddie miatt, mert fiatalon jobban izgattak a horrorral kapcsolatos dolgok (akkoriban kezdtem el például Stephen Kinget és Clive Barkert olvasni), de a keményebb zenék csak ’97 környékén, szakközép második osztályban kaptak el. Konkrétan a Fear Factory Demanufacture lemeze rántott be ebbe a közegbe, amit úgy másoltak át nekem kazettára. Onnantól jött a Sepultura, a Machine Head első kettő albuma, a Pantera, a Slayer (ma már egyiküket sem követem figyelemmel), aztán később a Cannibal Corpse (a Butchered At Birth kisebb sokkot okozott nekem anno) és még később a Morbid Angel, persze minden másolt kazettán, mert eredeti hanghordozókra nem volt lóvém. Aztán a kétezres évektől, a korlátlan internet hozzáférés következtében jelentősen kiszélesedett a látóköröm, rengeteg új műfajba kóstoltam bele, és évek alatt csapódott le igazán, hogy mi az, ami tényleg az én zeném. A grindcore-ig viszonylag későn jutottam el, mint sokan mások, én is éheztem az egyre extrémebb és extrémebb hangzásokra, és mikor a Metal Hammerben olvastam a Nasumról, akkor jött a megvilágosodás. A Human 2.0 albumukat úgy sikerült beszereznem, hogy rákerestem a számlistára, és a DC++-on vadásztam össze egyenként a 25 számot, amiből hetet vagy nyolcat semelyik felhasználónál nem találtam, így oda korábbi számaikat tettem, kiírtam cd-re magamnak, a Verbatim fedlap vonalas részére meg fekete tollal lekopiztam a logójukat, és rettentő büszke voltam rá, haha. Főiskolás voltam ekkor, műsoros cd-re nem hogy nem volt pénz, de még csak azt sem tudtam, hogy hol szerezzem be magamnak, mert pl. a szülővárosomban, Nagykanizsán az egyetlen szóba jöhető bolt (Metal Patkány) már rég bezárt, mire lett saját keresetem. Nagy vonalakban ennyi a történet.
Mi a kedvenc műfajod? A fanzine-ből ítélve, csak a grindcore lehet. Vannak esetleg nagyon-nagyon kedvenceid?
Zoli: Részben. A death metal nálam sokkal előbb jött, mint a grindcore, egyszerűen azért, mert Magyarországon ez a műfaj valahogy mindig nagyon mostohagyereknek számított, és tartom a véleményem, hogy még ma is az, hiába vannak / voltak jó grindcore zenekarok itthon (és most nem a Megkocsonyásodott Májdarabka, Gecinyelő és társaikra gondolok). A fanzine-ben a grindcore és a death metal a fő csapásirány, de pici noise, crust, meg goregrind belefér, annyira nem beszűkült az irányvonal. Nagyon sok kedvencem van a fanzine-em által lefedni kívánt műfajokból, írok neked pár nevet, akiket nagyon sokat hallgatok mostanában: Alea Iacta Est, Assück, Axis Of Despair, Bain De Sang, Blockheads, Brodequin, Brutal Blues, Cellgraft, Chiens, Coffin Birth, Condemned. Controlled Existence, Crippled Fox, Cryptic Void, Dead Instrument, Dead Issue, Death Toll 80K, Deboned, Defeated Sanity, Devangelic, Devourment, Disgorge (USA), Dissevered, Excoriation, Excruciating Terror, Extermination Dismemberment, Fiend, Grotesque Organ Defilement, Gadget, Gendo Ikari, Gorgasm. Gridlink, Headless Death, Horsebastard, Insect Warfare, Internal Rot, Jack, Katalepsy, Kill The Client, Korpse, Last Days Of Humanity, Liturgy, Manhunt, Mellow Harsher, Nasum, Parlamentarisk Sodomi, Per Capita, Pulling Teeth, Putridity, Rot, Rotten Sound, SxOxTxEx, Teething, The Arson Project, The Kill, Unfathomable Ruination, Unmerciful, UxDxSx, Whoresnation, Wake, Wormed. De még vagy kétszáz nevet biztosan tudnék írni. Legyen elég ennyi, így hirtelen.
Hogy látod a hazai death/grind szcénát? Zenekarok, helyek stb.
Zoli: A hazai helyzetről már sokan kifejtették a véleményüket, nem nekem tisztem megmondani a frankót, de én úgy látom (kicsit tágabban értelmezve a kérdésedet), hogy a kínálattal nincs gond, a kereslettel viszont annál inkább. Mármint, aki egy kicsit is követi az eseményeket, láthatja, hogy vannak alulról építkező kiadóink, vannak jó zenekaraink, remek koncertszervezők, műfajtól függetlenül jó fesztiválok (például a körmendi Total War, a szerencsi Extreme Noise Fest, a szegedi Inner Awakening és SzegeDeath, és a többi), metal műsorok (mint a Headcrusher magazin), plusz szinte minden műfajt lefedő fanzine kínálatunk. A felvevőpiac viszont nagyon kicsi. Az is megfigyelhető, hogy a fővárosban rengeteg a koncert, vidéken viszont gyakorlatilag majdnem halott minden, csak páran őrizik takarékon a lángot. Hogy konkrétan a grindcore színteret nézzük, Pesten van egy kis baráti kör, akiknek a zenekarait kiemelten figyelem, mert nagyon jó dolgokat alkotnak (SxOxTxEx, Chappa Ai, Diskobra, Halitosis, Parazitózis, stb), és jó koncerteket is szerveznek, amikre ha tudok, mindig felutazom. De persze rajtuk kívül is vannak jó dolgok, megmozdulások idehaza.
Interjúnk lényege a Blast nevű ’zine, aminek te vagy a szülő atyja. Honnan jött az ötlet, hogy nekiállj ennek a dolognak? Úgy képzelem el a sztorit, hogy komoly gyűjteményed lehet különböző fanzinekből, de mégis mintha hiányozna valami mindegyikből. Ez adhatta az inspirációt. Kérlek, javíts ki, ha tévednék :)
Zoli: Tévedsz, haha. Valamikor 2014 elején született meg a Blast fanzine, mely jelenleg a harmadik számánál tart. Az egész dolog úgy kezdődött, hogy Török János barátom révén az Oral Climax fanzine hetedik számában már jelentek meg írásaim nyomtatásban (korábban csak webzine-es tapasztalatom volt), és hogy úgy mondjam, rákaptam az ízére. Elkezdtem vadul gyártani az ismertetőket a Climax nyolcadik számához, mikor a másik főszerkesztő, a Roland szólt, hogy sajnos vége a dalnak. Eléggé szomorú voltam emiatt, és nem igazán tudtam, mihez kezdjek. Abban biztos voltam, hogy nem akarok többet webzine-ezni, de lövésem se volt, mit csinálhatnék. Aztán egy nap véletlenül hallgattam a Matka Teresa / Sakatat 7”-os lemezt, és gondolom vágod, hogy annak a borítója mellé volt egy Critical Situation nevű fanzine mellékelve, amit a Matka énekes Martin csinált. Mindössze pár oldal az egész, néhány rövid interjú, pár kritika, és ahogy olvasgattam, arra jutottam, hogy ilyet én is tudnék, akár még egyedül is. Kritikák, koncertbeszámolók már úgyis megvoltak, egyedül az interjúkkal és a névválasztással szenvedtem meg. Eredetileg valami kiolvashatatlan, rőzserakás-szerű logót akartam, és kacérkodtam a Killing In Splendid Grotesque Fornication névvel, de az rövidítve kis grófó, szóval nagyon gyorsan elvetettem, így lett egyszerűen, tömören Blast. Interjúkból többet is kiküldtem, de mindössze egyetlen alanytól jöttek meg a válaszok, mégpedig a Parazitózis nevű egyszemélyes goregrind formációtól, és Marcival egy nagyon jó beszélgetés kerekedett ki a dologból. Így a Blast első száma mindössze 32 oldalon, A5-ös méretben jelent meg, és mind tartalmában, mind pedig kivitelezésében egy tipikus bemutatkozó szám volt, minden szokásos gyermekbetegséggel együtt, de a mai napig szeretem. A vártnál nagyobb volt az érdeklődés iránta, a Neverheard disztró főnöke, a Balázs, a Posthuman & Arch Vile fanzine-es Kudri Dávid és a Dudás Attila azonnal mellém állt, és támogatott, amiért mindig hálás leszek nekik. Kétszer nyomtam újra azóta az első számot, úgy érzem nincs már benne több, mindössze három darab van még nálam. A második szám viszont jóval erősebb lett tartalmilag, 17 interjú jött össze komoly nevekkel, immár A4-es méretben látott napvilágot, és elég jó visszajelzéseket kaptam rá. Egyedül a fapados kinézetet érte némi kritika, de a harmadik számmal már ezen is igyekeztem javítani.
Nem kevés idővel járhat a Blast szerkesztése/anyagbegyűjtése. Egy ideje már Andy-vel, az Everydayhate főnökkel közösen készíted az újságot. Hogyan jött össze a közös munka?
Zoli: Andy keresett fel a fanzine facebook oldalán (https://hu-hu.facebook.com/blastfanzinehungary/) keresztül, hogy küldene pár lemezt véleményezésre. Elmondtam neki, hogy magyar nyelvű a lap, küldök egy példányt, nézze meg, hogy egyáltalán mit csinálok, és ha így is tetszik neki, akkor adok címet, és postázhat. El is reptettem hozzá egy példányt a kettes számból, és röviddel utána a cseh Obscene Extreme fesztiválon személyesen is találkoztunk. Ő minden évben kint van az EveryDayHate kiadóval, én is vásároltam tőle ezt-azt az elmúlt években; de a személyes ismeretség azelőtt nem volt meg. Mutogattam neki a kettes számban a Human Cull interjúmat, ők egy angol grindcore / crust zenekar, pont akkoriban jött ki a Stillborn Nation lemezük, amit véletlenül épp az Andy adott ki, és magyaráztam neki bőszen, hogy mennyire tetszett a lemez. Sajnálkozott, hogy nem tudja elolvasni az interjút, mire mondtam neki, hogy elküldöm emailben az eredeti angol szöveget. Említette, hogy lesz egy online blog, amit ő vezet, újra fog interjúkat csinálni – mert régen ő is fanzine-ezett – én meg mondtam, hogy ha gondolja, az angol nyelvű Human Cull interjúmat fel is használhatja. Ennek nagyon megörült, szó szót követett, és ott helyben megegyeztünk a közös munkáról. Büszke vagyok rá, hogy a blogra felkerült legelső interjú az én munkám. Azóta még több írásom jelent meg ezen a felületen (https://edhgrind.blogspot.com/), és Andy a kontaktokban is segít, mert nagyon jó arc, és szép nagy szakálla is van, mint neked :). Ennek az együttműködésnek köszönhetően a fanzine-em tartalma legalábbis részben elérhető online angolul, tehát mindketten nyerünk a dolgon.
Bevallom, én a harmadik szám megvételével ismerkedtem meg és egyből lenyűgözött mind a kialakítás mind a tartalom. Neked köszönhetően hozzájutottam az első kettő példányhoz. A legutóbbi már külsőben is egy óriási előrelépés a minőség terén. A tartalomról nem beszélve J. Milyenek a visszajelzések a Blast kapcsán?
Zoli: Köszönöm. A harmadik szám kapcsán én is úgy érzem, külsőben köröket ver az első kettőre. Nagyon sok munkát öltem bele, de persze bőven van még hova fejlődnöm. Ehhez a számhoz új logót készített nekem Maciej Kamuda, egy tehetséges lengyel srác, és ez az új sokkal jobb a régi, egyszerűcske logóhoz képest. Nincs olyan sok visszajelzés, de azok általában pozitívak, többen is megjegyezték, hogy a nyelvezet, az írások minősége tetszik nekik, ennek nagyon örülök. A soron következő negyedik számnál igyekszem tartani a színvonalat, de az már biztos, hogy valami hozzáértő egyénre fogom bízni a borító elkészítését.
Körülbelül mennyi szokott fogyni egy-egy számból? Vagy ezt nem is tartod annyira fontosnak? Mi alapján választod ki az újságban szereplő bandákat? Személyes kedvencek vagy esetleg alulértékeltnek tűnő bandának tekinted őket?
Zoli: Az első számból összesen olyan 60 db fogyott el, a másodikból egy kivételével mind a 80 példány gazdára talált; a harmadik számból viszont alig ment el 50, pedig ez lett a legerősebb, ragasztott kötés, fényes borító, jó minőségű papír, stb, és terjedelemben is a leghosszabb a maga 88 oldalával. Ne kérdezd miért, nem végeztem piackutatást, haha. Ezek a számok nyilván elég alacsonyak, főleg hogy ha jól emlékszem, a Stygian Shadows például 2-300 példányban ment el anno, de én ezt is megbecsülöm, és igyekszem ennek a maroknyi fanatikusnak a lehető legtöbbet nyújtani.
Ami a tartalmat illeti, én nem feltétlenül vallom, hogy régen minden jobb volt, mert manapság is mozognak kiváló zenekarok, dacára annak, hogy új műfajokat már senki nem fog kitalálni, maximum a meglévőket egyénien vegyíteni. Épp ezért nem is célom az, hogy 30 oldalas esszéket írjak a fanzine-emben arról, hogy mennyire király volt a Left Hand Path, a Horrified, a Consuming Impulse, vagy a From Enslavement To Obliteration, mert azt mindenki tudja. Nem vagyok híve a nosztalgiának sem, én inkább olyan zenekarokat szeretnék bemutatni a mai színtérről, akiket jónak tartok és szeretek. Emellett nem titkolt célom az is, hogy megmutassam, mennyire színes és szerteágazó tud lenni a grindcore (és a death metal) műfaj valójában. Egymás mellé lehet tenni például egy Raw Noise Apes és egy Gridlink lemezt – ég és föld a különbség, holott alapvetően mindkettő grindcore (még ha ezzel nem is mindenki értene egyet). Nálam nem igazán fontos, hogy valami old school, vagy nem az, mert a polcomon jól megfér egymás mellett, mondjuk az Obituary és az Origin is. Ezt a hozzáállást igyekszem tükrözni a fanzine tartalmában. Illetve fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy az általam készített kritikák, ismertetők mind eredeti hanghordozókról születnek, amiket a bandáktól vagy többnyire kicsi DIY kiadóktól szerzek be, magamtól egyáltalán nem teperek az ingyen promó anyagokért.
Melyik zenekarral volt a legnehezebb összehozni az adott interjút? Volt olyan, akiben mondjuk csalódtál?Zoli: Én úgy vágtam bele ebbe az egészbe, hogy felvérteztem magam egy jó nagy adag türelemmel. Másnak is ezt tanácsolom, és akkor nincs nagy gond, a legnehezebb részt – a várakozást a válaszokra, és a fordítást ezzel át lehet vészelni. Konkrétan például a kettes számhoz sikerült megfűznöm egy nagy kedvencet, a finn Death Toll 80k-t, és bizony hosszú hónapokba telt, mire megérkeztek a válaszok, de azt mondom, megérte. Persze mindig van jó pár olyan interjú, ami nem jön össze, de ez ezzel jár, nem lehet mit tenni. Nagy csalódás talán csak a Fiend volt, de az is azért, mert túlságosan is akartam az interjút velük a 4-es számhoz, és nagyon rágörcsöltem. Nem hibáztatom őket, beígérték, de nem volt rá idejük, ez van. Ugyanúgy nem jött össze a készülő 4-es lapszámhoz a Dead Issue, a Manhunt és a Coffin Birth interjú, de nekik van „mentségük”, ugyanis sajnos mind feloszlottak.
A Blast Facebook oldalát, ha jobban megnézi az ember, akkor láthatja, hogy komoly gyűjteménnyel is rendelkezel. Melyik formátumot preferálod a legjobban?
Zoli: Talán meglepődsz rajta, de még mindig a cd a kedvencem, mellette holtversenyben a 7”-os formátumú vinyl. Nem tudnék köztük dönteni. A 10”-os lemezek is nagyon jók, és persze a 12”-os nagylemezek is a hatalmas borítóval, de azok már annyira sérülékenyek, hogy a legutóbbi pár beszerzésem mind ugrik, stb, úgyhogy a 12”-ososk irányában átmenetileg megcsappant a lelkesedésem. Egyedül a kazettákért nem vagyok annyira oda, régen sem igazán szerettem ezt a hanghordozót.
Megtudnád mondani, hány darabból áll a kollekciód? Legutóbbi három lemez, amit megvettél?
Zoli: Konkrét számot nem tudnék mondani, mert egy költözés miatt még mindig minden dobozolva van, de ha tippelnem kellene, akkor cd olyan 800 db körül mozog, vinyl pedig 200 felett járok. Persze tisztában vagyok vele, hogy ezeket a számokat egy komoly gyűjtő megmosolyogja, vagy épp csak legyint rá (nekem is van olyan barátom, aki cirka 4000 cd birtokosa – üdv Thrash, haha), de ezek mind olyan címek, amiket szeretek és rendszeresen hallgatok is. A legutóbbi három lemez, amit megvettem? A Jack / Meth Leppard 7”-os split, aztán a görög Raw Noise Apes és a hazai SxOxTxE közös anyaga 10”-os bakeliten, valamint a lengyel Drop Out kiadótól rendeltem meg a Fiend és a Suffering Mind 7”-os splitjét, még aznap, hogy megjelent. Cd-ből az utolsó három beszerzésem közé tartozik az Arson Project új lemeze, a Disgust (amit a pesti koncertjükön szereztem be), a görög Abnormal Inhumane új albuma, valamint az Assück teljes munkásságát felölelő gyűjteményes cd, amit a The Kill gitáros Roby jelentetett meg a saját kiadójánál (Blastasfuk). Meg épp a hétvégén vettem át a 9 Lies kiadós Kiskó Norbitól a Gendo Ikari, Boak, Coke Bust / Despise You kislemezeket, ez úton is köszi! Ez egy kicsit több lett, mint három, bocs. .
Terveid szerint mikor jön ki a legújabb szám a fanzine-ból? Vannak már esetleg konkrétumok, amiket elárulhatsz, hogy kik/mik lesznek benne?
Zoli: Nincs terv, majd akkor fog megjelenni, ha elegendő anyag összegyűlt hozzá, ennél konkrétabbat korai lenne közölnöm. Igyekszem majd tartani a 3-as szám színvonalát, és terjedelmét. Két interjúalanyról már fellebbenthetem a fátylat, egyikük a Bain De Sang nevű francia banda, a másik a dán Dead Instrument, akik időközben bedobták a törülközőt, és a legutolsó interjújukat nekem adták. Vannak még kiküldött, függőben levő interjúim, de biztosat csak akkor mondanék, ha már megkaptam a válaszokat. Az érdeklődők nyomon követhetik az eseményeket a https://hu-hu.facebook.com/blastfanzinehungary/ oldalon, illetve itt kapcsolatba is léphetnek velem. Emellett mindenki figyelmébe ajánlom az EveryDayHate kiadó grindcore blogját, amit a https://edhgrind.blogspot.com/ címen lehet elérni, a kiadót magát pedig a http://www.everydayhate.pl/ vagy a https://www.facebook.com/everydayhate oldalon. Andy kiadványaiba az https://everydayhate.bandcamp.com/ linken lehet belefülelni. Köszi még egyszer!
