Sőt, tovább emelném a tétet és talán a következő mondaton én fogok a legjobban meglepődni: a Feed The Machine nekem nagyon-nagyon tetszik! Mondom ezt úgy, hogy az előző albumról, a 2014-es No Fixed Addressről is én írtam, tehát azt a korongot is többször végighallgattam, vagy inkább végigszenvedtem. De ez a lemez a korábbi testvérével ellentétben tényleg nagyon rendben van!
Nem tudom, ennek, mármint a rockosításnak mi lehet az oka, de örülök, hogy meglépték Chad Kroegerék. Most lehet vitázni arról, hogy így is a kőmetalosok szerint mennyire tufa egy anyag, meg hogy mennyire nem fogja úgysem senki meghallgatni, de ha rám hallgattok és tényleg érdekelhet titeket egy jó rockalbum, márpedig ha már itt jártok az olvasásban, úgy is van, érdemes meghallgatni a CD-t.
Ugyanis már a kezdésnél olyan jó, dögös rockriffeket elengednek a srácok, hogy élvezet hallgatni. Azt mondanám, hogy ez egy jó, kimondottan nyári autókázáshoz való album, de otthon is megéri tolni. Ami nagyon nagy pluszt ad a korongnak, hogy ezúttal nincs értelmetlen, kimondottan rádiós játszásra irányuló, agyhalott rózsaszín nyálkoktél, most egy jó rockdalokkal telített, kellemes anyagról van szó.
Lehet, hogy érdemes lenne konkrétumokat mondani, de nem akarok. Mindegyik nóta kerekre csiszolt, a hangzás (természetesen) penge. Nem bánt senkit, de mégis bika, vannak csúcspontok, van hangulat, van érzés, van az egészben... hogy is mondjam? Rokkolhatnék! Helyenként olyan riffekről van itt szó, amit én egyszerűen nem vártam volna egy Nickelback lemezen. Lásd: Feed The Machine, vagy éppen a legsötétebb, legkeményebb/riffelősebb The Betrayal (Act III). Hát, mi történik itt, kérem szépen?! Ilyet elengednek? Hol voltak ezek a riffek? Ha eddig ilyenekkel kínáltak volna minket, szerintem nem lett volna egy szava sem a rockersereg nagy részének. Mondom ezt úgy, hogy időnként talán én is "elitistának" tartom magam. Lett volna egy fasza stadionrock zenekara a nagyvilágnak ahelyett, hogy mindenki basztatta volna őket.
Etetvén a trollokat: így a lemezt meghallgatva nem csoda, hogy Chad Kroeger beszólt Corey Taylornak. Igaz, teljesen más eresztés a két csapat, de hogy itt is végre összehúzták a szemöldöküket, nagyon tudok örülni! Nem azt mondom, hogy most egyből rohanok a boltba és veszem meg az albumot, de ha jó áron meglátom valahol, nem szégyellem, biztos lecsapok rá! Lehet érte támadni, ez van. Jó pillanatban kapott el a korong, de lehet, hogy egy rosszabb napon is hasonlót mondtam volna róla.
Szóval összegezvén az eddigieket, szégyen, nem szégyen, be merem vallani: nagyon tetszik az új Nickelback album! Ahogy írtam is, nem értem, hogy merre bújtatták ezt az arcukat a srácok, de ha eddig is így tolták volna, nem lett volna semmi baj az eddigiekkel sem. A Feed The Machine egy fullos, faltól-falig kellemes, csúcsra járatott, váratlanul riffelős, persze a nagyívű slágeres dallamokat sem elfelejtő album, amelyet minden, egy jó kis nyári, szórakozáshoz, vagy autózáshoz hallgatnivalót kereső rockernek csakis ajánlani merek! Kedves Nickelback! Nem tudom, eddig mit csináltatok, de most megcsináltátok! Így kéretik folytatni! Köszöntem előre is. (5/5)
